A térvasháló most is jó szolgálatot tett: pár darab alkotja a vázat, estére arra borítom rá a fóliát.
Ettől a művelettől féltem nagyon, mint utólag kiderült, alaptalanul. Ment ez is, mint a karikacsapás. Ahogy nagyobb poharakba (fél literes tejfölös pl.) átültettem a paradicsom palántákat, elképesztő mértékű növekedésbe kezdtek, nem tudtam már tovább a belső ablakpárkányon tartani őket, muszáj volt kiköltözniük a házból. HIrtelen viszont nem lehet kitenni őket szélnek, esőnek, égető napnak a védett körülmények között, burokban nevelt növényeket, hanem fokozatosan kell hozzászoktatni a kinti körülményekhez, nos ezt a folyamatot nevezzük edzésnek.
Mivel sok, és nagy méretű palántáról volt szó, azt eldöntöttem, hogy nem fogom éjjel be, reggel kihurcolászni őket folyton, mert a napom csak ebből állna. Ezért ismét segítségül hívtam a kreativitást: van egy hatalmas ketrec - aljunk, még régen a tengerimalacoké volt, abba tettem szépen a palántákat. A már jól bevált síkhálóból hajlítottam rá két merevítőt, és éjszakára, vagy amikor napközben is nagyon hideg volt, fólia alá tudtam menekíteni őket.
Az edzés lényege a fokozatosság, előbb csak pár órára vannak szabad levegőn, aztán mind hosszabb időtartamra, majd már éjjelre is.
Amelyek a ketrecaljban voltak, azokat már kiültettem (kiültetés után három perccel jött egy laza 20 perces jégverés, de egész kis kárral megúsztam.)
Az asztalon lévő kisebb palánták (a nagyok közt már volt 40 centis is!) a biztonsági tartalék, míg tutira túl nem vagyunk ezeken a jégverős-orkános napokon, még itt tartom őket. Meg nem volt már elég cserepem, ezeket nem tudtam átültetni, nem is tudnak szegények úgy fejlődni. De vésztartaléknak jók, és még valami helyet is kell találnom nekik, mert egyszerűen 14 magaságyásból egyikben sincs már hely, talán ha leérik a borsó...
Viszonyításképpen muszáj idetennem egy képet arról is, hogy miből fejlődtek ki ezek a gyönyörű palánták
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése