Rögtön kettőt is: egyik a Lélekkönyv-sorozat harmadik része, a másik, amiről most szó lesz, egy új Kilófaló szakácskönyv.
Előrendelhető itt>>>>
Mi lesz benne?
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az új könyvbe bekerül az előző könyvem megjelenése óta született összes recept, ami a honlapra már kikerült, most pedig nyomtatott formában is elérhető lesz. Ezt eddig is így csináltuk ugye. De természetesen lesz sok újdonság, például kevertem egy újfajta lisztet, "rusztikus-rozsos Kilófaló lisztkeveréknek" neveztem el. Gyártani nem fogjuk, inkább azért is találtam ki - nem egy bonyolult találmány, majd látni fogjátok, de olyan finomakat lehet sütni belőle!-, mert én magam is bele tudok unni egy idő után a "jóba". Bármennyire szeretem a magam sütötte kenyérfélék, péktermékek ízét, az ember mégsem három-négyféle ételen szeretné leélni az életét, és ez a kenyerekre, péksütikre is igaz.
Minden kötetre jut egy-két újragondolt recept, nem azért, mert a korábbiak rosszak, csak ahogy nincs két egyforma húsleves, ugyanígy egy-egy édes és sós sütemény is elkészülhet ugyanolyan finomra, de más és más recept alapján.
Aztán természetesen lesz benne sok új süti, meg mindenféle egyéb, amit ha most elárulnék, hol lenne a meglepetés? :)
Hogy mikor jelenik, meg, azt még ne kérdezze senki, mindig ez a kritikus pont, tudom, jó lenne karácsonyi ajándéknak, de nem szeretnék felelőtlen ígéreteket tenni, most annyi a biztos, hogy készül. :)
Ahogy az is biztos, hogy már nagyon szép fotók születtek és azon leszek, hogy minél több kerüljön bele.
Előrendelhető itt.
Mi NEM lesz benne?
Ebben most nem lesz líra, költészet, novella, önfejlesztés, ezotéria: nem szeretném a jövőben keverni ezeket a dolgokat: a felsoroltak maradnak a Lélekkönyvekben, a szakácskönyvek pedig maradnak azok, amik eredetileg: Kilófaló receptekkel teli gyűjtemény, szép fotókkal illusztrálva, persze a szakácskönyveim védjegyévé vált néhány oldalas bevezető rész azért ezekből sem marad ki. :)
Hogyan fog kinézni?
A kérdés jogos, hiszen van az első öt könyvem, aztán van a kisebb méretű, kemény táblás Lélekkönyv-sorozat, és van egy harmadik fajta könyvem is, a spirálos Alapszakácskönyv, vagyis ez (sárga):
A praktikumot szem előtt tartva szerintem a spirálos kivitel a legideálisabb egy szakácskönyvhöz, ezért maradok annál. Ahová lapozok, ott megáll, kis helyet foglal, a fényes lapoknak köszönhetően pedig könnyen le lehet törölni, ha rácseppen valami.
A Lélekkönyv is marad a jól bevált, A5-ös méret, a témához illő elegáns, kemény táblával.
A jövőben pedig, az eredeti Kilófaló szakácskönyvek is átveszik a spirálos formát, kisebb méretet az új kiadások során, így az új olvasókhoz is egységesen jutnak el a régi könyvek is. :) (Ez még odébb lesz, a Házi csodákat leszámítva van még mindegyikből.)
Előrendelhető itt.
Valami ilyesmire gondoltam tizedikként
:)
Addig is, míg az újak elkészülnek,
itt találhatók az eredeti Kilófaló szakácskönyvek + Meseszakácskönyv
itt a Lélekkönyvek és az Alapszakácskönyv.
Én már nagyon várom :)
VálaszTörlésAri vagy :) Jó lesz ;)
TörlésAlakul ez :)
VálaszTörlés;) Igen, majd beszélünk...
TörlésJó lesz. Tudvalevő, én a kenyereket várom és az újaknak örülök legjobban. Bárhogy is igyekszem, minden sütit képes vagyok elrontani, nem ne is mondjátok, hogy ugyammá', én igenis el tudom rontani őket. Sőt, még a palacsintát is. Praktikus ötleteim viszont vannak és azokat meg is valósítom. Nem kell más hozzá, mint egy erős aprítógép. Ami mostanában jött elő: gomba (szárítva, darálva, narancs- és citromhéj ugyanígy, Nutella, Almondella, stb. Várom a kavalkádot...:-D
VálaszTörlésEz igen! Remek ötletek! Az Almondella, bevallom, nekem teljesen új, erről lemaradtam! :) De tetszik, megnézzük! Köszönöm az ötletet. A kenyerekről: én "imádom" a saját kenyeremet, de az a baj velem, hogy idővel (évek alatt) vágyom valami változatosságra. Ezért kezdtem variálni. A "félbarna" Kilófaló marad a csúcs, de azért vannak még lehetőségek. Igyekszem a Kavalkáddal, minden benne lesz. :)
TörlésNagyon várom én is, mert nem olyan egyszerű életmódot váltani. Kellenek az ötletek. Köszönöm Marcsi
TörlésKedves Marcsi, ez így igaz, átéltem magam is... Sokat fognak segíteni a könyveim Neked is, mert már "csak" a kikísérletezett utat kell követni, ami persze szintén sok kitartást igényel, de biztosan menni fog. Sok sikert kívánok hozzá! :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia, kérlek nézz körül a www.kilofalo.hu weboldalon: ott bele is tudsz nézni a korábban megjelent könyveimbe, és a legújabbnak a tartalomjegyzéke is felkerült, plusz valamennyi könyvemből láthatók ételfotók. :)
Törlés