2015. április 13., hétfő

Szültünk!

Vasárnap este a lányom izgatottan kijön a szobájából és közli:
-Elfolyt a magzatvíz!
A férjem szeme fennakadt:
- A Tiéd?!
-Apu, a macskáé!!
Több se kellett, betódultunk mind a gyerekek szobájába, én kicseréltem az ágyneműt (mert hol máshol folyt volna el, mint a lányom ágyában), majd a cicát áttettük egy korábban bekészített, törölközővel kibélelt papírdobozba, a kandúrokat pedig becsuktuk a másik szobába, hogy ne zavarják.
-Halkítsd le a tévét!
-Kapcsold le a villanyt!
-Halkabban fújd az orrod!
Ilyen vezénymondatok hangzottak el, igyekeztünk nyugodt körülményeket biztosítani a cicának.
-Na jó, én nem bírom ezeket az izgalmakat, inkább kimegyek, szóljatok, ha van valami - mondta a leendő dédpapa, vagyis a férjem. :) (A kandúr cica az apa, a gyerekeim a nagyszülők, nem maradt más nekünk, mint a cica-dédszülőség.)

Félhomályt csináltunk, és mint a verebek, végigültünk az ágy szélén a gyerekekkel, és lélegzet visszafojtva figyeltük az eseményeket, biztattuk- vigasztaltuk a cicát (bár valószínűleg, ő sokkal könnyedebben vette az egészet, mint mi....)

Láttuk az összehúzódásokat, meg ahogy a cica készíti elő a terepet. Aztán egyszer csak elkezdett kiugrálni a dobozból, mindenképp fel akart menni az ágyra. A többedik próbálkozás után fogta magát, és beugrott az ágy és a fal közti kb. 15 centis keskeny, de nyugodt helyre, és percek alatt megszülte az első cicát.

Nagyon kis csúnya volt, csupasz, rózsaszín lábacskákkal, elrágta a köldökzsinórt, megtisztogatta, meg is szoptatta, de sajnos aztán teljesen magára hagyta. Két cicát szült még utána, ők sokkal erőteljesebbek és nagyobbak voltak.

Az elsőszülött külön feküdt számkivetve, vékony hangocskájával nyávogott, végül egy papírtörlővel megfogva odatettem az anyjához, hátha ráeszmél, hogy van egy harmadik cicája is.

Ennek ellenére a pici az egész éjszakát külön töltötte, csodáltam, hogy életben maradt. Reggel megint odatettem a többiek mellé, és beraktam az anyát is, aki már kis időre magukra hagyta őket, evett, ivott.

A legutóbbi ellenőrzéskor mintha már a pici is szopott volna, gondolom, 24 órán belül eldől, megmarad-e, mert ha nem táplálja az anyja, sok választás nem lesz. (Sajnos csak egy napot élt, tegnap este meghalt. Amikor láttuk, hogy egyáltalán nem szopik, csak szenved, már csak azt kívántuk, hadd haljon meg szegény minél előbb, ha úgyis életképtelen, de ne szenvedjen tovább. Pedig a lányom azt mondta, ha megmarad, őt akarja megtartani, mert egy igazi kis hős...)

Egyszóval, vasárnap szültünk, igazi csapatépítő és családerősítő esemény volt (ilyen élmény, amikor a kislibák kelnek ki, vagy mikor a kiskecskék születtek, egy új élet születése tényleg mindig egy csoda), és ha elérik a vállalható külsőt, majd képet is mutatok róluk.

Ehhez a képhez kell még egy kis képzelőerő, de látszik azért, 
hogy ott kuporog a két cica. 


Egyet akarunk megtartani, a másik kettőt (mióta a bejegyzés született, sajnos már csak egyet) pedig elajándékozzuk, de ez még odébb van. :)

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a család bővüléséhez! :) Sajnálom szegény elpusztult kiscicát... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :) Igen, mi is nagyon, de ilyen sajnos előfordul, bár megszokni sosem lehet az ilyen jellegű veszteségeket, akármennyi állata van is az embernek :(

      Törlés