2015. június 30., kedd

Nézd másképp a fájdalmat, és megváltozik a valóság! III. rész

Az első részben elmeséltem családunk egy tragikus történetét. A második részben azt, hogy minden fájdalom ellenére hogyan tudtam évekkel később mégis építkezni belőle.

Most, a harmadik, egyben befejező részben azt osztom meg azzal, akit érdekel, hogy egészen konkrétan milyen belső párbeszéd fordította meg bennem az érzéseket. Mi segített másképp látni és láttatni a veszteséget. (És segít néhány éve minden egyéb rossz dolog feldolgozásában.)

17 évesen, amikor történt, én egyetlen oldalról voltam képes rátekinteni az egészre, képtelen voltam mást látni, mondhatjuk úgy is, bal agyféltekém dominált, és csak egyfajta történetet szajkózott.

Vagyis azt éreztem, hogy Isten gonosz, igazságtalan; az élet szemét, igazságtalan; nekünk semmiben sincs szerencsénk, mi vesztesek vagyunk, nekünk nem sikerül semmi. Ami történt, az valaminek a büntetése, nincs értelme semminek, máshogy kellett volna történnie. 

És értelmetlen, logikátlan az egész, ki vagyunk szolgáltatva Isten kénye-kedvének,és úgy történhet meg velünk bármilyen rossz, hogy még csak magyarázatot sem kapunk rá.

A kisbabának meg kellett volna születnie - gondoltam állandóan -, igazságtalan, hogy egyik osztálytársamnak ugyanabban az évben tényleg kistestvére született, az én szívem meg majd megszakadt, amikor mesélte az anyukája szülésének a részleteit, és hogy milyen aranyos a kisöccse, én pedig akkor már gyászoltam.

Úgy véltem, a kistestvéremnek élnie kellene, nem igazság, hogy halott, és ez egy rohadt szemét húzás volt az élettől, és hibáztattam érte sok mindenkit. Ha így lett volna, ha úgy lett volna, akkor ez nem történik meg, de nem úgy lett. "És amiatt volt!" "Az az oka, hogy...!" "Véletleneken múlt!"

Legalább tíz évig, de talán több évig is ez a keserűség volt bennem. 

Aztán kezdett kinyílni a szemem, kezdtem szélesebben rálátni az élet dolgaira, és akkor már eképpen gondolkoztam:

- Nincs olyan, hogy véletlen. Ha ennek a kisfiúnak életben kellett volna maradnia, és felnőnie majd megöregednie a családunk körében, akkor életben maradt volna és felnőtt volna. Ez ennyire egyszerű. Mivel nem maradt életben, neki - bármennyire is kegyetlen is az igazság - ennyi volt megírva.

-  Állításom: "Meg kellett volna születnie, és élnie." Játsszuk akkor végig a lehetőségeket.

* Tegyük fel, hogy nem vetél el anyu 5 hónaposan, hanem kihordja és 9 hónap után egészségesen megszüli. Néhány évvel később apu meghalt. A kisfiú akkor lett volna 11 éves. Én akkor voltam 28, két gyerekkel, felnőtten. Mégis, majd beledöglöttem, hogy hirtelen "félárva" lettem, hogy a két ember közül, akinek az életemet köszönhetem, az egyiket már SOHA többé nem láthatom, nem ölelhetem meg... Milyen lett volna akkor egy 11 éves kisfiúnak elveszíteni az apját, és neki a szó teljes értelmében félárván felnőnie? Amikor megszületett (volna), öcsém 13, én 17 éves voltam, tehát még jó pár évig otthon lettünk volna vele. Azonban mire Apu meghalt, már mind kirepültünk, már öcsémnek is saját gyereke volt, milyen lett volna az élete annak a kisfiúnak egyedül, testvérek nélkül, kettesben az idősödő anyukájával?

*Nézzük azt, hogy megszületik öt hónapra, és "Isten" meghallgatja akkor éjjel a kétségbeesett imákat, életben marad: öt hónaposan, egy 43 éves anyától születve minden esélye meglett volna szegénykének, hogy sérülten jöjjön a világra, illetve a koraszülés miatt visszamaradjanak szövődmények. Több egészséges gyerek után ott lett volna anyu és apu idősödő korukra egy talán kerekesszékben élő, sérült fiúcskával,akit fejlesztésre kell hordani, örök életére felügyeletet igényelt volna stb. Nagy csapás lett volna szegény szüleimnek (még akkor is, ha biztosra veszem, imádták volna a kisfiút.)

*A legrosszabb verzió, hogy ott a sérült kisfiú, apu meghal, ott marad anyu egyedül egy beteg kisgyerekkel, majd beteg felnőttel, míg csak él...

"Igazságtalan az élet, hogy nem adta meg anyuéknak ezt a kései ajándékot." Biztos, hogy igazságtalan? Anyunak akkor volt már egy felnőtt lánya (Virág), három kisunokája, apunak is volt két felnőtt fia az első házasságából. Rólunk, az öcsémmel, a két közös gyerekükről nem is beszélve. Csodálatos lett volna még egy kisgyerek, de nem ez volt az egyetlen esélyük, megtapasztalhatták már előtte is, milyen szülőnek lenni.

(Ha pedig fiatal korukban történt volna, ott a remény, hogy lesz még gyermekük, ahogy pl. a férjem családjában is van erre nem is egy példa!)

És még bizonyára sok szemszögből meg lehetne, meg lehet vizsgálni az ehhez hasonló eseményeket, egy a lényeg, hogy az egyetlen, megkövült, belénk égett, szemellenzős, önmagunknak "kitartóan"  mesélt, bebeszélt szemszögből képesek legyünk az igazság többi oldalát is meglátni: attól kezdve megszabadulunk a gyötrő fájdalomtól, mert ha értelmet nyer, nincs többé minek fájnia. 8És könnyen rájöhetünk, hogy amit a legrosszabb változatnak hittünk, annál lehettek volna sokkal - sokkal rosszabb variációk is!)

Tapasztalatból tudom.

S amit még tudok, hogy MINDEN történésben egyszerre jelen van  a jó és a rossz is. Mindegyikben. Rajtunk múlik, mikor vesszük ezt tudomásul, és mikor engedjük saját magunknak, hogy kikapcsoljon a régi gondolkodásmódunk, és meglássuk, hogy a legrosszabb dolog is milyen pozitívumokat hordozhat magában.

A Lélekkönyveim, melyekben ehhez hasonló felismeréseimről írok, és még sok-sok minden másról, ami hozzásegíthet bárkit egy boldog, teljes élethez, még néhány napig (július 5-ig) nagy kedvezménnyel megvásárolhatók. A megrendelők között július 9-én két, Kilófaló termékeket tartalmazó ajándékcsomagot sorsolunk ki.

A könyvek ide kattintva elérhetők, és ilyen mértékű kedvezményt idén már biztosan nem tudunk biztosítani, erre az évre ez egyszeri és megismételhetetlen lehetőség. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése