2015. január 26., hétfő

Házibuli! :)

Az élet úgy írta, hogy Andi barátnőm idősebbik lánya, és az én egyetlen lányom néhány nap különbséggel születtek januárban, igaz, azért van hét év eltérés köztük, de ez nem változtat a lényegen, hogy míg Andi barátnőméknél most szombaton igazi hercegnős buli volt, addig pár megyével odébb nálunk is nagy bulit csaptunk.

Mint Andi barátnőm is írja, ilyen jellegű gyerekbulihoz tényleg kell idegzet, s bár akkoriban én is élveztem, nem annyira bánom, hogy nálunk ez már a múlté, és tegnap a lányom buliján kisiskolások helyett a felnőttkor küszöbén álló fiatalok voltak jelen, nemigen kellett szerencsére programokat kitalálnom. :)

Volt minden, közös zenélés, éneklés, táncverseny az Xbox Kinect-tel, torta, étel-ital, cicasimogatás, nagy nevetések.

Az utolsó emlékem éjjel fél kettőkor, hogy a nappali szőnyegén ül a "kemény mag" és activityznek :) A többit reggel mesélték el, mert "gondos" anyaként én a buli hátralévő részében már kipurcanva aludtam a hálóban. (De szerintem nem hiányoztam...) :)


Boldog szülinapot mindkét ünnepeltnek :) 





A mi kis ünnepeltünk :) 




Marcika, aki egész délután olyan ügyesen kezelte a kamerát :) 


...

....

....

Itt a nagyfiam fotójának a helye van, aki nem szeretné, hogy megmutassam,

de semmiképp nem hagynám őt sem ki a felsorolásból, szívem harmadik csücskét:)  :) 


2015. január 23., péntek

Kazinczy prózamondó verseny anyaga lettem :)

Nagy büszkeség, egyben megtiszteltetés ért a napokban. :) Amikor megtudtam, nincs mit tagadni, teljesen elérzékenyültem - épp egy deszkadarabot csiszoltam az udvaron a készülő mesefaluhoz, amit kissé megbonyolított, hogy a könnyeimtől átmenetileg nem láttam semmit:) -, és azt éreztem, mintha minimum egy József Attila-díjat vagy egy irodalmi Nobel-díjat kaptam volna:)

Az történt, hogy értesítettek, hogy a dömsödi Területi Kazinczy prózamondó versenyen induló iskolások kötelező műként a Kilófaló alapszakácskönyvben lévő, Az Orgona kúria titka című - önéletrajzi elemeket tartalmazó - novellámból olvasnak fel egy részletet.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki ebben a döntésben részt vett, jóváhagyta és méltónak találta az írásom színvonalát egy ilyen nívós, irodalmi versenyen való részvételre.

Mobillal készült a kép, de azért a nevem és a cím így is kivehető: a
felolvasandó részlet van rajta :) 

Ez az emlékoklevél másik oldala, nagyon szép lett


Megmutatom a szöveget olvasható változatban is, még egyszer köszönöm a megtiszteltetést! :) 


Részlet Szoó Judit Az Orgona kúria titka című könyvéből

IV.

"Tudta, hogy a tűzzel játszik, de képtelen lett volna úgy elmenni, hogy ne próbálja meg. Nagy távolságot tett meg, hosszú lesz a hazafelé vezető út is, de most kell kihasználnia a lehetőséget, melyet az ittléte jelent!
 Hajnalban kelt, hiszen kilencre már vissza kell érnie a kúriába, mire megjön a kislány.
- Visszaérnie, és olyan állapotba hoznia magát, hogy semmit ne vegyen rajta észre – pontosította magát gondolatban.
Vékony szabadidőruhát húzott, haját a fekete baseball sapka alá tűrte és tekerni kezdett a Duna-parton. Úti célja a part másik végében, legalább hat kilométer távolságra volt, igyekeznie kellett, ha hatra oda akart érni. A helyi horgászok már mind kinn ültek a stégeken és a kapásjelzőt figyelték. A nyári hajnal illatából már érezhető volt, hogy rekkenő hőség várható aznapra is.
Jellegzetes hínárszagot árasztott a víz – finnyásabbak egyszerűen csak büdösnek mondták volna, de egy folyó menti faluban felnőtt ember számára ez maga volt a mennyország illata. A hepehupás földúton nagyokat zöttyent a kerékpár, de azt sem bánta, mert magával ragadta az elé táruló látvány.  Vadkacsa család úszott elő a nádasból, néhány méterrel arrébb tenyérnyi béka csobbant a vízbe. Susogtak a nyárfák, végeláthatatlan messzeségben finoman hajladoztak a szomorúfűzek. Átgurult a zsilip felett, most sem nézett le, ahogy gyerekkorában is félelemmel töltötte el a zubogó víz látványa. A birkacsárda még csendes volt, zárt ajtaján csak a hajnali napsugár kért volna bebocsájtást – sikertelenül.
A Petőfi fánál elkanyarodott balra, a táv nagyobbik részén túl volt! Feltűnt a távolban a Ráckeve felé tartó hajó. Most még álmosan ringott a vízen, de délután ötkor, mikor majd a strandolók fognak integetni a rajta utazóknak, a hajó fedélzetén is élénkebb lesz az élet.
A partot szegélyező kisebb sziklákat csapkodták a hajó korbácsolta hullámok, majd ahogy a szelídebbé vált hullámverés játékosan paskolta a part menti köveket, úgy hangzott, mintha megállás nélkül locsogna-csacsogna a folyó. Hiába próbálta figyelmét továbbra is a táj szépségeire összpontosítani, ahogy csökkent a táv, úgy lett egyre erőteljesebb a szorító érzés a gyomrában." 

2015. január 22., csütörtök

Ezért nem akarok soha Párizsba menni

Andi barátnőm hangulatos, gyönyörű képekkel teli beszámolóját Párizsról nagy élvezettel olvastam.








Mégsem szeretnék odamenni soha, ezért: a férjem, jóval azelőtt, hogy megismerkedtünk, elvitte az első komoly barátnőjét Párizsba, romantikázni. Nem ezért, de később szakítottak. Később lett egy új kapcsolata, az évekig tartott, őt is elvitte egy hétre, ők is szakítottak. Amikor mi megismerkedtünk és ezeket elmesélte, csak annyit mondtam, ha nem gond, én kihagynám Párizst :) :) :)

És együtt is vagyunk már 17 éve :) :)

(De a beszámolót ettől függetlenül nagyon jó volt olvasni! Én majd egy következő életben Toscanaról fogok így írni szerintem, mert nem vagyok meggyőződve arról, hogy ebben az életben még el fogok oda jutni!) :)






2015. január 19., hétfő

A Beavatott és Az útvesztő - filmajánló

Lányomnak köszönhetően két elgondolkodtató filmet is láttam a közelmúltban.

Az egyik a Beavatott, a másik Az útvesztő.

Akiknek nem jött be az Éhezők viadala trilógia, ezeket se nézze meg. :) :)

Akiben viszont ébresztett gondolatokat arról, milyen irányba is halad ez a világ, abban ez a két film is bőségesen fog új kérdéseket felvetni, melyeken aztán napokig, hetekig lehet töprengeni....

De alkosson róluk inkább saját véleményt mindenki maga. :) Én nem bántam meg, hogy megnéztem őket, hatással volt rám mind a kettő: történetek önmegvalósításról, önmagunkba vetett hitről, mindent felülíró szerelemről, egy rendszerből való kitörésről és a hatalom okozta elnyomás alól való kiszabadulásról... Számomra nem az volt az üzenet, hogy úristen, milyen borzalmas világ várhat ránk pár száz év múlva, hanem inkább annak a biztos tudata, hogy az igaz emberi érzéseket, önmagunk felvállalását senki és semmilyen hatalom nem képes elnyomni, megtörni, megnyomorítani, vannak helyzetek, amikor inkább választaná a halált az ember, de nem alkuszik...

Nekem tetszettek! :)

Jó szórakozást! :)

                                                              A Beavatott előzetese

                                                              Az útvesztő előzetese

2015. január 16., péntek

Visszaszámlálás indul!

Az elmúlt hónapokban inkább hasonlított a blogom egy alkotószakkörre (kreatív munkák, versek, irodalmi témájú írások), ami nem csoda, hisz tél van. :) Ilyenkor az állatetetésen kívül sok mindenről nem lehet beszámolni gazdálkodás témában.

Még most is bőven van idő, míg el lehet kezdeni a palántaneveléshez szükséges magvetést, de azért az idő napról-napra közeleg, már a boltokban is megjelentek a vetőmagos zacskók, kerti eszközök, a szántóföldek szélén ott áll a felhalmozott trágya, lassan bújnak ki a krókuszok, szóval ha lassan is, de megint elindultunk egy új tavasz irányába :)

Engem is naponta foglalkoztat a téma, idén miből és mennyi legyen, mi mivel cseréljen majd helyet a veteményesben, hová kerüljenek az égig érő napraforgók, milyen vetőmag maradt tavalyról stb.

Muszáj kicsit nosztalgiáznom, mert már vágyom a kerti munkára, ezek a tavalyi képek - egyelőre! :)



Első saját nevelésű palántáimmal tökéletesen elégedett voltam, mind a palántákból, mind a termésből bőségesen tudtam ajándékozni is, olyan sok minden lett. 



Ez még csak a kezdet, májusra már úgy nézett ki az ablakpárkány, mint 
egy beltéri dzsungel :)

Deszkákból és lécekből szögeltem egy tartóállvány-félét, ami 
pont passzol az ablak belső párkányára, megnövelve így a helyet. 




2015. január 15., csütörtök

Zongorázni tanulunk!


Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a tavalyi karácsony legsikeresebb ajándéka a gyerekeim számára egy Yamaha szintetizátor volt. 

A zongoratanulásnak különös története van a családunkban. Először is, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, Öcsikém is és én is mindig nagyon vonzódtunk ehhez a hangszerhez és szerettünk volna megtanulni rajta játszani. Én túl bátortalan voltam azonban hozzá (azt hiszem, a szüleim azon drukkoltak, hogy az általánost és a négy év gimit éljem túl ép idegrendszerrel és tartós károsodás nélkül, annyira szorongó, félénk, rettegő gyerek voltam, egyenesen gyűlöltem közösségben lenni, annyira féltem tőle. Ha akkoriban is lettek volna olyan alapos vizsgálatok, mint manapság, valószínűleg valami autizmus spektrum állapot kategóriába kerültem volna. Szerencsére, a dolog önerőből fejleszthető, hisz egyelőre még (már) normális (?) vagyok és megtanultam közönség előtt szerepelni is, de a gyerekkorom elég különös volt, sok mindenre nem is szívesen gondolok vissza, valami nagyon különös belső világban éltem, sokszor nagyon rossz volt...) 

Szóval, én csak vágyakoztam az után, hogy zongorázni tudjak, és addig jutottam, hogy kaptam anyuéktól egy komolyabbnak mondható szintetizátort én is, és amit egyedül tudtam, azt tanulgattam rajta (nem sokra jutottam).

(Csak most tudtam meg, e bejegyzés kapcsán, hogy még a nővérünk, Virág is szeretett volna zongorázni, ő akkor még anyagi okok miatt nem tanulhatott, később gitárja már lett, de ott saját bevallása szerint meg már nem volt elég kitartása, hogy megtanuljon rajta játszani.)

Öcsikém más volt, mint én, ő a tettek mezejére lépett, anyuék beíratták a falusi zeneiskolába. Csakhogy, amikor keménykötésű tesómat meglátta a tanár, azonnal felcsillant a szeme: "saaaajnos zongorára minden hely betelt, de trombitára! Ez a gyerek arra született." 

Szegény tesóm nem feltétlenül értett ezzel egyet, de nem lázadt, elkezdett trombitát tanulni, majd átváltott szaxofonra, és nagyon jól játszott és szeretett is zenélni: egyet gyűlölt, a kötelező nyilvános fellépéseket-vizsgát, vagy mi volt az, amikor ott ült az összes szülő meg rokon és fellépett az összes gyerek. Ez az élmény tönkre is tette a zenetanulás feletti tiszta örömöt. Annyira, hogy felnőttként el is adta a szaxiját és nem is zenél azóta sem... Kár... (Utólag nem értem, miért nem kértek felmentést a szereplések alól? Valószínűleg, mert nem panaszkodott anyuéknak róla, ezt már nem tudom.) 

Hasonlóan járt a férjem: ő gitározni szeretett volna, dettó, mint tesóm: ezzel a jó fizikummal inkább előbb furulyázzon, majd oboázzon! Na! Oboa annak, aki gitározni akar! Fél évig bírta, utána köszönte szépen, egy álomnak ismét annyi... 

Sok évvel később megújult reményekkel az elsőszülött fiunkat vittük az erzsébeti zenesuliba: már csak röhögtem és udvariasan megköszönve a semmit, percek alatt eljöttünk, amikor zongora helyett javasolták a fiamnak, hogy inkább trombita lenne neki való... (Elmagyarázták azóta, hogy azért van ez, mert a zeneiskolák arra törekednek, hogy egy komplett zenekart hozzanak létre, és furcsán festene, ha csak zongoristák alkotnák, de akkor is... Úgy tűnik,  magántanárhoz érdemes fordulni, ha tényleg azon a hangszeren szeretne egy gyerek megtanulni játszani, ami az álma. Kifejezetten sajnálom, hogy sem a férjem, sem a tesóm nem tanulhatta azt, amit szeretett volna: milyen penge lenne már, ha nyári estéken a férjem csak nekiállna pengetni, vagy esetleg közös bulikon öcsémmel játszottak volna zongorával kiegészülve, de mint tudjuk, a múlton nem érdemes rágódni, hiszen már megtörtént... De akkor is! :)  )  

Visszatérve öcsikémre, Ő legalább megtanult egy hangszeren játszani, de mégsem igazi a sikertörténet, mert a zongora azóta is az eltemetett álmok között van, hiszen jöttek a gyerekei, a munka, megélhetési feladatok: nyilván mindenkinek arra van ideje, amire szorít, de meg lehet érteni, ha nem ezt vette a rangsor elejére azóta sem. 

Volt több ismerősöm, aki tanult zongorázni (8-10 éven át...). Kifejezetten gyűlöltek "zongorára járni" és "már megint gyakorolni, böööö", és amint befejezték a tanulmányaikat, soha többé nem ültek le játszani és kedvet sem éreznek rá azóta sem. Nyilván ők a szülők elvárásainak vagy kérésének megfelelően kezdtek tanulni, és olyan szomorú, hogy akár egy évtizeden keresztül is csináltak valamit, amit nem is szerettek és soha többé nem is foglalkoznak vele. :(

Ezek persze régi esetek, talán ma már a gyerekek igényét, vonzalmát, érdeklődését, netán tehetségét (vagy éppen tehetségtelenségét... ) is figyelembe veszik a mai szülők. Én legalábbis a zenetanulással is úgy vagyok, hogy olyan örömből kellene csinálni, ahogy kedvére rajzol, villanyvonatozik, babázik, futkározik egy gyerek. Amikor nem munka, nem feladat, nem kötelesség, amit csinál, hanem színtiszta öröm! 

Nekünk karácsony óta az öröm napjai telnek: először is, amint megkapták december 26-án az ajándékot (a nagyszülők és az egyik nagynénjük közös ajándéka volt), hajnal kettőig bújtuk a Youtube-ot, írtunk kottákat (igen, én is..., a három gyerek és én, a férjem ezekből a "bulikból" elegánsan kimarad ("legalább egy ember maradjon normális a családban", szokta mondani) :) 

Alig egy óra után mind a három gyerekem két kézzel játszott kisebb darabokat... Aki amit megtanult, azt megtanította a másik kettőnek plusz nekem is. Ültem az étkezőben, míg ők 20 percenként átadták egymásnak a helyet a nappaliban, és játszottak, játszottak, tanultak, szolmizáltak és hát kicsit elérzékenyültem. EZ AZ, amikor színtiszta örömből, saját akaratodból, a cselekvés örömének a kedvéért csinálsz valamit: azért, mert élvezed és sikerélményt ad. Úgy éreztem, ez az élmény kárpótol a több évtizedes, sikertelen zeneiskolai próbálkozások miatt: a vágyak idővel akkor is utat törnek maguknak!

Nekem is van már pár könnyű dalocska a repertoáromban, szigorúan két kézzel, az minősül számomra "zongorázásnak". Hihetetlenül élvezem, és nagyon boldoggá tesz, amikor van pár percem és leülök JÁTSZANI. Két kézzel, igaziból :) Szóval, az álmokat SOHA NEM KÉSŐ megvalósítani!

És családon belül van azért szerencsére sikersztori is: Virág két lánya is tanult már zongorázni, közülük Bogi örömből kezdett tanulni és a mai napig megvan a pianínója is. :) 

Akik hasonló módon, örömből szeretnének zenélni és zenélni tanulni, kezdetnek ajánlom ezt a sorozatot, ez az első rész. Szerintem fantasztikus! 



És nagy segítséget jelent, hogy már a legnépszerűbb számok, művek (pop, rock és  klasszikusok is) fenn vannak a Youtube-on, lehet lassítani, utánozni, jegyzetelni - mi ki szoktuk írni teljesen amatőr módon a jobb és bal kéz munkáját, aztán szépen összerakjuk, de óriási élmény :) 






Nagyon sok sikert mindenkinek, aki hozzánk hasonlóan úgy dönt, most váltja valóra az álmait :) 

                                          És családunk ifjú reménységei alkotás közben:))

A következő beruházás majd az állványt érinti, egyelőre a 
dohányzóasztal szolgál zongoratartóul :) 




Tudom, hogy minden gyerek ilyen, mégis, mindig rácsodálkozom, 
mennyire könnyen, ügyesen és minden nehézség nélkül 
sajátítanak el új tudást, ismereteket. Itt már a lányom zenél :) 

Nagyfiam továbbra is megtagadja a nyilvános szereplést, úgyhogy én meg továbbra is tiszteletben tartom ezt: Őt ezért nem tudom ezúttal sem megmutatni.

2015. január 14., szerda

Virtuális verseskötet: Hajnal

Ez az egyik kedvenc versem. Szeretem a nyarat, a hajnalokat, az egyedüllétet. Szeretem a birtokunkat, a meséket, a csodákat, szeretem a természetet, és mindezek keverékének hangulatát. 




Szoó Judit:
Hajnal

Kézen fogott tegnap a hajnal,
s engedtem neki, hadd vigyen.
Fáradt szemekkel, repkedő hajjal,
ölbe vett lágyan és elcipelt.

Kézen fogott tegnap a hajnal,
hajamba pitypangot kötött,
nyomában ott járt a reggel:
pipacs szirmába öltözött.

Hajnallal, reggellel szálltam,
csatlakozott hozzánk a dél,
napsugár simítja hátam,
négyünket ringat a szél.

- Mennem kell! – így szól a hajnal,
délben már nincs itt helyem.
De eljövök holnap is érted,
S ajkamra csókot lehelt…

Barátom lett az est is,
nesztelen jő az alkonyat,
de legbelül mégis azt várom:
benyit a hajnal és rám kacag.

Részlet a Kilófaló lélekkönyv: Tükör és árnyék című kötetből

2015. január 13., kedd

Így motivál egy liberális szülő :)

Férjem így számolt be a lányunk töri vizsgájáról: 
OLLÉ OLLÉ, OLLÉ OLLÉ, OLLÉ OLLÉ OLLÉ OLLÉÉ,
OLLÉ OLLÉ, OLLÉ OLLÉ, BIANKA OLLÉ OLLÉÉ!!!
Bianka ma 3-asra vizsgázott történelemből, ezzel eldőlt, hogy felvételi nélkül bekerült a gimnáziumba, ezért a központi írásbeli felvételik időpontjában - szombaton - nyugodtan alhat itthon smile emoticon
A 3-ast kiváló versenyzői adottságainak köszönheti, melyeket természetesen tőlem örökölt smile emoticon A vizsga előtt a beugró kérdésként kapott tizenöt évszámból tizenhármat eltalált, mindezt úgy, hogy amikor reggel a kocsiban kikérdeztem, nem tudott egyet sem! smile emoticon Azzal köszönt el tőlem, hogy valószínűleg kenyérsütéssel foglalkozik majd élete hátralévő részében smile emoticon Régi igazság, nem az edzésen kell sziporkázni smile emoticon
Az is jellemző, hogy kihúzta az egyik legkönnyebb tételt (nagy felfedezések), amire kettest kapott, a B-tételre (Mátyás király) - ami szerintem nehezebb - négyest!
Mondtam Biankának, hogy akkor ezzel számára az idei tanév befejeződött, a gimnáziumig nincs semmi dolga smile emoticon A válasza: "ez azért nem egészen így van, a gimiben a nyolcadikos anyag folytatódik, ha nem akarok nagyon lemaradni, egy kicsit muszáj tanulni a második félévben is."
Aggódni persze nem kell, Bianka nem fogja minden nap az egész délutánt a tankönyvek fölé görnyedve tölteni :)
                                                                                                    ****
 Eddig a férjem beszámolója. 
Én csak a lányom "majd kenyérsütéssel foglalkozom" mondatára reagálnék az érthetőség kedvéért: amikor nagyon nem ment neki a vizsgára tanulás, és sok kedve sem volt, én eképpen motiváltam és egyben próbáltam biztosítani arról, hogy mindenre van megoldás és nem dől össze a világ akkor sem, ha megbukik: "Majd itthon maradsz velem, együtt őrizzük a báránykákat kinn a legelőn, megtanítalak szuper kenyeret sütni, lesz egy csomó tyúkunk, eladjuk a tojásaikat, megint lesz kecskénk, készítünk majd ketten szappant és finom kecskesajtot, ehhez elég a nyolc osztály is, ne aggódj. Egész nap itthon leszünk kettesben, király lesz!" Lányom ezt végiggondolva kis tűnődés után ezt mondta: Azt hiszem, inkább átmegyek a vizsgán! smile emoticon smile emoticon smile emoticon

Mesefalut készítettünk





Az Ötlet Mozaik 2015. januári számában olvastam a mesevárosról. Elsőre nagyon megtetszett, míg lapozgattam az újságot, mondtam is a lányomnak, de kár, hogy ezt nem akkor láttam, amikor még kicsik voltak, most már nincs kinek elkészíteni... (Mert a meseházakból készíthető fix makettváros is (ahogy a lapban is szerepel), de a kisebbek játszhatnak vele házi készítésű és rendhagyó építőkockaként is.)

Eme kijelentésem után egy nap kellett csak, hogy fűrésszel és csiszolópapírral felszerelkezve mégis kinn érjen a délután a kertben, a lányom az ajtón kikukkantva hitetlenkedő nevetéssel nyugtázta, hogy az anyja ismét a második gyerekkorát éli :) Egészen addig, míg fél órával később már ott nem ült mellettem az étkezőben, és tervezte a saját házát. :)

Merthogy ő is, és Marcika is megfertőződött a mesefalu készítésének gondolatával, néhány napig csak fűrészeltem és csiszoltam, de nagyon jó volt - csinálni is, meg látni, hogy a gyerekek is milyen lelkesek, már a két kisebb.

Mindenki olyan házakat készített és úgy díszítette, amilyen neki tetszett, nem szóltam bele, rájuk bíztam: alkossanak kedvükre :)

Mi a közlekedőnkben lévő komódot díszítjük most velük, nekünk ez a komód olyasmi, mint jobb helyeken a kandallópárkány: évszaknak és ünnepeknek megfelelően dekoráljuk: most, hogy lekerültek a karácsonyi díszek, pont megfelelnek a színes házikók a tavaszvárás hangulatának.

