2014. december 2., kedd

Megható őszinteség - amilyenre csak egy kisgyerek képes

A gyerekek még úgy látják maguk körül a világot, ahogyan azt kell(ene mindenkinek). Nincsenek még előítéleteik, nem akarnak elvárásoknak megfelelni, mert nem is tudják, mik azok. Egy kisgyerek boldogan énekel és táncol a játszótér közepén, ugrándozik a járdán, hangosan kacag társaságban. Egy felnőtt már megtanul "viselkedni" és valamennyien kissé bolondnak, nem teljesen épeszűnek gondoljuk azokat, akik dudorásznak vagy magukban beszélnek, pedig egy kisgyereknél azt is teljesen normálisnak vesszük, ha teljesen egyedül játszik és közben egyfolytában beszél. :) 



Soha nem tér vissza az a korszak, amit én csak Micimackó-korszaknak nevezek magamban: amikor a gyerekek olyan tisztán, őszintén, romlatlanul, teljes ősbizalommal gondolkodnak, senkiről semmi rosszat nem feltételezve, ahogyan soha többé, vagy csak nagy megvilágosodások árán lesznek (esetleg) képesek. Mindenkiben megbíznak, mindenki felé szeretettel fordulnak, és olyan tisztaság sugárzik a kis szemeikből, hogy az ember szinte elszégyelli magát, ha beléjük néz. Micimackónak lehetne ilyen tekintete, ha létezne. :)



Ez a történet a kicsi fiamnak a Micimackó-korszakából származik, amikor még minden olyan egyszerű volt: a könny fájdalmat, a mosoly viszont megnyugtatóan azt jelentette, nincs baj... 


Marcika két és fél éves körüli volt, amikor a kanapén ültem vele. Ő ide-oda lépegetett rajta, néha az ölembe huppant, felállt, megint visszajött. Egy óvatlan pillanatban nem figyeltem, és véletlenül, ahogy felcsapta a fejét, egyben irtózatos erővel lefejelte az orromat. De úgy, hogy azonnal ömleni kezdett a könnyem, annyira fájt, hogy üvölteni sem volt erőm, az a szintű fájás, amikor levegő után kapkodsz és a fájdalomtól ledermedsz. Tényleg azt hittem, hogy nem élem túl és hogy szerintem letörte az orrom, úgy ahogy van. :)

Ő is megijedt persze, azonnal a két kis kezébe fogta az arcomat, maga felé fordította, hogy ránézzek, és ijedten azt kérdezte:
- Mama! Mama!!! Tudsz mosolyogni?

Hát, a szám még óvatosan engedelmeskedett, de a szemeim erre már a fájdalom ellenére is hangosan kacagtak, mert ilyen tiszta, őszinte, minden bonyolítás nélküli gyengédségre, csak egy kisgyerek képes. :)

Itt már nagyfiú, épp segít a tojásszedésben :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése