vasárnap, március 23, 2014




Metszés előtt

Őszibarackfa metszése





Metszés után









A gyümölcsfák metszése nagy talány számomra. Próbálom minden létező módon megtanulni, de sajnos, akik megmutathatnák, már nem élnek, aki még él, sajnos nem hall jól, így lehetetlen feltennem közben a kérdéseimet, így nem marad más, mint a net, könyvek, és öcsikémmel a kb. vak vezet világtalant eszmecserék a témában, és többnyire saját kárunkon, innen-onnan szerzett információkat összeszedve tanulgatjuk évről-évre a metszés tudományát.

De most nagyon "trükkös" voltam, amikor most a hetekben elkezdte a szomszéd bácsi megmetszeni az őszibarackfáit, egyszerűen lefényképeztem a végeredményt. Tavaszra a barackfa rengeteg hosszú, felfelé törekvő vesszőt hoz, amiket az alábbi módon, méretben, szemre metszett vissza Józsi bácsi. Annyit tudok tenni, hogy ez alapján valahogy megmetszem a sajátjaimat, összevetem, mi a különbség stb.

Annyit tudok még, hogy a barackfákat kifejezetten későn szokták metszeni a többi fához képest, a szomszéd bácsi most még korán is metszette, de mondta, hogy megkockáztatja. (Attól tart, hogy ha jön egy fagy, elvész minden, de nem tudta megállni, hogy ne metszen úgy, akkor, ahogy eddig megszokta.)

Az első három képen a szomszéd bácsi fái vannak, a negyedik, szinte virágot bontón az én kis fám. Ezt még talán nem is lehet olyan nagyon visszavágni, mert koronaalakító időszakban vagyunk még, de azt látom, hogy Józsi bácsi fáinál az ágak végén nem nő levél (mert ott a metszés helye), az enyémen meg igen:) Mivel hogy nincs megmetszve, mert gondoltam, ha megmetszem, le is vágom az összes virágot róla. Majd jövőre bátrabb leszek, vagy meglátom, igazából tavaly ősszel én kicsit visszavágtam belőle, de jövőre várok tavaszig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése