vasárnap, július 06, 2014

Zöldborsó és magaságyás viszonya





Arra a megállapításra jutottam, hogy a zöldborsó nem szereti a magaságyást, ezért jövőre fel is szabadul egy ágyás, a borsó marad szépen a trágyamentes, homokos talajban.

Nagyon szépen és korán kikelt a januári vetésű borsó, gyönyörű, erős szára, dús levélzete, rengeteg virága lett, de a termés! Ehhez mérten illúziórombolóan silány, mindössze egyszer tudtam szedni belőle, akkor is a fele már túlérett, másik fele laposan elszáradt.

Vagyis igaz a tétel, hogy ahogy a sárgarépa sem, úgy a borsó sem szereti a túl "erős", tápanyagban gazdag földet, mert akkor a termőerejét a levélfejlesztésre fordítja, nem a hüvelyek termelésére. Viszont a hagyományos, normál ágyásba vetett borsó kárpótolt, vagy négy menetben tudtam róla szedni, és már májusban borsólevest ehettünk, azóta meg már el is felejtettem, hány napon keresztül pucoltam, és megnyugtató érzés, hogy egész télre megvan a borsó készletünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése