Egyik testvéremék jelenleg lakásban élnek, de amíg kertes házuk volt, előszeretettel veteményeztek már ők is. Nem olyan nagyban, mint mi, de egy kis idényzöldség mindig volt.
Hogy segítsek kibírni azt az időszakot, míg nem lesz újra kertes házuk, "készítettem" ajándékba egy falatnyi kertet: egy szép cserépkaspóba négyféle fűszernövényt vetettem, és kicsit kicsinosítottam: ültettem a növénykék közé egy kis kerti manót malacháton, akkor már kapott egy kis szalmaszálakból készített "sátrat" is.
Van benne egy mini sziklakert is, amit persze ahogy a növények igénylik, majd lassan el kell távolítani, hiszen a bazsalikom, metétőpetrezselyem, citromfű és tárkony hamar túlnő rajta. Idő híján egyebet nem tudtam szépíteni rajta, pedig voltak még ötleteim, de majd egy másik alkalommal.
Én örömmel készítettem a mini kertet szülinapi ajándékként, tesóm meg (úgy láttam), tényleg örült neki.
MÁr gondoltam arra, ha nagyon öreg lennék, és el kellene adni Toscanat, és még egy pici kertes házban sem élhetnék, akkor az otthonom cserepes virágokkal, mondjuk orchideák tömkelegével lenne tele, vagy ehhez hasonló minikertekkel. Jelenlegi életszakaszomban elképzelhetetlennek tartom, hogy növények nélkül tudnék élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése