Idén nyáron sellő szeretnél lenni vagy bálna?

Andi barátnőm blogjában olvastam a sellős-bálnás "legendáról" (nem biztos, hogy megtörtént, de jó tanmese). Hova illene jobban a téma, mint egy Kilófaló blogba, ezért ejtek róla én is néhány szót. :)

Mindenki megtalálhatja benne a maga igazságát, a rejtett üzenetet, de én jobban szeretek szembenézni a valósággal.

Ma már tudom szeretni magam bálnaként is: elméletben, sőt gyakorlatban is "mindent" tudok a fogyásról, órákon keresztül tudnék különféle módszerekről előadást tartani, melyek mindegyikét ki is próbáltam, ettől függetlenül ugyanúgy küzdök a kilókkal, mint bármikor, mert mint többször említettem, egy életmódváltással a hízásra való örök hajlam még nem tűnik el. Ha nem tartom be a saját szabályaimat, én is ugyanúgy hízom, mint bárki, mint azelőtt, és ugyanúgy rugdosnom kell magam, hogy térjek vissza a jó útra és hozzam formába magam, mint bárki más teszi. (Mert persze kinek van kedve mindig ugyanazon szabályok szerint élni hosszú éveken át, még ha nagyon laza szabályokról van is szó... Az állandóság egy idő után őrjítő, és változatosságra vágyik az ember, valami másra, valami újra.) Most sem vagyok topformában, de már nem akarok öngyilkos lenni emiatt:), tudom, hogy mindennek van tanulsága, és szépen megint lemennek majd a télen felszedett kilók, ahogy eddig is.

De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a sellő kinézet az ideális állapotom. Nekem a jó közérzetemhez, lelki békémhez, kiegyensúlyozottságomhoz kell egy pozitív külső megjelenés is, amibe benne foglaltatik, hogy tiszta és rendezett az öltözékem, jó illatom van (amit a férjem ennyi év után is mindig elismerően megjegyez), van rajtam egy kis smink, hidratált a bőröm, frissen mosott a hajam, és nem buggyan ki sehonnan a  hájam. Sokszor ezek nem teljesülnek maradéktalanul, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok, sőt van, hogy egyik sem, és olyan lepusztult vagyok, hogy én undorodom magamtól. Ilyenkor gyorsan összekapom magam, és megint minden rendben. És én olyankor érzem igazán egésznek magam.

Amikor azt mondom, bálnaként is jó vagyok, tudom, hogy igazam van, mert persze, hogy nem a kilók határozzák meg egy ember minőségét, milyenségét, értékét, szeretnivalóságát, mégis, számomra ez csak önigazolás. Magyarázat. Kibúvó. Hogy jó vagy így is, ne tegyél semmit, maradj dagi nyugodtan. Megmagyarázzuk a bizonyítványt. 

Tudom, és elhiszem, hogy nem mindenki ilyen. Tudom, hogy tényleg vannak nők, akik őszintén el tudják magukat fogadni teltebben és nekik úgy kerek a világ. De én máshogy gondolom magamról, nekem bizony egy sellő akkor is jobban tetszik, ha nem létezik. :) :) Sosem támogattam a kóros soványságot, sőt a szimpla soványságot sem. :)  Lehet egy nő nőies, gömbölyded, izmos, erős, én sem voltam soha vékony, a fogyásom után sem, de van egy szint, ami felett már zavarnak rajtam a kilók és nem tetszem magamnak.

Tudom, hogy a sellős történet olvasásának azt kellene kiváltani belőlünk, hogy hurrá, ugye mondtam, hogy így is pont jó vagyok és éljenek a vidám és kiegyensúlyozott "bálnák", de nem tehetek róla, számomra még egy kicsit teltebb sellő is vonzóbb, mint egy szeretni való bálna. :)

Azért szolgáljon tanulságul a történet, és adjon erőt, mert gondolatokat mindenképpen ébreszt mindenkiben, és pont a választhatóság segít hozzá, hogy tisztába jöjjünk magunkkal, nekünk vajon merre is vezet az utunk? :)

Ha bálna szeretnél lenni, legyél az, de az sem baj, ha mégis a sellők tetszenek jobban, hiszen ez a TE életed, nálad ki ismerhetné jobban a saját vágyaidat? :)


Így szól a történet: 



"Egy edzőterem bejáratánál egy nagyon vékony, és egy szép nő képe fogadta a látogatókat a következő felirattal: “Ezen a nyáron mi akarsz lenni, sellő vagy bálna”?


Egy ismeretlen nő így válaszolt a kérdésre:

“Kedves emberek, a bálnákat folyton körülveszik a barátaik (delfinek, fókák, kíváncsi emberek), szexuálisan aktívak és nagy szeretetben nevelik fel az utódaikat.
Rettenetesen jókat szórakoznak a delfinekkel és sok rákot esznek. Egész nap úszkálnak és olyan fantasztikus helyekre is eljutnak, mint Patagónia, a Barents-tenger vagy Polinézia korallzátonyai. Nagyon szép a hangjuk, még cd-ken is szerepelnek. Lenyűgözőek. Sokan szeretik őket, és rengeteg rajongójuk van.

Sellők nem léteznek.

Ha léteznének, kettős személyiségük miatt terápiára kellene járniuk: nő vagy hal?
Nem lenne szexuális életük, sem gyerekeik. Gyönyörűek lennének, de ugyanakkor magányosak és szomorúak. És mégis ki akar olyan barátnőt, akinek mindig hal szaga van?


S


Kétségkívül inkább bálna lennék.

Amikor a média folyton azt sulykolja belénk, hogy csak vékonyan lehetünk szépek, én inkább fagyizom a gyerekeimmel, együtt vacsorázom a férjemmel, együtt eszem, iszom és szórakozom a barátaimmal. Mi nők azért hízunk, mert annyi bölcsességet és tudást gyűjtünk magunkban, hogy az már nem fér el a fejünkben, és ezért kénytelenek vagyunk mindenfelé a testünkben is elraktározni.

Nem kövérek vagyunk, hanem remekbe formáltak. Ahányszor az idomaimat látom a tükörben, mindig megállapítom: “milyen lenyűgöző is vagyok."