2014. november 30., vasárnap

Zokniból készült "bio" hóember, varrás nélkül


Karácsonyi dekorációk után keresgéltem, amikor találkoztam a zokniból készíthető kis figurákkal, hóember, manó, aminek nevezni szeretnénk .
Rögtön ki is próbáltam, hogy Marcika fiamat meglepjem vele:), gyakorlásnak egy elnyűtt, rózsaszín gyerekzoknit választottam, mondván, ha mégsem sikerül, ne egy szép mintás zoknit tegyek rögtön tönkre. Ennek a lényege egyébként az újrahasznosítás lenne, vagy hogy fél pár zoknikat se kelljen kidobni, de most mondom, ha ajándékba szánjuk, csak új zokniból érdemes nekiállni, mert bolyhos, kikopott zokniból nem lesz túl szép.




Én kérek elnézést :) Ő lett a próbababa, olyan is :) Viszont teljesen varrás nélkül készült!

 Fogtam egy fehér zoknit, kettévágtam úgy, hogy azt a részét használtam fel, ami a lábfejünket fedi, a sarokrészt kivágtam belőle, és a szára sem kell most (de tegyük el, másra jó lehet). Kitömtem maradék anyaggal, elkötöttem a hasát. A megmaradt kisebb részt is kitömtem, elkötöttem, az lett a feje. Egy pár  (két darab) színes gyerekzoknit ugyanígy félbevágtam (a sarokrészt kell teljesen kivágni, és a két felette lévő anyagdarabbal dolgozunk tovább. (A két másik, alsó részt szintén tegyük el másik munkához.) 

Egyikből lesz a baba ruhája (a vágott rész kerül alulra, a szépen eldolgozott a nyakához) és a sapkája, szintén a szép szegésű fele kerüljön a baba homlokára. Ami tehát a zokni eredeti használata során a gyerek lábszárát fedné, az lett a ruhája. A másik zoknit kifordítottam, összekötöttem a vágott csücskét, visszafordítottam. Akkor kötöttem rá egy "bojtot", a hóember fejére húztam, lakkfilccel arcot rajzoltam neki, kb. 10 perc volt az egész, Marcika meg ájuldozott, hogy "de cuki lett, mama!"



Ő már egy evolúciós fejlődési szintet képvisel:) A mosolygó halál helyett egy szelídebb arcot kapott, és feldobtuk a stílust egy laza sállal is. :) És még mindig varrás nélkül készült! 


Sőt, elsőre elkerülte a figyelmemet, hogy ezeket a babákat rizzsel szokták kitömni. Hát, egy Kilófaló háztartásban az nincs. :) Van viszont bulgur! :) Nosza, bele is töltöttem egy fél zacskóval, tök jó fogása-tartása lett, így vált a varrás nélküli zoknihóember bio-vá:) Ő már egy jobb állapotban lévő zoknit kapott, ez is sokat dobott rajta.





Ő itt Donnie Darko :) Ránéztem, és ez a név jutott eszembe. :) Nem mintha bármennyire is hasonlítana rá, de olyan kis Donnie-s feje van :)


Ő lett az egyik kedvencem. Nemcsak a színei miatt (kék), hanem az aranyos kis arca miatt. :)
Újabb fejlődési szakaszon estünk át, itt már rájöttem, hogy kezet is tudok varrni nekik, innen tehát már kellett egy kis tűhasználat is hozzá, de ennyi még nekem is belefért, mert itt már elkapott az alkotókedv :)

Egyszerűen a "hóna alatt", hátulról átszúrtam a tűt, és az elülső oldalán húztam át a fonallal együtt, majd vissza, míg egy kis karocska nem jött létre. Ugyanezt megcsináltam a másik kezével is, jöhet  a sál, most már egy kis pirosító is az arcra (a lányom ne tudja meg, mert az ő sminkkészletéből kölcsönöztem...), és elköszöntem a rajzolt sárgarépa orrtól, helyette kis pöttyös orrot kapott. 


A bulgur elfogyott, és át is gondoltam, nem használhatok el ennyi "ételt" ezekre a babákra, és akkor jött az isteni szikra: van egy csomó gabona itthon (az állatok miatt). Ő tehát már takarmánykukoricával kitömve készült, bár a búza jobb lesz, mert apróbb szemű. 
Neki nemcsak karjai lettek (ráadásul zsebre dugva!), hanem ha jól megnézed, lábai is vannak. Ugyanúgy készültek, mint a karok, a gömbbé formált kis testébe alul középen, hátulról elölre öltve, lefelé haladva "átvarrtam" a baba testén egy "csíkot", így született meg a láb hatás. 


Ő pedig Donnie Darko legjobb barátja:), a másik kedvencem (megint talán a színe miatt? A lilát is nagyon szeretem a kékkel együtt.) Őt elajándékoztam valakinek, és itt már hipp-hopp ment a munka, kapott kis zsebeket, sálat, de a hóember hatás megőrzése miatt lábat ezúttal nem varrtam neki. 

A varrás nélküli változatot a gyerekek is simán meg tudják csinálni, és nagyon jó ajándékötlet most, amikor Mikulásra-karácsonyra a gyerekek osztályon belül kihúzzák egymás nevét és apró ajándékokkal lepik meg egymást. 

Itt van a fotója annak, ami alapján megtetszett a zoknihóember készítés, de én nem a leírás alapján készítettem, hanem ahogy logikusnak tűnt. :) 

És lehet három osztattal készíteni (három "gömbből" álljon), és mindenféle szépséggel díszíteni, kis gombokkal a hasán, virágdísszel, gyönggyel a sapkáján, kinek mennyire van türelme. 

Sorban a kis család tagjai (a lila nincs rajta, mert az később készült):


2014. november 20., csütörtök

Kovácsoltvas kerti díszeim :)

Nem is olyan rég Andi barátnőm büszkélkedett el blogjában az aranykezű férje gyönyörű kovácsoltvas kapujával. Szabolcs annyira szépet alkotott, hogy megcsodálva a baromfiudvart díszítő kaput, kis időre fájdalmat éreztem a gondolatra, amiért nem pasinak születtem...Micsoda lehetőségek állnának előttem, mennyi mindent tudnék létrehozni, amibe most nőként nem tudok (merek) belevágni.

Nyilván ez a busongás nem tartott sokáig nálam, hiszen arra gondoltam, mikor is jelentett nekem az problémát, hogy valamiben nem feltétlen volt tapasztalatom? :) Az egész életem dolgok megkérdőjelezéséről szól, a Kilófaló maga, és a belőle származó ezernyi receptem sem született volna meg másképp, csak a kételkedésnek köszönhetően. ("Nem igaz, hogy nem lehet házilag olyan kajákat gyártani, amik nem hizlalnak, mégis olyan ízük van, mint az eredetinek!")

Ezért kitaláltam, hogy valami kovácsoltvas-utánzattal, ami hangulatában hasonlít hozzá és széppé teszi a kertet, én is csinálok valamit. Kovács nem vagyok, de szeretek újrafelhasználni, feszegetni a határaimat, és kipróbálni, mire megyek magammal? :)

Az otthonunk bejáratához vezető járda mellé álmodtam meg két "kiskertet", és hozzá apró kerítést. Mindent úgy csináltam kivételesen (39 év többszöri pofára esése csak beérik lassan), ahogy a nagy könyvben meg van írva: pl. szépen alágeotextíliázva, hogy ne utólag kelljen felszedni az egészet a burjánzó és mindent elcsúfító gaz miatt, és mindennel kétszer dolgozni.

Amiket felhasználtam:
- a kiskerítések váza mi más lehetne, mint síkháló, 10x10-es osztással
- a hajlított motívumokat a kerítkezéshez használatos vezetődrótból hajlítgattam (egy nagyméretű kutyakajakonzerv volt a sablon, fogóval azon hajlítottam meg az íveket, hogy legalább nagyjából egyformák legyenek)
- a fekete virágszirmokat egy kiszanált és egyelőre feladat nélkül ácsorgó néhai Salgo polc lapjából vágtam ki lemezvágó olló - helyett a szegény kecskéim körmölésére használt fogóval, de az is jó volt.
- kötöződróttal erősítettem fel a díszeket a síkhálóra
- erővágóval vágtam le a kerítés két végét lépcsőzetesen, hogy ívesnek hasson a teteje
- végül az egészet lekentem fekete zománcfestékkel (A Trinát Unitop Color vizes hígítású festékeket jobban szeretem, de most csak ez volt.)

Ha nem lenne egyértelmű:), akkor van a járda, amellé ültettem árvácskákat, egyéb híján egyelőre a szokásos szalma takarást alkalmaztam közéjük és a geotextília fedésére, és hogy legyen valami súly is, a vándor-termésköveimet hurcoltam ide (hol a tónál vannak, hol a sziklakertben, egyszer majd tudok venni annyit, hogy mindenhová jusson). :)

A kerítés elé a teljes hatás kedvéért (na meg a fűnyírás megkönnyítésére, ugyanis nincs se fűkaszánk ,se szegélyvágónk) címeres téglákat tettem. (Oda még rá tud menni a fűnyíró, nem ütközik neki semminek és nem marad ott kaszálatlan fű a széleken.)

A képeken mindig csak egy látszik, de két ilyen kis kerítéses szakasz van, a kettő között tudunk lelépni a járdáról a fűre, oda majd néhány téglát fogok még tenni.

Ha már így belejöttem, hajlítottam egy virágtartó-díszt is az egyik kaspó köré. :) (Mazsi annyira fotogén, hogy alig tudtam tőle rendesen lefényképezni, mert nem volt hajlandó mozdulni onnan) :)

Hát ennyi. Nem vetekszik Andi barátnőmék szépségével, de nem is ez volt a cél, csupán megihletett és adott egy ötletet, jól éreztem magam, míg ügyködtem vele, és jó érzés mindennap kinézni az ablakból, hogy végre nem csak a gaz veri fel azt a részt. :)

Kicsit olyan, mintha egy sírkertben lennénk, mégsincs rossz érzésem tőle

Na hát ilyen a nagy mű közelebbről szemlélve. Úgy kitört rajtam a "német precizitás", hogy a téglák köré nem is
a kiásott homokot töltöttem vissza (ami tele van a gyomok magvaival, aztán jól kinőnek nekem jövő nyárra), hanem
virágföldet áldoztam erre a célra, bizony! :)

Még csúcsdíszeket kellene szereznem, egyelőre volt két vastagabb, műanyag tiplim, azt tudtam ráhúzni két hegyes elemre. Totyogósok nálunk már nincsenek, mire meg jönnek az unokák, addigra megoldom a biztonságossá tevő csúcsdíszeket is. :) 


Íme a sztár. "Véletlenül" pont ott kellett állnia, mint akinek pont ott van halaszthatatlan dolga, sőt annyira el is merült
abban a bármiben, hogy időlegesen még meg is süketült, mert bárhogy zavarásztam, meg se moccant. :) :) :) 

Úgyhogy inkább csináltam egy közelit, ilyen lett a virágtartó-díszem 

Mazsi volt szíves végül elkullogni, és mégis sikerült a másik kertrészről is egy fényképet csinálnom




2014. november 19., szerda

Rigójancsi

Egy finom rigójancsi ebéd után? Uzsonnára? Esetleg reggelire, tízóraira vagy ebéd helyett? :)

Bármikor ehető, még vacsorára is, mert a hagyományos recept Kilófaló átalakításának köszönhetően a rostban gazdag, lassan felszívódó piskóta és természetes édesítőszerek hatására hosszan tartó jóllakottságérzetet kelt, már egyetlen kocka után tökéletesen kezelhető a szénhidráthiány :)

A receptjét a Kilófaló sütemények könyvben, vagy ide kattintva a honlapon találod.

Jó étvágyat :)



2014. november 17., hétfő

Hétvégi harkályles

Éppen teregettem szombaton (akkor még jó idő volt), amikor ismerős kopácsolás ütötte meg a fülem. Eddig még nem sikerült lencsevégre kapnom a "harkályunkat", gondoltam, talán most, ha elég gyors leszek.

A teregetést felfüggesztve berohantam a fényképezőgépért, sok időm nem volt, a pár képből ami készült - míg a madár el nem repült -, a nagy része használhatatlan lett, még ez a legjobb.

De megörökítettem végül :)


2014. november 13., csütörtök

Miről lesz szó az előadáson?

November 28-án, pénteken este 6 órakor a XV. kerületi, Eötvös utcai könyvtárba kaptam meghívást Kilófaló beszélgetésre, író-olvasó találkozóra.

Sok év alatt sok minden változott bennem is, már lecsillapodott a fekete-fehér látásmód és annak a kizárólagos kihangsúlyozása, hogy "kemény vagy, szedd össze magad, meg tudod csinálni."

Persze ez is fontos, és ez is igaz, mert fejben dől el minden, de mégsem csak így igaz. :)

A fogyás kérdése ennél összetettebb, a lelkünk még inkább. Nincs testi probléma problémás lelki háttér nélkül, és nincs egészséges test csak akkor, ha a lelkünk is teljesen rendben van.

A fogyást meg lehet közelíteni pusztán fizikai oldalról is, ahogy elsősorban én is tettem, és a pénteki előadáson két hét múlva el is fogok mondani minden fontos tudnivalót, mit ajánlott enni, mit ajánlott tenni, ha fogyni szeretnénk. Tartósan és lehetőleg minél élvezetesebben.

De van egy lelki vonatkozása is a életmódváltásnak, sőt vannak konkrét lelki okok, amelyek miatt újra és újra visszahízunk. Előadásaim során ezekről nem beszéltem - mostanáig.

Az A végső megoldás? című könyvemben még csak kerestem ezeket a válaszokat. Persze még mindig rengeteg a homályos folt, de azóta néhányra rá is leltem. Ezekről is fogok a testi rész mellett mesélni november 28-án, és sehol nem írtam még ezekről a felismerésekről, tehát érdemes lesz eljönni, ha készen állunk a változásra és önmagunk mélyebb megismerésére.

Az előadások állandó résztvevője a férjem, Bernau Péter, aki tehát férj minőségben szokott (a saját szemszögéből, sokszor humorosan) elmesélni egy-egy történetet arról, ő hogyan élte meg az én évek óta tartó életmódváltásomat. :) (Nem szokott kímélni engem ilyenkor... ) :)

Ezúttal viszont lesz egy "ajándék" vendégem is, mégpedig a testvérem, Kóbor Virág, akit sokszor emlegetek a könyvemben. Virág coach, és azért jön el, hogy a jelenlévőknek lehetősége legyen ott helyben, akár az előadás után négyszemközt félrevonulva kérdezni tőle. Nemcsak életmódváltással kapcsolatban, hanem bármilyen egyéb, problémát jelentő kérdésben (állásvesztés, gyerekekkel kapcsolatos konfliktus, házassági gondok, kilátástalanság érzés stb.)

Természetesen lehet kóstolni is majd, illetve minden jelenlévőnek készülök egy kis meglepetés ajándékrecepttel, ahogy ezeken az előadásokon szoktuk. :)

Mindenkit nagy szeretettel várunk 2014. november 28-án a XV. kerületi, Eötvös utcai könyvtárba (Eötvös u. 8. ) , 18 órai kezdettel.



2014. november 10., hétfő

Márton napi lakoma

Márton napi libasült


Van pár dolog az életemben, amellyel még nem jutottam dűlőre. Több témakörben valahol félúton vagyok két állomás között, ezek egyike a húsevés vagy nem evés. 

Írtam vega korszakomról az első Lélekkönyvemben, és írtam róla itt a blogon is. 

Azt tartják, "csináld, vagy ne csináld, csak ne próbáld". "Dönts így, vagy dönts úgy, a lényeg, hogy dönts." Én döntöttem, mégsem érzem jól magam... És amikor másképp döntök, akkor sem érzem maradéktalanul jól magam, tehát ennek a kérdésnek a rendbetételéhez biztos, hogy még idő kell. 

Azt gondolom, miért is kellett ennyit változnom, miért kezdtek el foglalkoztatni "mélyebb" kérdések, miért nem tudtam jólesően benneragadni abban a szemléletben, amelyben nevelkedtem, és ami teljesen természetes volt? Gyerekként teljesen normálisnak tartottuk a disznóvágást, hogy anyu vagy mama néha elkap egy tyúkot az ólból és ebédre már ott gőzölög a forró, aranysárga leves, vagy az omlós rántott csirke petrezselymes krumplival. 

Amikor a birtokra költöztünk, még akkor is abszolút az motivált, hogy finom, saját húst fogunk feldolgozni és enni, mindig lesz itthon, tele lesz a fagyasztó. Bár eleinte képtelen voltam levágni őket (libát, kacsát, csirkét), később ezt is megtanultam, és ekkor tűnt "teljesnek" a "boldogság", hisz ezt akartuk...

Pár évvel ezelőtt támadtak olyan mélyről jövő etikai dilemmáim, melyek miatt vega lettem, mert képtelen voltam azzal a tudattal élni, hogy azért ontom ki állatok életét, hogy ehessek, miközben nekem a húsevés nem létszükséglet (nem úgy az oroszlánnak vagy a sakálnak...). És akkor nem ettem többé húst. 

Másfél év múlva viszont már rettenetesen hiányzott. Azóta újra eszem, mégsem vagyok jól e kérdés tekintetében. 

Amikor nem eszem, egy idő után egyszerűen hiányzik a hús, mint étel. Ahogy szeretem a kovászos uborkát, a  banánt, a görög salátát, a lángost, úgy szeretem a rántott húst vagy csirkepörköltet nokedlivel - mint ételt. De nem szeretem, mint megfőzött állattetemet, aminek "miattam" kellett meghalnia...  

És nem csak a húsétel hiányzik, hanem  a tradíciók, a családot összekovácsoló életérzés, a hagyományok gyerekkoromon átívelő vonulata... A disznóvágásé, amikor összegyűlt a család apraja-nagyja, és hajnaltól a késő esti dalolászós-magyar kártyás befejezésig tartott, volt süti, friss pecsenye, ott volt az összes nagynéni, nagybácsi, nagyszülők, egy egész napos program. 

De ilyen volt akár még négy éve is az anyuval együtt készített Márton napi libasült, ezzel foglalkoztunk egész nap, készültünk az "ünnepre", hogy estére hagyományőrző étellel lepjük meg a családot, és jó volt egész nap együtt munkálkodni. 

Lehetne mondani, hogy (hús)evés nélkül is össze lehet hozni a családot, de nincs ezen mit magyarázni, nekem konkrétan ezek a gyerekkorból eredő élmények hiányoznak.... Minden összejövetel a hús körül forog, a karácsonyi hal és töltött káposzta, halászlé, húsleves vagy libaleves, a húsvéti sonkák tömkelege, a Márton napi libasült, a grillezés forró nyarakon...  

Beszélgettünk a nagyfiammal, mit kezdjünk az idei Márton nappal. Talán az volt az utolsó, amit megtartottunk, amikor az alábbi videó készült. Utána már nem ettünk saját állatot, vagy akkor kezdett ritkulni. 

Nem jutottunk dűlőre Bencével, a bennem dúló ellentét feloldatlan maradt, fogalmam nincs e sorok írásakor, mi lesz a november 11-i ebédünk, de biztosan nem liba...

Fiam javasolta ugyan, hogy vegyünk a boltban libát, de az meg hülyeség, pénzt kiadni olyanért, ami itthon ingyen van, és nem változtat a lényegen, én "idegen" libát sem akarok megölni. 

Ezzel a furcsa bejegyzéssel "ünneplem" az idei Márton napot, s bár már nem vagyok képes állatot ölni, a leírtak miatt mégis kicsit fájó nosztalgiával gondolok erre a videóra, mert előttem van annak a napnak az egész hangulata, anyu, amikor még teljesen egészséges volt és sokszor együtt teszteltük az új könyveim receptjeit, néhány hetet nálunk töltött, pár hetet a tesóméknál, aztán megint jött hozzánk... Főztünk, ettünk, nevettünk, hülyéskedtünk, jól elfáradtunk, de közben sokat beszélgettünk. 

Jó érzés volt újra kicsit gyereknek lenni, és jó érzés volt, hogy megint három generáció volt együtt, csak most nem én voltam az unoka, hanem már a saját gyerekeim. :)

Boldog Márton napot mindenkinek! 



Találkozzunk novemberben!


Kilófaló író-olvasó találkozó, ismét!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2014. november 28-án, pénteken 18 órára a XV. kerületi, Eötvös utcai könyvtárban tartandó Kilófaló előadásunkra.

A téma változatlanul az egészséges életmód, étkezés, fogyás: testi-lelki megközelítésben.

Cím: 1153 Bp. Eötvös u. 8.


Karácsonyi könyvvásárlási akciónk még november 30-ig él (vagy a készlet erejéig!), részt vesz benne mindkét Lélekkönyv (Végső megoldás? és Tükör és árnyék), a Kilófaló alapszakácskönyv és Bernau Péter Hivatalok hálójában című könyve.

Kilenc könyvem van, de három különböző csoportot alkotnak, melyek segítenek eldönteni, kinek melyikre lehet szüksége.


1. csoport: Kilófaló szakácskönyvek (Sütemények, Finomságok, Lakomák, Házi csodák, Népi ételek)
Évről - évre írtam meg az életmódváltás területén szerzett újabb és újabb tapasztalataimat. Akik minél előbb és minél tartósabban szeretnének fogyni, nekik tudom ajánlani a megjelenés sorrendjében ennek a sorozatnak a tagjait. 

2. csoport: Lélekkönyvek (Végső megoldás? és Tükör és árnyék)
A fizikai életmódváltással egyidőben elindult bennem egy határozottan elkülöníthető "lélekmódváltási" :) folyamat is, már nemcsak az érdekelt, hogyan formálható a testünk, hanem az is, mi miért történik velünk, van-e az embernek feladata, van-e az életnek célja, hogyan lehetünk boldogabbak, milyen módszerekkel ismerhetjük meg minél jobban önmagunkat, a világnak a láthatatlan részét? Miért van az, ha minket mindenki csak "bánt", csupa "gonosz" ember vesz körül, vagy hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlannak tűnő gyászélményt? A Lélekkönyvek ilyesfajta útkeresésről szólnak. 

3. csoport: "Ifjúsági", vagy kezdőknek, apró lépésekben változtatni akaróknak szóló, tartalmukat tekintve (is) "könnyen emészthető" szakácskönyvek, egy-egy történetbe (mese vagy novella) ágyazott receptekkel (Kilófaló meseszakácskönyvKilófaló alapszakácskönyv-Az Orgona kúria titka

- A meseszakácskönyv egyértelműen a 6-10 éves gyerekeknek szól, kicsit mese, kicsit valóság, kicsit tankönyv, mert az volt a cél, hogy játékos-mesés formában a gyerekek is minél korábban megtanulják, melyek a valóban egészséges alapanyagok, hogyan előzhető meg az elhízás, vagy később hogyan lehet fogyni. Saját illusztrációkkal, Bujáki Lívia verseivel. 

- Az Alapszakácskönyvről pedig szintén sokat elárul, hogy az írás fázisában még a Tiniszakácskönyv címet viselte, de közben úgy gondoltam, ne rekesszük ki a fiatal felnőtteket sem, vagy éppen azokat, akik idősebb korban szeretnének elsajátítani egy teljesen új és egészséges főzési és étkezési módot. Egy korábbi, Kilófaló receptpályázat nyertes receptjeit is tartalmazza, olyan receptek mellett, melyeket a Kilófaló életmóddal éppen csak ismerkedők is ki tudnak próbálni, hogy eldönthessék, hosszú távon is megfelelő lenne-e nekik ez a fajta étkezési, főzési mód. 
Az Alapszakácskönyv első fele egy önéletrajzi ihletésű, naplóformában megírt novellát is tartalmaz, célzottan a fiatalabb korosztálynak, vagy a csodákban örökké hinni tudó felnőtteknek. :) 

Szeretettel várok mindenkit személyesen is november 28-án az Eötvös utcai könyvtárba:)

Szoó Judit

2014. november 5., szerda

Az Otthonunk - Nosso Lar, filmajánló

Ez a film mindenkit el fog varázsolni, aki nem tudta letenni Szepes Mária Vörös Oroszlán-ját, Elizabeth Haich Beavatását, Balogh Béla könyveit, vagy érdeklődve olvassa a saját útkeresésem, válaszok utáni kutatásom történetét könyvről könyvre. :)

Mindegyik más egy kicsit, mégis ugyanarról szól. Ahogy ez a film is ebbe a körbe tartozik.




2014. november 4., kedd

Kilófaló "rezgős-kanalazós" - 3 perces forró édesség csokiimádóknak, recepttel

A recept eredetijét a lányom mutatta meg valamikor a nyár végén. Jól nézett ki, amit percek alatt készített, ezért rögtön Kilófalósítottam, hogy én is megkóstolhassam. Meg bárki, aki szeretné. :)

Szeretem, mert nagyon gyorsan elkészül (kb. 3 perc, míg kikeverem, újabb 3 mire megsül), finom forró és csupa csoki... A rezgős-kanalazós nevet én adtam neki, mert ahogy készen megláttam a forró, remegő, olvadt csokitól fénylő édes tésztát a bögrében, ez jutott eszembe.

Nekem van teljesítményem, ha evésről van szó, de ebből még sosem bírtam megenni egyszerre az egészet, szóval vagy eleve úgy számoljunk, hogy valakivel meg fogjuk osztani, esetleg készítsünk fél adagot, de akkor a sütési időt is le kell rövidíteni.

A fotókat ide hoztam, a receptet pedig megtalálod a honlapomon a többi között, ide kattintva érheted el. 

Jó étvágyat :) 


Mérjük ki a hozzávalókat

A csokit adjuk hozzá utoljára

Ne ijedjünk meg, ilyen sűrűn folyósnak kell lennie

Sütés közben egészen feljön a tetejére, majd szépen visszaereszkedik

Ennek nehéz lenne ellenállni, de nem is kell: ez minden csokiszerető, koplalás nélkül fogyni akaró ember álma :)







2014. november 3., hétfő

Kedvencem, a kókuszos tekercs - 10 perc és kész



Ez mostanában (is) a kedvenc édességem. Elkészítek egy nagy adagot (min. 500 g KF kekszmorzsából), alufóliába csomagolom, a hűtőben tárolom, és mindig csak azt a pár szeletet vágom le belőle, amennyi éppen elfogy.

2-3-4 hétig is kitart, attól függően, hányan esszük. Van, hogy napokig el is felejtkezem róla, aztán amikor rám tör a "legendás" szénhidráthiány, hirtelen bevillan, és mert mindig készenlétben van, meg is óv attól, hogy olyasmit egyek, amit nem kellene.

Van több kókuszrudas-kókuszgolyós receptem, de már csak azt használom, amit a legtökéletesebbnek tartok, ez pedig a Kilófaló lélekkönyv első kötetében, A végső megoldásban található a 242. oldalon.

Egy hasznos tipp: ha xilittel vagy eritritollal édesíted, mindkettőt daráld meg előtte, mert csikorogni fog a fogad alatt az édesség. :) Ha nem szeretnél darálni, akkor az is jó, ha a tekercshez használt kávéban oldod fel az édesítőszert.

Nemcsak finom és "igazi" ízű, hanem "igazi" kinézetű is. :)

Jó étvágyat! 

2014. november 1., szombat

Nem csak ma emlékezem rájuk

A halottaira folyamatosan emlékszik az ember, nemcsak egy kijelölt napon, ahogy szeretni sem csak egy évben egyszer, a "szeretet (kötelesség?) ünnepén" szeretünk. 


De mégis ma, külön is emléket állítok mindazoknak, akik az újonnan szerzett hitem szerint nem megszűntek létezni, és nem távoztak el végérvényesen az életünkből, csupán visszamentek oda, ahonnan jöttek, és ahová mindenki hazatér, és ahová tartunk valamennyien mi is. Vagy abban az állapotban vannak, hogy kiértékelik éppen az itt eltöltött életüket és megtervezik az újat, vagy akár már újra köztünk vannak kisgyerekek formájában és megkezdték új megtestesülésüket. De sohasem szakadunk el véglegesen a szeretteinktől, még a halál sem választhat el tőlük, mert új és új külsővel, körülmények között biztosan összetalálkozunk még... 





Itt Papa és Mama (anyu szüleinek) volt az egyik időskori házassági évfordulója. A két
ünnepelt ül az asztalfőn, mögöttük anyu, és az ikertestvére, Bátya áll. Mama mellett a kisfiú az egyik unokatestvérem (felnőtt férfi már ő is.)

Papa és mama már nincsenek köztünk. 


Ahogy nincsen köztünk Kati sem, akit elrejtve fedeztem fel ugyanezen a fotón: tragikusan fiatalon halt meg rákban, mindössze 32 évet élt, ha jól emlékszem. Mama egyik férfitestvérének és az ő feleségének egyetlen, ráadásul későn született gyermeke volt, rajongásig szerették. Én még csak 
17 éves voltam, amikor meghalt, de akkor is nagyon megrendített, hogy a két idős embernek milyen túlélhetetlen fájdalmat jelenthetett eltemetni az imádott lányukat. Nem is élték túl, rövidesen mind a ketten utánamentek és ezzel nyom nélkül kihalt az egész családjuk... 


Kati, anyuék legfiatalabb unokatestvére





Egy másik kép anyu szüleiről, itt Virág testvérem (azóta már felnőtt) kisgyerekeivel, 
az összes dédunoka közül nekik van a legtöbb emlékük róluk, az Öcsém gyerekei és
az enyémek már csak halványan emlékeznek rájuk, mert kicsik voltak, 
amikor a Dédik meghaltak. 




Ez egy 31 éves fotó egy régi szülinapról... Heten vagyunk a képen, közülük már csak négyen vagyunk életben... Balról jobbra haladva, világos ruhában a szélén Mama, mellette Öcsikém

4 évesen, Papa, én 10 évesen, édes kis Apám Virággal, az ünnepelttel, a jobb szélén pedig 
anyu. 
Nincs már köztünk azóta Mama, Papa és Apu. 




És másfél évtizede eltávozott már Szó papa, és nem sokkal utána Szó mama is, Apu szülei. 

(Apu nevét elírták születésekor, egyedül ő, és így aztán mi írjuk a nevünket két "o"-val (hála Istennek), a család többi tagja simán Szó.  

Voltak ezzel nehézségeim, de ma már tudom, attól, hogy valaki meghal, még örökre a család része marad. Voltak emberek, akikre nagyon fájt emlékeznem, ezért könnyebb volt nem gondolni rájuk, nem beszélni róluk, "elfelejteni" őket. 

Nem szabad ezt tenni velük. Ezért próbálok mindenkit magam körül tartani az emlékeimben, de már nem visszarángatva a síron túlról és nem hagyni nyugodni őket, hanem csak amennyire a tisztesség megkívánja. 

Így aztán halottaimnak számítanak a férjem nagymamái, akiket még ismerhettem, családomhoz tartozik az a kisfiú, aki ma már 22 éves, csodálatos Öcsikénk lehetne, de öt hónapra született és ez kevés volt az életben maradáshoz, és emlékezem más kicsi lelkekre is, akik elindultak a földi élet felé, és ma is életünk részei lehetnének, de sajnos sosem értek ide. 


És gondolok a nagyszüleim összes testvérére is, akik nagyon sokan voltak, de már csak egy él közülük, és minden létező rokonomra, akik már nem lehetnek itt, talán soha nem is ismertem őket, de valaha a családunk élő tagjai voltak, s ha ma már egy másik síkon is, de ugyanúgy tagjai maradnak és lesznek mindörökre... 

Mindannyian találkozunk még.