A hosszú karácsonyi szünet után teljesen feltöltekezve kezdtem bele januárban legújabb szakácskönyvem írásába, melynek egyelőre a Kilófaló káprázat munkacímet adtam.
Amikor tavaly befejeztem a Kilófaló ízkavalkádot, szinte két nappal utána össze is állt egy vadonatúj könyv vázlata: nem véletlenül, hiszen két éve nem írtam már szakácskönyvet (az Alapszakácskönyv - Az Orgona-kúria titka 2014-ben jelent meg, de abban a receptek többsége évek óta készen volt már), és ahogy végigfutottam a tervezett tartalomjegyzéken, azonnal ez ugrott be: "káprázatos". :)
Anyu már az Ízkavalkád előkészületei alatt is azt kérdezte, vannak még receptek, amiket át lehet alakítani? Hajaj, nemhogy vannak, milliónyi recept van, ami mellett csak úgy elsétál az ember, el sem jut a tudatáig, mert nem aktuális, nincs itt az ideje, meg persze folyamatosan születnek újak és újak szerte a világban, na és persze olyan is van, hogy nekem jut eszembe valami. :)
Egy szó, mint száz, a Kilófaló káprázat már készül, van egy borítóvázlat is hozzá, még csak szerény, mert a fotók többsége még nem készült el, de azért a hangulat már így is "átjön", remélem. :)
Ebben is ugyanolyan gazdag receptválaszték lesz, mint az Ízkavalkádban, és ami a fő-fő rekordkísérletem: ez lesz az első olyan szakácskönyvem terveim szerint, melyben ahány recept, annyi színes fotó lesz.
Majd menet közben mesélek mindig róla, ahogyan haladnak a munkálatok, de a fotókon kívül a belső megjelenés is finomodik, szépül, rendeződik, a végén még egész jó és szemre is tetszetős kis könyveket fogok írni.
>>>>>>>Előrendelések a megszokott módon már leadhatók, ide kattintva. >>>>>>>>
- Az előrendelés semmilyen fizetési kötelezettséggel nem jár, de mivel az előrendelések ismeretében rendeljük meg a gyártást (ami a darabszámot illeti), nagyon szépen megköszönnénk, ha csak azok adnának le igénylést, akik komolyan is gondolják a későbbi vásárlást.
- Az előrendelők között a megjelenést követően 3 példányt ajándékba kisorsolunk.
- Az későbbi 3450 forintos egységár helyett bevezető áron egy példány 2540 forintért vásárolható meg. A megjelenés után azonnal, ahogy a Kilófaló ízkavalkádnál történt és azóta is úgy van: egy db könyv ára 3450 forintra módosul és állandósul.
- Jó szokásunkat megtartva, a Kilófaló káprázat előrendelőinek is jár a szállítási kedvezmény: ha a könyv előrendelésekor érvényesíted az alábbi kuponkódot a rendelés elküldése előtt a webáruház megfelelő mezőjébe írva, akkor az 1590 forintos szállítási díj azonnal módosul 990 forintra. (Ha nem boldogulsz a technikával, semmi baj: ha a Megjegyzéshez beírod a kuponkódot, utólag levonjuk mi a kedvezményt.)
Kedvezményes szállításra jogosító kuponkód: THFE9UGZ
- Közvetlenül a szállítás előtt lehetőséged lesz a könyvrendelést egyéb termékekkel is kiegészíteni a webáruház kínálatából, kihasználva a kedvező szállítási költséget. :)
- Várható megjelenés: 2016. tavasz (március-áprilisra tervezek, de maradjunk egyelőre a "tavaszban".)
Tartalom: ha már végleges a kézirat, akkor nemcsak képeket, hanem a részletes tartalomjegyzéket is meg fogom mutatni, de alapvetően ez a könyv is vegyes lesz, mint a többi, azon belül is a sütemények, édességek dominálnak, de azért a főételek, egytálételek, sós ropogtatnivalók kedvelőinek sem kell szomorkodniuk.
"NA ÉS A LÉLEKKÖNYV HARMADIK RÉSZÉVEL MI LESZ?!"
Igen, a kérdés teljesen jogos, mivel az Ízkavalkád beharangozásakor említettem tavaly, hogy közben készül a Lélekkönyv is. Ez azóta sem változott, most néztem vissza, pont egy éve és egy hónapja írom...
Két dolog miatt haladok vele lassabban: az egyik ok, hogy elég mozgalmas fél év áll mögöttem. Fogalmazzunk úgy, hogy egy "kicsit" összegyűrt, majd kisimított az élet... Mialatt a saját életemet sem voltam képes összerakni, nem nagyon éreztem jogosultságot arra, hogy mások számára osztogassak bölcs tanácsokat, persze nem is voltak épkézláb gondolataim... Ez a felhő úgy tűnik, szerencsére szertefoszlott és végül minden jóra fordult, de van egy másik ok is, ami miatt időigényes ez a könyv.
Végig kell csinálnom egy kísérletet, amin régóta dolgozom már, finomítom, és amin igazából 2011 óta munkálkodom, csak hát "okosodni" kellett hozzá sokat, hogy egyre inkább testet ölthessen.
Meg kell várnom a kísérlet végét, látnom kell, működik-e az elmélet a gyakorlatban, és ha teljes bizonyossággal igen, akkor már meg tudom írni a történet végét is. Még ebben az évben mindenképpen pont kerül a dolog végére, és akkor remélem, nagyszerű hírekkel fejezhetem be a Lélekkönyv harmadik kötetét és végre megtalálom azt, amit annyi év óta keresek...
Azt áruld már el légy szíves, mik azok a kis golyókák a jobb felső képen a címlapon, mert kifúrja az odalamat a kíváncsiság... :)
VálaszTörlésTipp: mézes puszedli. (Álmodik a nyomor... meg a gyomor... :) )
VálaszTörlésNem, nem, sokkal izgalmasabb :) (A férjem egyébként kókuszgolyónak hitte, de az sem jó tipp...) Ha privátban is megkérdezed, neked elárulom ;), de egyelőre maradjon még titok....
TörlésNagyon örülök, hogy "életjelet" adtál magadról. :)
VálaszTörlésElképzelhető, hogy a Lélekkönyv lesz e-book formátumban is? :) :)
Nem, töredelmesen bevallom, az e-book témát oda-vissza több soron "megrágtuk", aztán minden könyv tekintetében elvetettük. :( Tudom, hogy mások a követelmények, ahogy halad előre a világ, de sok mindent mérlegelve, én mégis maradok a hagyományos, Gutenberg kitaposta megbízható úton. :) ;)
TörlésRoppant szomorú vagyok, viszont a felvetésem úgy szerepelt, hogy "is" és nem "helyett". Szóval Guttenberggel nincs baj. :)
TörlésDe "és" sem: minden könyv tekintetében és mindenkorra elvetve, így precíz? :) :) Kizárólag Gutenberg marad. :) Bocsi!
TörlésOké, ne húzd fel magad :)
TörlésFelhúztam? :) Visszakérdeztél, és pontosítottam ;)
TörlésOké :) Ejtem a témát.
TörlésNa jó, ezt most tényleg nem értem. Mi rosszat írtam? Bal lábbal keltél fel? :)
Törlés:) :) Úgy ismersz? :)
TörlésJah, hát már nemigen tudok mire gondolni, miért vagy ilyen harapós ma? :)
TörlésTök jó kedvem van. :)
TörlésHát ha Te mondod :) :) :)
TörlésGyanús volt ez a nagy csönd... De nálad mindig van valami esemény :)
VálaszTörlésKépzeld, elkezdtem én is kipróbálni a receptjeidet. Muszáj, mert Férjnek kicsit le kell adnia, és mivel sok szénhidrátot eszik - így döntöttem :) Majd beszámolok
Oh, na ezt kíváncsian várom! :) Remélem jól viseli a hitvesi "szigort" ;)
TörlésPersze :) Ő is szeretne váltani, de most elég nehezen megy, mert nem tud rendszeresen és jól táplálkozni. Reggel 5-este fél 8-ig nincs itthon 3x... De persze májustól már könnyebb lesz... Mindenképpen mesélek majd :)
TörlésVárom :)
Törlés