Anyu bordó naplója

Nyolc éves lehettem talán, de tíznél semmiképp nem idősebb.

Anyu szerzett valahonnan egy gyönyörű, mélybordó színű anyagot, rajta arany színű, vékony íves mintával (talán virágok voltak?). Tényleg nagyon szép volt. Anyut is megihlette a dolog, mert átsétált a mellettünk lévő parasztházban lakó szüleihez, és megkérte Papát (aki ezek szerint fiatalon kitanulta a könyvkötő szakmát), készítsen már neki egy csodás naplót, amibe anyu belerója majd az életünket. Papa munkához is látott, később engem is megtanított rá, és vagy nyolc évvel ez után, nagy örömmel gyártottam magamnak és a családnak a pici kis noteszkéket, mindegyiket kézzel kötve...

De anyu bordó naplójánál tartunk: hamar be is telt a jó vaskos könyv, amit elmondhatalan mennyiségű műbőr kötésű követett még (azok már az Ápiszból jöttek), és én, mint utánzó gyerek, szintén kedvet kaptam az íráshoz. Első bejegyzésem 1985-ben, 10 évesen született, és a mai napig nem ért véget, csak már nem naplót írok, hanem az önéletrajzi ihletésű könyveimet. :) Szinte teljesen ugyanaz.

Sok mindent kipróbáltam életem során, és ha azt hinnéd, ennyi elmélkedés után már pontosan tudom, mi végre születtem ide a földre, hát tévedsz, mert még mindig nem kristálytiszta teljesen. Talán csak az irány az...

Voltak jó ötletek, elképzelések, keresések, marketing, nagy remények, és nem lett belőlük semmi. Újabb próbálkozás, értetlenség, kérdések sora (miért nem akar ez összejönni?), aztán sok-sok kör után a nyilvánvaló valóság: ez nem az én utam, nekem valami más az irányom.

Ez az irány ágazhat még többfelé is, de ami stabil pont, és mindig simán ment, és sosem kellett küzdenem érte, az az írás. Az írás számomra tét nélküli, az írásban érinthetetlen vagyok, az írás az én belső világom, relaxációm, de közben kiteljesedésem, alkotásom, sikerélményem is. Önmagáért szeretem, az élményért, míg írom; a végereményért, amit megírok; az egész folyamatért, beleértve a fogalmazást, majd a szerkesztést, és végül a nagyvilág elé tárást, mert ez is hozzátartozik a tökéletes élményhez. Tehát szeretem a közlést, miután hosszas belső utazásaim egyikén kizárásos alapon arra jutottam, hogy minden valószínűség szerint a feladatom a magamon átszűrt és megélt élmények tovább adása mások számára, akik ebből szintén leszűrik a rájuk vonatkozó következtetéseket.

Hogy anyu bordó naplója hová, merre keveredett az évtizedek során, már nem tudni. Én sem olvasgatom a sajátjaimat, a padláson pihennek a múlt részeként, emlékeimben úgyis él minden, amit azokba leírtam, ott van a legjobb helyük, előre kell nézni.

Az én egyik legújabb könyvem sem bordó, de örök gyermeki lelkem visszatükröződéseként gyönyörű piros, a másik vidámságot jelentő sárga. Egyik a Tükör és árnyék, másik a Kilófaló alapszakácskönyv.

Még kb. 2 hét (lehet, hogy ennél előbb is), és megjelenik mind a kettő.

Ha a sors azt rendelte, hogy ezt csináljam, akkor nem ugrálok, nem keresek más utakat, hanem írok.

Fogadjátok őket szeretettel, a kedvezményes rendelési lehetőség még 20 napig él, a sorsolásig ennél is kevesebb időb van, hiszen ha megjelentek a könyvek, akkor azt rögtön megejtjük. (Mindkét kötetből kisorsolunk 3-3 példányt.)


>>>Tükör és árnyék>>>>>>>>>

Ez az a kötet, amit megkönnyezett a férjem, miközben javította (reméljük, nem azért, mert ezúttal olyan pocsék könyvet írtam). :):)

>>>> Kilófaló alapszakácskönyv>>>>

Én pedig nemcsak a Tükör és árnyékon érzékenyültem el, hanem bármilyen meglepő, képes voltam egy sima szakácskönyvön is, mert van benne egy olyan rész, aminek az írása közben alig láttam ki a könnyeimtől, de jobb ez így: kimondani egyszer, és magunk mögött hagyni a múltat.


Üdvözlettel:

Szoó Judit,

az egykori nyolc éves kislány a bordó naplóból