Ennek kapcsán elmondom akkor, hogy ez nálunk hogyan zajlik. :)
Én: Szeretsz?
Férjem: Persze, hogyne szeretnélek! Nagyon szeretlek. Micsoda kérdés ez, nem érzed?
Én: De... - majd kis szünetet után: - Csak olyan jó mindig hallani a választ....
És nevetünk. :)
Ehhez tudni kell, hogy olyanok vagyunk kb. mint két amnéziás, ugyanis ez a párbeszéd tizenhetedik éve hetente legalább egyszer elhangzik, de ugyanolyan feszült érdeklődéssel járjuk végig a kis kérdezz-felelek lépcsőfokait, mintha először tenném fel a kérdést. :)
A másik kedvenc "játékunk".
Van, hogy kitör belőlem a zabolátlanság. Dühöngök, teátrális mozdulatokkal csapkodok, dohogok, gyerekesen méltatlankodom, ami a szívemen a számon, olyan vagyok, mint egy durcás öt éves. Férjem ezt hallgatja, aztán ránézek, látom, hogy mosolyog, de mielőtt megszólalhatna, mondom:
- Fogd be! Pont így szeretsz, nem?
- De - mosolyog tovább -, pont így .... :)
És van ennek egy másik verziója is:
Az alaphelyzet ugyanez, kamaszos csapkodás, cenzúrázatlan méltatlankodás :), dúlok-fúlok, fel-alá járkálok, a férjem meg nevetve szórakozik rajtam.
A végén már én is nevetek:
- De hát pont így szeretsz, nem? Úristen, mi is lenne veled egy normális, "felnőttes" feleség mellett! Mindig tök komoly, korához méltó megfontolt viselkedés, felelősségtudat... Tisztára unalmas, besavanyodott életed lenne, míg velem csupa fordulat és "buli" az élet:) :) Mindig minden élére lenne hajtva, mindig lenne vasalt ruha, rend, tisztaság, komolyság, kiszámíthatóság... brrr...
Míg férjem vizuálisan elképzeli a felsorolt "borzalmakat", kissé a távolba réved, s csak egy pillanatnyi, vágyakozással kevert kétkedés van a hangjában, mikor megerősíti:
- Igen, ez tényleg elviselhetetlen lenne...
S cinkosan összenézve megint nevetünk. :)
***
Hát így is lehet szerelmet vallani egymásnak :)
Amennyire emlékszem, a férjem az együtt töltött idő alatt (majd' 50 év!) egyszer sem mondta ki a szót, hogy 'szeretlek'. De fizikálisan...! Nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy ne húzza meg a hajamat, ne csapjon a fenekemre, ne fogja meg a kezemet, stb. Anyósom szegény, ha látta, mindig megszólalt: ne bántsd az Ágikát, fiam, mert megpofozlak...:-)
VálaszTörlés(Amúgy én a Puska Ági vagyok, de nyilván rájöttél már a stilusomból.) Puszillak.
Igen, felismertelek:) Tényleg ezerféle módja van a szeretet kifejezésének. Annak nehezebb a dolga, aki kifejezetten igényli, hogy hallja kimondva, míg mondjuk a társa érintésekkel nyilvánítja ki inkább (szeretetnyelv ugye, idén "tanultam" róla én is, hányféle van, és akkor boldog igazán valaki, amikor a saját szeretetnyelvén "szólnak" hozzá. Ezért is jó egy coach a családban:) ) Ezek szerint ti is tökéletesen megtaláltok egymásét, és úgy tűnik, mi is:) Puszi
TörlésJót mulattam :) évődjetek csak,ettől szép az élet :):) még jópar 10évet!! (Jól birja Péter a gyűrődést :):):) Googli+-on Sicc,egyébként pásztorerzsi
VálaszTörlésJól bizony, de azért neki is vannak "dolgai", azokról egy másik alkalommal mesélek. :)
TörlésJó volt olvasni! Bár ti még nagyon fiatalok vagytok, de megsúgom: mi - akik már éltesebb korúak vagyunk - is évődünk, játszunk, mint a kamaszok. Ezek szerint ez normális?
VálaszTörlésIgen, nekem szoktak kétségeim lenni - sőt, folyamatosan vannak -, hogy egy "normális" nő "az én koromban" talán már nem így viselkedik... Aztán meg pont arra gondolok, mi van, ha pont EZ a normális, ahogy én viselkedem? :) Szóval, szerintem kiegyezhetünk abban, hogy minden normálisnak tekinthető, amit annak veszünk, és megnyugodva olvasom, hogy van remény arra, hogy még sok évtized házasság után is megmaradjon ez a játékosság. :)
TörlésDe ez olyan jó, nem?
VálaszTörlésÉn is nagyon hiszek a humorban, és mi is gyakran alkalmazzuk. Szerintem sok esetben, sok helyzetben ez a legjobb megoldás.
Az én szétszórtságom, szórakozottságom néha vicces helyzetekbe kever minket. Nem emlékszem hova teszek bizonyos dolgokat, nem tudom hol álltunk meg az autóval, és még sorolhatnám. És ő emiatt nem akad ki, nem fogja a fejét, hogy "micsoda hülye nő az asszony!", hanem éppen ellenkezőleg. Annyira jól kezeli, és annyira jól veszi a lapot, hogy a végén igazán jókat nevetünk. De fordítva is így van. :)
Nálunk is, ez az igazán jó benne, hogy kölcsönös, egyoldalúan egyikünk már valószínűleg megőrült volna. Egyszer én vagyok a "hülye", máskor ő és ez így pont jó. :)
Törlés:)
VálaszTörlés