hétfő, július 20, 2009

Két év, két hónap....

Megszállt a múlt héten valami nosztalgaiahullám, mikor belegondoltam, hogy több, mint két éve már, hogy életmódot váltottam! Amit eleinte szokni és tanulni kellett, nagyon odafigyelni és észen lenni, az mára teljesen természetessé vált!

Akik még csak fontolgatják, hogy belevágnak vagy még nagyon az elején járnak, bíztatásul mondom, hogy csak az első heteket kell átvészelni. Abban is csak az a nehéz, hogy az ember a régi szokásainak a rabja, és minduntalan emlékeztetnie kell magát az ösztönös tevékenységek során, hogy ezt már nem szabad. Mire gondolok? Az első napokban automatikusan nyúltam a csoki, a kenyér, a tészta után, kanalaztam volna be a gyerekek ételmaradékát, bekaptam volna a kiflicsücsköt , elmajszoltam volna az estéről megmaradt sós mogyorót, csak hogy ne vesszen kárba... Most már vicces, akkor nem volt annyira az, mikor állandóan megállt a levegőben a kezem, hogy ja, ezt nekem már nem szabad! Na ez a része rossz volt, megállni, hogy ezt többé nem és kibírni, hogy tényleg ne kapjam be, mikor tudtam, hogy pedig annyira finom!!! De szerencsére mindent meg lehet szokni! Eleinte picit szenvedtem a nagy családi bulikon is, hú, torták, sütik tömkelege, hiszen akkor még én sem gyártottam sütiket, nem volt mit mivel helyettesíteni. Ma már ez sem probléma ugye:)

A másik , amiket ki kell zárni, azok a negatív gondolatok... Amikor fél év után tornázni kezdtem, gyakran elszörnyedtem magamat fél szemmel meglátva abban a bizonyos tükrös gardróbban, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy belevágtam az életmódváltásba:))... Akkor sokszor gondoltam, úristen, tiszta hülye vagy, mit erőlködsz, komolyan hiszed, hogy valaha is lefogyhatsz?? Nézd meg , milyen röhejes vagy, ahogy ugrándozol, fújtatsz, na és hogy nézel ki?? És tényleg, a lehangoló látvány mellett alig kaptam levegőt, ömlött rólam a víz , úgy néztem ki, mint aki mindjárt gutaütést kap. Erre viszont egyetlenegy megoldás van: háromszoros lendülettel végezni a gyakorlatokat, megcsinálni még három felülést, még két lábemelést csakazértis, és igenis azt kiáltani belül, hogy AKKOR IS MEGCSINÁLOM!!! És hidd el, minden sikeres nap egy kis győzelem lesz a célodhoz vezető úton! Előbb - utóbb elkezdenek eltűnni azok a kis zsírpárnák, azt a gyakorlatot, amibe először bele akartál halni, két hónap múlva a kisujjadból kirázod és így tovább! Önámításnak viszont nincs helye, azt most megmondom! "Alibi" életmódváltással csak az idődet vesztegeted és magadat csapod be, ha nem tartasz be minden szabályt, felesleges az egész, nem fogsz fogyni! De miért is csapnád be magad, hiszen fogyni szeretnél, nem? Én eleinte sem sima rizst, sem krumplit nem ettem (csak annyit, amennyi a házhoz szállított ebédben volt), sem 2-es kódú kajákat, csak és kizárólag 1-eseket. Fél évig nem is tornáztam, mégis fogytam. Ha következetes vagy, te is fogyni fogsz!

Sokszor mondják nekem, hogy milyen kitartó vagyok és le a kalappal. Jó, kell valamennyi fegyelem ahhoz, hogy az ember ellenálljon a kísértésnek, betartsa az általa választott új életmódnak a szabályait (legyen az az update módszer, Béres Alexandra testkontrollja , lúgosító diéta, bármi), de azért lássuk be, ehhez nem kell valami emberfeletti akaraterő... Viszont én nem voltam és nem is lennék arra képes (amire sokan, és előttük tényleg le a kalappal!), hogy totálisan hátat fordítsak az "előző" életemnek! Ahogy a Bemutatkozásból is kiderül, nálam kb. 1 évig tartott a nagy önfegyelem, akkor mondtam azt, hogy oké, azt tudom, hogy nem akarok visszahízni, nem akarok visszatérni a régi életemhez, ezt az életmódot szeretném folytatni, de a RÉGI ÍZEKHEZ ragaszkodom és most már szeretném őket visszakapni! Ez a vágy szülte a kezdeti recepteket is és ma már teljesen pontosan meg tudom fogalmazni, hogy én úgy szerettem volna életmódot váltani, hogy az ízek tekintetében az égvilágon semmi ne változzon, csak az alkotóelemek váljanak nem hízlalóvá!

És most már elmondhatom, hogy ezt sikerült is megvalósítanom! Soha nem mondanám, hogy én már rá sem bírok nézni a magyaros, nehéz, fűszeres ételekre, a zsíros sültekre, már csak saláta és biokaja, mert nem így van! Bármikor be tudnék vágni egy nagy tányér velős-csülkös-pacalt, vagy egy nagy adag sült oldalast... Tudom, van aki képes őszintén és szívből, jólesően maga mögött hagyni a korábbi étkezési szokásait, én nem... A vágy továbbra is megvan bennem ezen ételek iránt, az persze más kérdés, hogy ezek a vágyak kontrollálhatók ( bár normális kereteken belül néha megengedhetők ezek az ételek - szerintem). Zsírmentes csülköt vagy kalóriaszegény velőt nem tudok gyártani, viszont sütik terén azon vagyok, hogy megteremtsem mindennek a "lightos" változatát. Sorra kerül szép lassan az összes cukrászsütemény, torta, házi süti, desszert... Ez az olyan típusú embereknek jelenthet sokat, akik hozzám hasonlóan igazi haspókok: enni szeretnének, de hízni nem. Én büszkén vallom, nagyon szeretek enni és azt hiszem, ezen már semmi nem változtathat!

Szóval, ha túlvagy a kezdeti nehézségeken, hidd el, hosszú távon csak a kilóidat veszítheted, nem maradsz le semmiről! Soha, soha életemben ennyi ideig nem sikerült megtartanom a súlyomat, soha! Még mindig hiszek abban, hogy egyszer lesz erőm újra fogyni is, de kivárom, míg teljes lesz bennem az elszánás. Addig pedig élvezem, hogy ESZEM ÉS NEM HÍZOM!

Ezt kívánom Neked is!

Egy kis kiegészítés az életmódváltás után öt évvel...

- 2012. szeptember 26. szerda -

Az archív hírek nézegetése közben leragadtam... A fenti írást olvasva teljesen a hatásom alá kerültem:):):), hiába, mindig jól jön az embernek egy kis bátorítás - még ha saját maga írta is pár évvel korábban:):)

Annyit tennék hozzá a fentiekhez fél évtizeddel a 2007-es életmódváltásom után, hogy az idő nagy úr. Ma már - sajnos - egyáltalán nem esik jól a körömpörkölt, nem vágyom csülökre Pékné módra (sem máshogy) - elszoktam tőlük. Illene azt mondani, hogy hála Istennek, de nem ezt érzem. Tényleg sajnálom, mert ezzel egy korszak lezárult, de "sajnos" úgy megszoktam a könnyedebb ételeket, hogy ezektől már fáj a gyomrom, olyan utána, mintha követ nyeltem volna és órákig alig élek... Néha eszembe jut, sőt, néha azért meg is főzöm azt az "imádott" körömpörköltet, de már nem ugyanaz az élmény... Persze könnyebb így, hogy nincs kísértés, de sajnálom is...

Egyébként mindent fenntartok, amit korábban írtam, annyit lehet még hozzátenni, hogy még életmódváltás után is képes hízni az ember, ha nincs észen, nálam ez öt kilót jelent föl-le. (Nem jojó, mert ugyanaz az öt kiló mozog fel - le.) MIndegy mit mutat a tükör, a videó, a fénykép, mert az ember képes azt látni, amit ő akar, és nem a szemének hisz... Az egyetlen mérvadó dolog a ruha, amit viselünk! Ha az elkezd szorítani, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem csak a szemed káprázik, valóban híztál és eljött egy kis visszafogottság ideje. Utána megint lehet lazulni kicsit:) Csodák nincsenek, ha hízásra hajlamos vagy, mindig az is maradsz, de ha észen tudsz lenni, akkor nincs ok aggodalomra.

Sok sikert:)