Később elteszem őket, és ha jönnek majd a gyerekeim unokái megőrzésre vagy látogatóba pár év múlva, mindig előszedjük majd a házikókat, és lehet nosztalgiázni, hogy "emlékeztek arra a hétvégére, amikor ezeket készítettük együtt?" :)

Kell egy deszka, amire felrajzolunk több házikót, 
majd fűrésszel kivágjuk. Sokat lendít a dolgon, ha 
van dekopír fűrészünk, nekem (még) nincs, jó edzés volt 
kézi fűrésszel dolgozni :) Utána az éleket egy késsel faragjuk tompára, 
majd az egészet csiszoljuk át dörzspapírral

Az étkezőnk átmenetileg alkotóműhellyé lényegült át

Mindig van itthon vizes hígítású fehér festék, ezért
azzal alapoztuk le a házakat: ez nem szükséges, de 
reméltem, hogy így kevesebb fogy a drága akrilfestékből, 
ha nem issza be közvetlenül a fa. 



Marcika is kipróbálta a csiszolást. A fehér alapozás után 
(miután megszáradt), Pentart akrilfestékekkel dolgoztunk.
Én egy kis szalvéta technikát is bevetettem :) 
Ez lett az első házikóm: nádfedeles, indákkal
körbefont. A lányom azt mondta, olyan, mint egy pajta (!) :), 
szerintem meg, inkább mint egy borospince bejárata :) Nevezhetjük bárminek, ez az én Toscanat jelképező mini házam :) 


A rózsaszín és a mellette lévő "érdekes-zöld" színű házat a lányom alkotta, mellette a 
posta :) és a virágos kék ház az én művem :)


A világoskék és rózsaszín házikó Marcika fantáziáját 
dicséri, a sötétkéket a lányom festette, enyém a templom 
és a sor végén elbújva a "borospince" ház :) 

A végeredmény :) 


Csak ajánlani tudom minden gyerekes családnak, akiknek van idejük a korán sötétedő téli estéken elbíbelődni ezzel: az apukák ki tudják fűrészelni a formákat, az anyukák meg a gyerekekkel megfestik. Lehet csodás makettvárost is építeni belőlük, sok apró kiegészítővel, cégtáblákkal, mini kerítéssel, fákkal, növényutánzatokkal stb. stb. 

2015. január 11., vasárnap

Tesóim :)

Előző bejegyzésemben meséltem, hogy a nagy korkülönbség miatt a 9 éves "legkisebbemet" a nagy tesói sokszor helyettem is helyreteszik (csakis verbálisan persze), ha "nem megfelelően" viselkedik. Ez ismerős helyzet nekem, csak épp a másik oldalról. :)

Nálunk ugyanis az öcsém az, aki úgy vonul be már végérvényesen a családi krónikákba, mint "az ember, akinek két felesége és három anyja volt" :) A valódin kívül én szoktam lenni a másodlagos feleség (vigyázz magadra, nem vagy éhes?, pihenned kéne egy kicsit), a nővéremmel együtt pedig anyu mellett pótanyjai is vagyunk és ha távolról is, de mindig rajta tartjuk a szemünket. :) Igazi jó gyerek, mert eddig szó nélkül tűri :) Hát, két lánytestvér mellett nincs is más választása.

Öcsikémmel inkább hétköznapi, gyakorlati témákban vagyunk egy hullámhosszon: építkezés, barkácsolás, felújítás, kertészkedés. Nálunk ő az ezermester, bármi van, azonnal őt hívom, de még a férjem is (autós ügyek, vírus a számítógépen, bármi) tőle kérünk tanácsot, és tényleg mindig mindent tud. :)

Tesómmal, Virággal a fő téma a család, gyerekek, célkitűzés és megvalósítás, lelki dolgok. Én vagyok középen, nekem a legjobb, mert bármilyen téma merül fel, kettőjük közül valaki biztos, hogy tudja a választ. :)

Van két bátyám is, Apu első házasságának köszönhetően. Ők már sajnos fiatal felnőttek voltak, amikor megismerhettem őket, kimaradt a közös (és sok mindent meghatározó) gyerekkor, de őket is szeretem és máig tudunk egymásról: pár évente rendezünk egy nagy találkozót valamelyikünknél. :)

Nagyon boldog vagyok, hogy sok testvérem van, és annak is örülök, hogy három gyerekem lett, és ők is megtapasztalhatják ennek az örömét. Vannak egykék, akik vállaltan úgy boldogok, hogy nem kell osztozniuk sem a szülők szeretetén, sem a figyelmén, sem az anyagiakon senkivel, míg másoknak örök fájó pont, hogy "egyedül vannak" a világban és kimaradt az életükből a testvérhez tartozás élménye.

Vannak barátnőim (Andi, Lívi, Tündi, Kati, Csilla, aki a szomszédunk volt és évekig amolyan negyedik, "fogadott" tesó szerepet is betöltött az életünkben, ma is tudunk egymásról), de velük főleg virtuális a kapcsolattartás, míg ténylegesen bulikat, nyaralást, összejöveteleket a saját tesóimmal és férjem húgáékkal közösen szoktunk tartani, és nagyon jó, hogy ilyen jó viszonyban vagyunk. :) Ők a biztos pont az életemben :)

Ritka pillanat: hárman egy fotón drága tesóimmal, 2013. augusztusában

Bő egy évvel később ismét sikerült megörökíteni egy családi
pillanatot, itt már anyuval kiegészülve: 
tavaly karácsonykor épp átadjuk az ajándékát

2015. január 9., péntek

Iskolai fotózás volt

Elkészült az idei sulis fotó :) 
Marcika nem egy szorongós típus :), 
legalábbis ha fotózásról van szó


Az én kicsikém lassan 9 éves lesz, de nálunk már örökre övé marad a "legkisebb gyerek" státusz.

A nagyok mondják is, hogy jól elkényeztettük, és sokszor szólnom sem kell, "lerendezi" őt a két nagy, főleg a nagyfiam - mondjuk, ha Marcika kicsit szemtelenül szól hozzám, vagy nem akar megcsinálni valamit. Ezeken a férfias "helyrerakásokon" én jót szórakozom, mert egyrészt jólesik, hogy kiállnak mellettem a nagy gyerekeim, másrészt ismerős a helyzet, csak épp a másik oldalról:)

De erről majd egy másik bejegyzésben :) Ma csak az én kis fotogén legkisebbemről akartam mesélni pár szót. :)






2015. január 8., csütörtök

A bíró

"Nagyon sikeres" :) évfordulós randink után adódott egy alkalom, amikor a gyerekeknek a nagyszülőkkel volt programjuk, nosza azonnal kihasználtuk a lehetőséget a férjemmel, hogy szépítsünk a rossz emlékű évfordulós történeten.

Megfogadva saját elhatározásunkat, tényleg én választottam filmet, ami a Bíróra esett. Itt még az sem zavart, hogy feliratos, minden megvolt benne, amire egy könnyed randin vágyik az ember: kis romantika, kis könnyezés, elég sok humor, és persze nagyjából happy end.

Utána egy finom vacsora, sok beszélgetés (a filmet Pesten néztük, a vacsora egy helyi étteremben volt), adódott utazás közben lehetőség bőven beszélgetni.

Igaz, ez nem a napján volt, mégis valahogy ez lett idén (azaz most már tavaly) az igazi házassági évfordulós ünneplésünk. :)

(És a film tényleg jó volt! Ennek legnagyobb bizonyítéka, hogy nem aludtunk el rajta! :) )




2015. január 6., kedd

Virtuális verseskötet: Téli éj


Ezt még valamikor tavaly (2014-ben) írtam. Szomorú voltam, akkor még "nagyon fájt"...... 






Szoó Judit: 
Téli éj

Leszáll az éjszaka csendje,
sóhajkabátom felveszem,
vágyakból csomózott sálam
fáradt nyakamra felteszem.

Hagyom, hogy vigyen a lábam,
elhagyom éji otthonom,
legyen ma társam a holdfény,
köd fátyol simítsa homlokom.

Ezüstvíz ömlik a fákon,
egyiknél lidércfény imbolyog.
jönne - de nem kell! - a féltés: hát
szűkölve-csaholva rám morog.

Hideg van. Hűvös az éjjel.
A városban néma csend honol.
Templomkert tölgyének ágán,
magányos hóbagoly szónokol.

Nem kell társ, magányra vágyom.
A kósza szél mégis átkarol.
Didergek, mind jobban fázom,
a tél-hideg csontomon áthatol.

Már látom a temető fáit,
megszaporázom léptemet.
A tengernél szirének sírnak,
csend lesz, majd egyikük felnevet.

A kápolna ajtaja nyitva,
itt nincs őr, itt senki sem kopog,
a zár nyelve hangosan csattan,
s fájdalmam hangtalan zokog.

Részlet a Kilófaló lélekkönyv: Tükör és árnyék c.  kötetből

2015. január 4., vasárnap

Irodalmi percek 2. rész: József Attila (Szoóné Bodrogi Emőke tollából)

Ma délután a netet böngészve váratlanul felkiáltott a férjem:

A szívem állt meg a rémülettől, mert hirtelen elképzelni sem tudtam, milyen rémhírt olvashatott, amitől így "kiborult".


- Te december 19. óta nem frissítetted a blogodat?!- szakadt ki belőle a hitetlenkedő kérdés.

Jah, csak ez a baj! - könnyebbültem meg - és rögtön diadalittasan válaszoltam is:
- Na ugye, neked is csak két hét elteltével tűnt fel :) A karácsonyi ünnepek alatt miért írtam volna? :) Mindenki a családjával van elfoglalva, nem blogokat olvas:)
Hallgatását egyetértésként értelmeztem. :) 

Na, de ha én nem is, van aki rendületlenül dolgozott az ünnepek alatt is. Ez az írás speciel még nyár végén íródott, de én már olvastam a legújabbakat is, úgyhogy sok hónapra előre lesz utánpótlás, és állíthatom, egyik írás jobb mint a másik. Mint írtam már, anyu, Szoóné Bodrogi Emőke irodalmi sorozat írásába fogott. Egyfelől az alkotókat sújtó sokféle betegség, csapás szempontjából mutatja be a költők életrajzát, másfelől az a nem titkolt célja, hogy a tankönyvek száraz "élt ettől eddig" stílusa helyett olvasmányosan, emberközeli módon mutassa be életútjukat, örömeiket, szenvedéseiket, alkotómunkájukat. 

