Olvasóim előtt nem titok, hogy 2009 őszén nagy álmunk teljesült,
családommal kivándoroltunk a budapesti kőrengetegből és egy majdnem fél hektáros pest
megyei „birtok” eszméletlen boldog tulajdonosai lettünk.
Ekkora telekmérettel
hetekig tartó poénkodás céltáblái lettünk a családon belül, persze minket sem
kellett félteni: nálunk ha valaki csak
úgy kiugrik az „udvarra”, akkor is mindig visz magával mobilt is. Ha a férjemnek
instrukciókra van szüksége a csirkeólnál, nem bekiabál a házba, hanem felhív
telefonon és az étkező ablakából integetve bonyolítok vele „videótelefonos”
beszélgetést.
Ha vendégek jönnek és meg akarják nézni a kertet, indulás előtt mindig
figyelmeztetjük őket, hogy szaladjanak vissza a konyhába egy üveg vízért,
szívesen csomagolunk szendvicset is, és ha azt hiszik viccelünk, a nyomaték
kedvéért kiosztjuk a túrabakancsokat. J
A férjem
egyetlen alkalommal volt hajlandó bejárni az egész területet, amikor még
vevőjelöltként jöttünk megnézni az eladó házat. Amikor a miénk lett,
kijelentette, hogy a továbbiakban ragaszkodik minimum egy pápamobilhoz, mert nem
hajlandó sípoló tüdővel megtenni ekkora távokat, később már beérte volna egy
fűnyíró traktorral is (esélye még arra is elég minimális). Viszont vigyorogva
felvetette, mi lenne, ha Virágék cégének kiadnánk a kertet, hogy rendezzék itt
az éves csapatépítő tréninget, és annak keretében felépíttetnénk velük a
disznóólat. J
Öcsém javaslata az volt, hogy ha felnőtt
felügyelete nélkül engedjük ki a gyerekeket játszani, mindegyikre csatoljunk
egy nyomkövetőt. Sógorom pedig kitalálta, hogy a hátsókert tökéletesen ideális
lenne egy horgásztó telepítésére, valamint mostantól nem virágot fog nekem hozni
ajándékba, hanem naposcsibéket. Férjem tősgyökeres belvárosi barátai mindezt
megfejelték azzal, hogy oké, ha ezentúl hozzánk jönnek, útlevelet is kell
hozniuk…
A viccet félretéve, jelenleg még puhatolózó próba üzemmódban
folyik a gazdálkodás, de a baromfiudvarban már most is kapirgálnak a tyúkok,
kakasok, csirkék, libák, kacsák, pulykák. Rajongásig szeretve nevelgetünk egy
tündéri kis pulit, jövőre pedig azt
hiszem, megpróbálkozunk a négy lábú haszonállatok tartásával is. A legalább
1000 négyzetméternyi veteményest saját magam ástam fel, anyuval együtt hetekig
veteményeztünk tavasszal. Munkánk gyümölcse mostanra kezd beérni, úgy örültünk
a saját hónapos reteknek, zöldborsónak, répának, zöldségnek, zöldbabnak, nem
sorolom tovább, mint a gyerekek! Miközben ettük a saját tojásból készült
tojásos nokedlit a saját kertünkből származó fejes salátával, ennek a
háromhagymás nokedlinek az ötlete fogant meg a fejemben. (Hiába, nekem még evés
közben is az evésen jár az eszem…J)
Részlet a Kilófaló lakomák c. könyvemből, abban található a "híres" három hagymás nokedli receptje is. :)
 |
| Fűre lépni tilos! :) |
 |
| Az a szép, zöld gyep! |
 |
| Nagytotál a pihenőkert egyik feléről |
 |
| Magyar "leguán" Toscanaban :) |
 |
| Ez a mini sziklakert ma már ki sem látszik a növényzetből |
 |
| Kamillák hajnalban |
 |
| Veteményes gyümölcsfákkal. Azóta már többet ki kellett vágni, mert nagyon öregek voltak, és több karám is épült, meg persze le is kerítettük az egész telket. És az egész terület használatban van, fel szoktuk szántani az egészet. Kedvencem az a csodálatos, végeláthatatlan kék ég, a birtok végében lévő erdővel. |
 |
| "Kert", amíg a szem ellát... |
 |
| Kicsi Marcikám itt még csak 3 éves múlt, sétálgat a felparcellázott ágyások között: az első évben még nem összefüggően szántottunk fel mindent, mert gép híján csak ásni tudtunk :) Örültünk, hogy ez készen lett. |
