2014. december 9., kedd

"Jobb, ha hallgatsz" - avagy katasztrofális házassági évfordulós randevúnk

Az történt, hogy október 10-én ünnepeltük a házassági évfordulónkat, és már jó előre megbeszéltük, hogy aznap este megünnepeljük magunkat is. :)

Férjem választott egy filmet, a címére sajnos már nem emlékszem, és sok egyébre sem belőle. (Na jó, visszakerestem, a Jobb, ha hallgatsz c. film volt az, közben már a bejegyzés címéhez is beírtam.)

Pénteki napra esett, egész héten dolgoztunk, még délutánra is volt egy kis tennivaló, családi elfoglaltság miatt csak az este 9 órás filmre tudtunk elmenni. De mindenképpen végig akartuk csinálni, már csak becsületből is, mert egész héten erre készültünk és nem akartuk, hogy csak úgy elteljen ez a jeles nap, mint egy akármilyen másik. Fontos, hogy odafigyeljünk egymásra meg a közös dolgokra.

Fáradtak voltunk, nekem ráadásul majd szétment a fejem is, a film nagyon gyenge volt, ezek tetejébe még feliratos is, és be kell vallani, nem is emlékszünk minden részletre, mert felváltva bealudtunk. :) A végén azért jót nevettünk saját magunkon, és viccelve többször megemlítettük, miközben félkómásan kitámolyogtunk a parkolóba a kocsiig, hogy "de jó" kis évfordulós ünneplés volt. :) :)

Utána szépen hazajöttünk, és alig vártuk, hogy bezuhanjunk az ágyba, és végre.... aludjunk. :)

Ekkor fogadtuk meg ünnepélyesen, hogy a jövőben TILOS a férjemnek filmet választani, mert különös érzékkel talál rá a legpocsékabb filmekre. Megbeszéltük azt is, hogy alakuljon bárhogy, odafigyelünk, hogy ne késő esti filmre menjünk a többi évfordulón, és jusson idő utána esetleg enni is valamit, szóval tényleg megadni a módját az ünneplésnek.


De azért egymásnak nagyon örültünk, és semmi más nem számít. :)


6 megjegyzés:

  1. Nem számít... Ilyenkor még együtt aludni is jó... még ha az mozi... :) Nálunk is volt már ilyen, hogy elpocsékoltunk 2 órát egy iszonyú rossz filmre... De van ilyen. Akkor is mellette ültem és örültünk egymásnak...

    VálaszTörlés
  2. Hogy mi mennyire egyformák vagyunk bizonyos dolgokban? Nem? Ugye neked is feltűnt... Biztos ezért az a sok év... Már a miénk is egy jó kis régi házasság a maga módján :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valamelyik nap pont ez jutott eszembe, ahogy olvasgattalak, hogy minden különbözőségünk ellenére (mert mire felnőttünk, azért lett bőven) :), elképesztő néha, mennyi azonosság van bennünk. Néha, amiket írsz vagy mesélsz, akár én is mesélhetném, mert azt éltem át, úgy gondolom én is. :) Tényleg nem véletlen sodródtunk mi össze akkor! :)

      Törlés
  3. Néha még bele-bele olvasok a régi leveleidbe... Azok voltak a szép idők, bélyeg, boríték, hosszú, kézzel írott levelek... Ma már nagyon kevesen tudják mi az... :) Jó, hogy nem maradtunk ki ebből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, olyan élmény volt mindig a postást lesni, vajon hoz-e valamit...:) Mi még a férjemmel is átéltük ezt, pont a "technikai-informatikai korszakváltás" határán ismerkedtünk meg: néha ment persze egy-egy telefon (de még szigorúan vezetékesről, '98-ban volt, mobil a láthatáron sem, talán a családnak volt egy közös :) ), de mi még igazi szerelmes leveleket váltottunk, az e-mailről azt sem tudtuk micsoda (én legalábbis) :) A gyerekeimnek ez már történelem és nem tudják elképzelni, hogyan tudtunk így élni, el kellett magyaráznom, mi volt pl. a távirat :) Ők meglátnak egy helyes lányt vagy fiút bárhol a világon, öt perc alatt megtalálják a F.bookon, semmi izgalom, semmi kihívás :) Bezzeg a mi időnkben. :) :) :)

      Törlés