Kezdjük tehát az új évet rögtön értékes irodalommal. 

Az idézet ezúttal is  Dömsödi Hírnökből származik, a decemberi számból, bevezetőként a lap szerkesztőjének írása szolgál, tehát innentől átadom a szót: 

"Saját árnyékukat átlépve, önmagukat győzték le"


Kedves Olvasók!

Engedjék meg, hogy néhány mondatban kitérjek arra, hogy miért és hogyan indult ez ez az új sorozat újságunk hasábjain: A II. számú orvosi körzetet dr. Wagner Viktor látja el, rendelője a József Attila utcában található. Betegei naponta megtöltik a kis váróhelyiséget, elméláznak az ott látható reklámtáblák előtt, közben magukba fordulva, saját problémájukba temetkeznek. A doktornak időközben az az ötlete támadt, hogy ezt a helyzetet kihasználva, miért ne lehetne József Attiláról egy rövid bemutatót, képet és néhány verset kifüggeszteni  a reklámtáblák mellé, utalva arra, hogy ki is az utca névadója, ahol a rendelő üzemel. Állandó betegei közül Szoóné Bodrogi Emőkét kérte meg az anyag összeállítására. Az írás olyannyira jól sikerült, hogy Wagner doktor biztatására Emőke több jeles író és költő ismertető anyagát állította össze. Megközelítése egészen sajátságos, mellőzi a tankönyvek sablonszerű adatait, előtérbe helyezi a hírességek egészségi állapotát. Sokszor megdöbbentő tényekkel szembesülünk Emőke írásait olvasva. Ezért is választotta a sorozat címeként a következő gondolatot:

"Saját árnyékukat átlépve, önmagukat győzték le..."

Az összeállítások mindegyike elolvasható Wagner doktor rendelőjének várójában, a József Attila u. 8. szám alatt (Dömsödön). A sorozat első anyaga tehát József Attilát veszi nagyító alá..."

Eddig az ajánló, innen pedig anyu írása: 

"Kedves betegtársam, aki most éppen valamilyen testi-lelki bajodnak orvoslását reméled dr. Wagner Viktortól, némi eltitkolt vagy bevallott stresszel a szíved mélyén - ugyan ki szeret orvoshoz járni? - Kérlek, hogy a rád rótt várakozás idejét használd fel arra, hogy elolvasod ez a kis írást arról, akiről elnevezték községünkben ezt az utcát, melynek orvosi rendelőjében idegesen toporogsz, vagy a doktorodban bízva szép nyugodtan üldögélsz. Ha mégis odavonzana valami érdeklődés a faliújsághoz, nézd meg figyelmesen ezt a fényképet.



- A szép, komoly arcot, a mély tüzű szemeket, a szépen formált, okos koponyát, amely mögött a világirodalom óriási versei születtek.
Igen; Ő József Attila, aki sajnálatosan rövid életében oly gyönyörű versekkel ajándékozott meg minket, kései utódait, hogy mindenképpen megérdemel tőlünk egy tiszteletteljes főhajtást. Legyen ez a pár sor a megbecsülésünk jele.

- József Attila munkáscsaládból származott. Anyja mosónő, apja szappanfőző munkás volt, aki azonban a költő 3 éves korában elhagyta a családját: Pőcze Borbálát, az anyát; a kisfiút és két nővérét, Etelt és Jolánt. Amerikába készült, ahová sosem jutott el, Temesváron élt halálig, ám erről a család soha nem tudott.

- A gyerekek átmenetileg nevelőszülőkhöz kerültek. Attila Öcsödre, ahol disznópásztor lett, és egész életében el nem múló döbbent fájdalommal gondolt az ottlétre, ahol a nevét is elvették - Pista lett, minthogy az Attilát nem létezőnek találta a környezete. "Úgy éreztem - írja önéletrajzában -, hogy a létezésemet vonják kétségbe."

- Munkásságát, veseinek tökéletességét a kortársai megosztónak találták - ami az amúgy is gyenge idegzetét teljesen felőrölte. 32 évesen öngyilkos lett, ezt azonban máig vitatják. Szándékosan ugrott-e a vonat alá vagy egy rossz ugrás nyomta az ütközőhöz...

Az itt közölt verse adhat talán némi támpontot a költő megítéléséhez...

Dömsöd, 2014. augusztusa                      Szoóné Bodrogi Emőke

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. november-december