Lányom is hónapok óta jár a fiúk koncertjeire két barátnőjével, ami azért is jó (már hogy többen mennek), mert így be lehet osztani, hogy mikor melyik koncertre melyikük szülei viszik őket. :)
Ilyenkor természetes a koncert utáni közös fotózás is, és hát mivel tényleg igazi kis sztárok ezek a srácok manapság, mindig könyörgök a lányomnak, hadd büszkélkedjek már el egy közös fotójukkal, de eddig keményen ellenállt, mondván nem azért csinálják a képeket, hogy villogjanak velük, meg lássák az osztálytársaik, barátaik, hanem csak emlékként. Ja, hát az más. De azért én úgy megmutatnám, na! :)
És tegnap végre megtört a jég, ehhez a következő párbeszédnek kellett lezajlania a lányom és köztem:
Én: - Hadd tegyek már fel egy képet, ez olyan jó dolog, hogy személyesen is találkozhattatok velük!
Lányom: - Jó, de hova akarod feltenni? A Facebookra vagy az oldaladra?
Én: - Természetesen az oldalamra.
Lányom: - Jó, akkor oda teheted, azt úgysem nézi senki...
:)))))))))))))
Kellett nekem őszinteségre nevelni:) Persze mikor majdnem félrenyeltem a nevetéstől, neki is leesett, hogy mit mondott, és jól nevelt gyerekként azonnal megmagyarázta, hogy nem úgy értette, pusztán arra gondolt, hogy a Face-en lóg az összes haverja, ott nem szeretné viszontlátni, viszont az oldalamnak teljesen más a látogatóközönsége, itt nem valószínű, hogy bármelyik osztálytársa vagy ismerőse megfordul.
Értem én ezt, magam sem gondoltam másképp elsőre sem:)
Na hát a fotó! A fiúk öltözőjében készült, kivételesen még koncert előtt, a lányok vittek saját készítésű sütit (nem Kilófalót) :), lányom adott nagy kedvencének, Olinak egy baseball sapit (gondolom, van már neki kb. 6000 hasonló ajándéka) :),
és aztán készültek az emlékfotók, melyekből erre az egyre sikerült lecsapnom.
Lányom áll középen :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése