2013. december 11., szerda

Kilófaló webáruház

Kilófaló webáruházunkban a Kilófaló receptek szinte összes összetevője megvásárolható.

Kedvezményes áron kaphatók a Kilófaló könyvek is, szeretettel várunk ott is!

Könnyen kezelhető, átlátható felület, regisztráció nélküli vásárlási lehetőség, kezdőknek összeállított akciós árú "indulócsomagok", valamint nagy kiszerelésű "nagycsaládos" termékcsomagok nagy választékban.




Szoó Judit: 

                       "Kilófaló: .... hogy ne csak az étel fogyjon!" 

2013. december 3., kedd

Hajnali horror Toscanaban

A honlap régi Olvasói tudják, de az újak, vagy a könyveimet nem ismerők kedvéért ismét mondom: Toscana a közép-magyarországi pici birtokunk beceneve. Négy éve élünk itt, és a perzselően forró nyarak, meg a sokszor „üres” (=esővel nem járó), de annál ijesztőbb és hangosabb viharok (égzengés, villámlás) miatt ideköltözésünk után nem sokkal Toscanaként kezdtük emlegetni, aztán így is maradt. J Meg persze azért, mert olyan ide minden alkalommal hazatérni, mintha egy darabka földi Paradicsom várna minket…

Egy ilyen birtokon sokszor adódnak napirenden kívüli, de azonnali megoldást igénylő események, „természeti csapások”, „fennforgások”. Sokszor viccesek, sokszor átlagosak, és sokszor fájdalmasak, amikor az ember megkérdőjelez mindent.

Ez történt egyik hajnalban is.

Koromsötétben, hajnali öt órakor, álmomban is megállt az ütő bennem, amikor valaki megkocogtatta az egyik utcafronti ablakot. A férjem volt a gyorsabb, azonnal kipattant az ágyból, s a kettővel odébb lakó szomszéd, Józsi tájékoztatta röviden, hogy kóbor kutyák támadtak a karámban a kecsékre, akik nagyon sírnak, menjünk gyorsan…

Na, több sem kellett, ekkor már fent voltam én is, lelki szemeim előtt a legborzalmasabb horrorisztikus jelenetek játszódtak le, a gyomrom egyben. Mindenki el tudja képzelni, akinek akár csak egy cicája vagy kismadara van, milyen érzés lehet róluk rossz hírt kapni: ha már a tiéd, és szereted, úgy aggódsz érte, mint egy gyerekért…

Én csak egy köntöst kaptam fel, férjem itt is szem előtt tartotta az anyai intelmeket („öltözz melegen, kisfiam!”), és a pizsijére felhúzta a szabadidőruhát, majd a csípős, töksötét hajnalban, a legrosszabbra is felkészülve elindultunk hátra.

Míg haladtunk, oldalra sandítva azért nem álltam meg, hogy dideregve egy szarkasztikus mondatot férjemnek ne szegezzek: megkérdeztem, ugyan mi célból van a kezében a partvis?!

- Még jól jöhet a kutyákkal szemben! – válaszolta magától értetődően, és megszaporázta lépteit.

Lelki szemeim előtt azonnal megjelent, ahogy férjem Jackie Chan módjára, egy hetek óta kóborló, kiéhezett, bevadult kutyafalkát játszi könnyedséggel megfékez és leterít egy harminc dekás, párducmintás műanyag partvissal, de aztán én is úgy voltam vele, most vészhelyzet van, és ilyenkor még akár az egyébként teljesen szürreális megoldások is beválhatnak… J

Jó messze vannak a karámok, füleltünk, hogy mit hallunk, szerencsére semmit, ezt valahogy jó jelnek vettük. Aztán észrevettük, hogy a saját két kutyánk (Mazsi és Scooby) rohannak felénk lefelé a kecskék felől. Közben odaért Józsi is, elmondta, hogy egy nagy fekete kutyát már kikergetett a kettőnk közt elhelyezkedő birtokról, és úgy látta, nálunk az „öreg” kecske (azaz a fejős Emese) sántít… Nem mertük megkérdezni, mi van a kicsikkel, én – fő a pozitív gondolkodás -, már láttam magam előtt őket széttépve, vérben úszva, haldokolva…

Elköszöntünk Józsitól, mert ment munkába, mi meg nem nagyon akartunk, de muszáj volt tovább haladni. A saját kutyáinknak lent van a helye, a ház körül. A birtokra tilos felmenniük, ott másik kutya őrködik. Nem tudtuk viszont eldönteni, hogy amiért mégis felmentek, megszidjuk vagy megdicsérjük-e őket, mert akkor még nem tudhattuk, észrevették-e a kóbor kutyákat és felmentek megvédeni a kecskéket, vagy éppen ők voltak azok, akik felszöktek és megtámadták őket…

A kicsik karámjához érve megkönnyebbülve láttuk a holdfényben, hogy Malacka is, Bambi is épek és jól vannak. Nem akartam viszont látni, hogy mi van Emesével… Ahogy közeledtünk az ő karámja felé, az első kő akkor esett le a szívünkről, amikor észleltük a derengésben, hogy nem fekszik, hanem áll. Tehát széttépve már biztosan nincs… Még jobban megnyugodtunk, amikor egy óvatos lépést tett felénk, majd nagyon lassan, szemmel láthatóan fájdalmakkal küszködve, de odajött egészen a karámig. Láttuk, hogy a simogatáson kívül egyebet akkor nem tudunk tenni vele: szerencsére az ijedtség nagyobb volt: a bal mellső lábát kapta meg egy kutya, kicsit vérzett is, de csak felszíni sérülése volt, hála Istennek nem okozott nagy kárt benne.

Később, amikor már világos volt, visszamentünk és végigjártuk az egész birtokot, nyomok után kutatva, hol törtek be a kóbor kutyák? Olvastunk a nyomokból, mint Medveölő unokái, meg tudtuk állapítani, melyik részen törtek be a karámba a kutyák, hol kell még megerősíteni a védelmet, kimentek- e az erdőbe is? Azt láttuk, amit hajnalban csak sejtettünk: a szomszédoknál lehet, hogy voltak kóbor kutyák, de nálunk nem történt „illetéktelen behatolás”. Ez sem jó, de a két rossz közül mégis csak azt kellett mondanunk, ez még a jobbik eset. Ahogy összeraktuk a dolgokat, arra jutottunk, hogy a mi két hülye kutyánk szökött fel, ők mentek be szegény Emeséhez, és azt is sejtettük, hogy Scooby támadta meg, ő a hülyébb ilyen szempontból. A mi kutyáinkkal fel tudjuk venni a harcot, viszont ha tényleg kiéhezett, idegen kutyák jöttek volna be, az sokkal kilátástalanabb küzdelem lenne, főleg, ha később beljebb merészkedtek volna és rászoktak volna a csirkékre, libákra is.

Emese azóta felépült, már pár nap múlva rendesen tudott járni, azóta meg már üget mintha mi sem történt volna.

Okulva az esetből, háromfrontos védelem kialakítására törekszem: elsőként megerősítettem úgy a kutyakennelt, hogy soha az életbe ne tudjanak kiszökni többet. Ismerve azonban kutyáim leleményét, és sejtve, hogy előző életükben valószínűleg mindketten cirkuszi oroszlánok lehettek, mert úgy másznak fel mindenre, a birtokot a kerttől elválasztó kerítés szakaszt is úgy megerősítettem, és egy hatalmas és erős kaput is ácsoltam, hogy ha ki is jönnek a kennelből, akkor se jussanak fel a birtokra.

Ha mégis megtörténne, akkor már csak Emese karámja köré kell síkhálókat tenni, hogy ha fel is jutnak, hozzá semmiképp ne tudjanak bemenni! A kicsiknél teljesen jól bevált a síkháló, a vadállat bakok sem tudnak kijönni, de bemenni sem tud senkiJ

Miközben azon a hajnalon teljesen kétségbeesve haladtam a kecskékhez, tele kérdésekkel, félelmekkel, a sírás határán, és nem tudva még, mi vár rám, megint azt éreztem, hogy miért is nem hagyom az egészet a fenébe? Kinek van erre szüksége, állandóan küzdeni a kutyákkal, ha nem velük, akkor a bakokkal, ha velük sem, akkor a rókával meg a görénnyel, amik a baromfit tizedelik… Mindig van veszteség, mindig megsiratunk valakit, mindig van fájdalom, mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem lenne egy állatunk sem. De amikor már felmértük, mi a gond, amikor láttuk, hogy csak meg kell erősíteni a védelmet és mindenki biztonságban lesz, akkor már megint olyan egyértelmű volt, hogy az állattartás járhat ugyan veszteséggel és fájdalommal is, de olyan sok örömmel és szeretettel is, hogy attól pedig kár lenne megfosztani magunkat. J

Toscanaban tehát újra helyreállt a rend, de azért hajnal öt órakor még napokig magamtól felébredtem az után a félelmetes hajnal után…

-

Drága kis, sokat megélt Emesém:)