szerda, november 06, 2013

Új mozgásformával ismerkedtem meg: T-Tapp

Egy kitűnő edzésforma


Szabóné Szanyi-Nagy Annával a könyveim kapcsán ismerkedtem meg, vagyis az olvasóm lett. Most viszont az élet úgy hozta, hogy én tanulhatok tőle, ugyanis Anna időközben az ország első (és ezidáig egyetlen) T-Tapp trénerévé képzete ki magát. Hogy mi a T-Tapp? Nos, bár hallottam már róla korábban, én is csak most ástam bele jobban magam a témába, de mindent megtudsz róla Anna honlapján (katt ide majd), és ahonnan azonnal le is tölthetsz egy e-bookot, melyből érthetően megtudhatsz mindent arról, mi is az a T-Tapp edzésforma. Anna ajánl neked egy 10 napos kezdő mozgásformát, mindössze 3 perc egyszerre - bárki ki tudja próbálni, akár most azonnal!- és ha végigcsinálod a 10 napot, majd eredményeidet elküldöd Annának, még sorsoláson is részt vehetsz. (Ehhez Anna készített egy táblázatot is, ahová felviheted az eredményeidet, a táblázat is letölthető innen. A legfőbb jutalom persze a centikben mérhető fogyás lesz. :)

Én már kipróbáltam... :) Ha megnézed a videót, és te is legyintenél, hogy hah, mi ebben a kihívás, akkor javaslom, utána csináld is végig, és a te véleményed is meg fog változni. Alig bírtam leülni-felállni utána. :):)

Ha kedvet kapsz hozzá, akkor irány Anna oldala, mindenképp töltsd le az ajándék e-bookot (ingyenes!), tudj meg minél többet. Nekem nagyon szimpatikus ez a mozgásforma, hiszen sosem szerettem az ugrálós "kiköpöm a tüdőmet a végére" gyakorlatokat. A kedvencem a jóga, a callanetics (ha energiatúltengésem van, akkor a futás is), és ahogy tapasztalom, a T-Tapp is kitűnően illeszkedik a nyugis kedvenceim sorába. Most, hogy sajnos délután ötkor már töksötét van és átállt a szervezet is téli üzemmódra, nem lehet késő estig kinn tenni-venni a kertben, kifejezetten jólesik egy kis benti testmozgás.

Ha kedvet kapsz hozzá, Anna hírlevelére feliratkozva arról is mindig értesülhetsz, hogy hol tart edzést, hogyan, mikor tudsz személyesen is találkozni vele.

Tappolásra-Tappanásra fel:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése