2016. február 22., hétfő

Csapatépítő tréning a tavi halaimmal :)

Befagyott vízesés 
Túl vagyunk a tóval is az első télen, aggódtam, mi lesz a halaimmal, ha jön a fagy, mivel nem túl mély. Azt találtam ki, hogy folyamatosan működtetem a szökőkutat, ami ugye szűrő is egyben, hiszen az áramló víz csak nehezebben fagy be. Tudom, hogy van az a hideg, ami még a vízesést is képes befagyasztani, de azért úgy sejtettem, hazánkban nem valószínű olyan mértékű lehűlés. :)

A terv első fele be is vált, már hogy mikor már tök vastag jégréteg volt a tó tetején, a szűrő akkor is rendületlenül dolgozott, és  a közepén egy lék végig megvolt.
 
Néhány hete jött az enyhülés, olvadás, aztán kb. 2-3 hete pedig a tó egyik felén teljesen elolvadt a jég. Lélegzet visszafojtva szemléltem a vizet, előbukkannak-e a halacskáim, mert annyit azért tudtam, hogy a jég alatt átváltanak "téli", lelassult "üzemmódra", nem is szabad olyankor etetni őket, aztán ha vége a télnek, szépen új erőre kapnak.

Összeszorult a szívem, amikor a tiszta vizű tó alján megláttam a drága  halaimat mozdulatlanul az oldalukon fekve... El sem mondtam a családnak a kudarcot, igazi gyásznapot éltem át megint, hiszen minden élőlényt úgy szeretek, aki a gondjaimra van bízva...

Kimentem azért másnap is, a halak szegények - hova is mentek volna holtan? -, ugyanott feküdtek a tó aljában. Azért az én életösztönöm és az életbe vetett hitem is jó erős, végig azon morfondíroztam, hogy attól még maradhatott élet a tóban! Mi van, ha a tó másik felében, az el nem olvadt jég alatt, a tavirózsák között maradtak halak, akik átvészelték a fagyot?!

Állok, nézegetem és gyászolom a halott halakat, amikor a szűrő közelében az egyik arrébb sodródott. A szívem kihagyott egy ütemet, aztán rájöttem, hogy csak az áramlat lökte arrébb. Nézem tovább, de akármilyen is az az áramlat, ez hal bizony nemcsak sodródott, hanem összerándult! B.sszus, gondoltam, a nézésemmel feltámasztottam egy halat! :) :) :)

Na innen nem volt megállás, mint egy ezoterikus gyógyító, rámeredtem a halra, és telepatikus úton azt sugároztam felé mint Krisztus kései utódja: "Támadj fel, támadj fel!!"

A hideg futkosott rajtam, mikor a hal tényleg egyre többször megmozdult, végül féloldalasan, összevissza (kb. pont úgy, mint aki három hónapos fagyasztásból ébredt....) ÚSZNI KEZDETT.

Na mondom, ha ez egy halnál bejött, akkor "támasszuk fel mindet!" :) Úgyhogy csak annyit tettem, hogy teljes beleéléssel és izgalommal mondogattam tovább a halnak, hogy "éleszd fel a többit is!", és tiszta sci-fi volt, mert amelyik hal közelébe úszott, az megmozdult és rövidesen életjeleket adott!

Természetesen nem nekem vannak extra képességeim, valószínűleg akkor a halak így telelnek át, és nem úgy, ahogy én hittem, hogy a tó alján azért ha lassan is, úszkálnak és "elvannak". :) De nagyon felemelő és klassz érzés volt végignézni a "feltámadásukat", elengedni a szívemre nehezedő hatalmas köveket az vélt elvesztésük miatt, és eddig is szerettem őket, de ez az élmény még értékesebbé tette őket számomra.  És nem utolsó sorban nagyon jó volt megint egy új tudással, tapasztalattal gazdagodni.

Azóta már rajban úsznak - vagyis nagyon sokan vannak -és csupán egyetlen haltetemet dobott fel a víz, úgyhogy a szűrő egész télen való működtetése úgy tűnik, bevált.


Minden áldott nap, amikor reggel kilépek a házból, hogy cicákat, kutyákat, tyúkokat, libákat, pulykát etessek és köszöntsek, mindig a tó mellett megyek el, és amikor meglátom a legnagyobb (a képen nem látható), gyönyörű sárga aranyhalat, az már előre bearanyozza az egész napomat, és a "szerencsehozó" hal látványa előrevetíti, hogy ismét egy csodás nap vár rám az én kis Toscanamban. :)

Ezek még tavalyi képek, azóta már nőttek. :) 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése