2014. május 30., péntek

Amikor egy pszichológus sok, egy barát már kevés - mit csinál egy coach?

Először is szeretném leszögezni, hogy tiszta szívemből kívánom, hogy soha, egyikőtök se kerüljön olyan élethelyzetbe, mikor azt érzi, hogy hirtelen kicsúszott a lába alól a talaj, és összezavarodott minden, s nem látja a kiutat!

De tudom, hogy még a legpozitívabb gondolkodás, legoptimistább hozzáállás mellett is igenis történhetnek az emberrel olyan nem várt események, melyek hirtelen kényszerpályára állítják az illetőt, és ha akarja, ha nem, teljesen új irányba kell elindulnia. A kérdés persze, hogyan, merre? (Velem is valami hasonló történt a napokban és még eléggé romjaim alatt vagyok, na de ez a bejegyzés most nem rólam szól. Viszont magyarázat lehet arra, miért lettem hirtelen fogékony a téma iránt, amiről mesélni fogok.) :)

Ilyen eset lehet, amikor egyik nap még van állásod, a másik nap pedig arra mész be a munkahelyedre, hogy kezedbe adják a felmondólevelet, és összeomlik az egész világod. Ilyen lehet az, amikor arra ébredsz egy reggel, hogy a házastársad fogta a cókmókját, és elhagyott, és ott állsz döbbenten, összetörve, tele kérdésekkel válaszok nélkül, és a kétségbeeséssel: mostantól hogyan tovább?

Lehet olyan is, hogy a gyerekedhez nem találod a kulcsot, képtelennek érzed magad arra, hogy normálisan szót érts vele. Előfordulhat az is, hogy nem találod az életed célját semmilyen szinten, fogalmad nincs, mit kellene kezdened magaddal, csak azt érzed, hogy valamit nagyon kellene, mert nem érzed magad jól a céltalan sodródásban.

Ilyenkor persze adhatnak jótanácsokat az ismerősök, barátok, családtagok, de ők mégsem függetlenek teljesen tőlünk érzelmileg, őket is befolyásolhatja a tisztánlátásban az érzelmi kötődés.

Az esetek pedig talán annyira nem súlyosak, hogy azonnal pszichológus szakemberhez rohanjunk, megoldás viszont mégis kell.

Nos, már erre is van megoldás, ez a személy lehet a Coach, és a megoldás maga lehet a coaching ülés. Őszinte leszek, én nem nagyon tudtam hova tenni ezt a coach dolgot, azt hittem, ez valami modern pszichológus féle:) Aztán a könyveimben oly' sokszor emlegetett egyik testvérem, Virág nemrégiben végzett Coach lett, és ahogy olvasni kezdtem az általa útjára indított Szalmaszál blogot, meg a még számomra is totál érthető, idegen szavakat nélkülöző, emberi bejegyzéseket, végre megértettem, mit is takar ez az ismeretlen kifejezés.

Meséljen természetesen erről bővebben ő maga, a "Coach", aki a blogot írja, meg meséljenek a bejegyzések, de röviden a lényeg, hogy a Coach, mint személy, olyan szerepet tölthet be az életünkben, mint egy edző!

A pszichológussal ellentétben a Coach nem fog téged díványra fektetve meséltetni, hanem normálisan elbeszélget veled, meghallgatja a problémádat, és nem fog tanácsolni semmit! Mi akkor ennek az értelme, hogyan tud segíteni mégis? Hát úgy, hogy kérdéseket viszont fel fog tenni! A megoldást tehát - ami egyébként benned van most is, csak nem látod - te magad fogod megtalálni, csak a Coach ehhez segítséget nyújt, útirányt mutat, mintegy útjelzőtáblaként működik.

Amikor nem látjuk a fától az erdőt, jön, csatlakozik hozzánk, és elhajtja kérdéseivel a szemünk elől az ágakat, hogy feltáruljon az erdő által elrejtett látvány, azaz a megoldás. Majd amikor már magabiztosan haladsz előre és látod az erdő végén a világos úti célt, elköszön tőled, és csatlakozik valaki máshoz, akinek szüksége van rá, mert téged már biztonsággal utadra bocsájthat!

Megtudhatod a blogból, hogy:

- milyen problémák esetén tud segíteni egy Coach?

- milyen problémák esetén NEM tud segíteni?

- hogyan zajlik egy-egy coaching, azaz ülés/megbeszélés?

- ő megy hozzád, vagy te mész hozzá?

- fordulhattok-e hozzá egyszerre többen (pl. megromlott munkahelyi viszony miatt kollégákkal, családtagokkal való problémák miatt stb.), vagy csak egyéni segítségnyújtásra számíthatunk?

Tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, csak általunk nem ismert törvényszerűségek "összetalálkozása" a megfelelő időben, melyeket mi egyéb ismeretek híján "véletlenként" élünk meg. Holott egy előre megírt rendszeren belül teljesen normális volt, hogy abban a percben a szálak ott és akkor összeértek - csak számunkra volt véletlenszerű, mert nem ismertük a felszín alatt zajló, egy irányba mutató történéseket.

Ilyen ez a mai hírlevelem is. Eszköz vagyok egy nagyobb rendszerben: fogalmam nincs, hogy valójában miért is talált meg ez a téma, pont itt, pont most... Hagyhatott volna hidegen, olvasás után gondolhattam volna, hogy sok sikert Tesó, és átkattintok egy másik oldalra, hiszen a férjemnek meg egyéb rokonaimnak is szoktak lenni "nagy ötletei", új vállalkozásai, mégsem használom szívesen a kapcsolati tőkémet magánjellegű témák reklámozására. Most mégis úgy éreztem, erről most írnom kell.

Így hát, míg természetesen továbbra is a legjobbakat kívánom mindenkinek, egyszerre kívánom azt is, hogy ha mégis esetleg összecsaptak a hullámok a fejed felett, és visszaforgatni az időt úgysem lehet, tudj róla, hogy a pszichológus előtt, de a barátnőd vállán való kisírás után, van egy közbeeső választási lehetőséged is az új cél megtalálására, az életedet felforgató problémád megoldására.

(A sors iróniája, hogy a saját tesóm Coachként most több okból sem tud segíteni nekem. Egyrészt, mert családtagot érthető okból, érzelmi elfogultság miatt nem vállalnak. Másrészt az én problémám jelenleg még traumatikus jellegű, a Coach viszont nem kezel ilyen eseteket (részletek a blogban), (a trauma oldása valóban már pszichológus dolga), ő a célkitűzésben tud segíteni. De szívből tudom ajánlani személy szerint Virágot is, vagy általában a Coach-okat mindenkinek, aki célkitűzési problémáktól szenved.)



Üdvözlettel:

Szoó Judit



utolsoszalmaszal.blogspot.com - egy Life Coach bejegyzései, és a coaching beutatása



"Ez a blog azoknak szól, akik nem ismerik még a coaching-ot, mint segítő tevékenységet, vagy hallottak már róla, de szeretnék jobban megismerni. Továbbá kiindulópont lehet azoknak, akik éppen nehéz élethelyzetben vannak, nem látják, hogyan tudnák ezt a helyzetet kedvezőbbé tenni, segítséget keresnek és azt szeretnék tudni, hogy a coaching alkalmas lesz-e arra, hogy nekik segítséget nyújtson."

Kóbor Virág, Life Coach

E-mail: virag.kobor kukac myprofi.eu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése