csütörtök, március 06, 2014

Palántanevelés a szobában (paprika, paradicsom, brokkoli, karfiol)



Palántanevelés a szobában (paprika, paradicsom, brokkoli, karfiol)





Mint említettem már, palántanevelésben elég antitalentum voltam - eddig. Remélhetőleg. Idén háromszorosan is bebiztosítottam magam, mindent megtettem, hogy saját nevelésű palántáim legyenek. Karfiolt konkrétan négy év alatt egyszer sem sikerült nevelni, hozzá kell tennem a teljes igazság kedvéért, hogy azzal a szakértelemmel és időráfordítással, ahogyan én a palántaneveléshez álltam, nem is csodálkozom, hogy nem sikerült soha semmi. Fel sem sorolom inkább, hogy szegény magocskáknak milyen hozzá-nem értést kellett kiállnia, nem csoda, hogy nem tudtak szép növénnyé (de még csúnyává sem) fejlődni.

LÉnyeg, tehát, hogy idén úgy gondoltam, fogok palántát nevelni kinn melegágyban, lótrágyás fűtéssel. Nevelek úgy, hogy egy műanyag rekeszt hideg fóliaágyként használok, nejlon zsákba téve biztosítva a kellő párát, hőmérsékletet, harmadszor pedig csakazértis nekiállok idén is palántát nevelni benn a lakásban. Ez utóbbiról szól ez a bejegyzés.

Tojástartókba veteményeztem, vettem palántaföldet, elolvastam, hogy a palánták jobban fejlődnek tápanyagban szegény talajban, később kell csak táplálni őket, tehát a palántaföld rendben is van.

Egy-egy tojástartó részbe mindössze egyszem magot vetettem, de szerencsére még közben felrémlett, hogy nem minden mag kel ki, lehet többet is (sőt kell is), aztán úgyis szét lesznek ültetve később ritkásabbra (pikírozás, tűzdelés). Tehát azt terveztem, hogy elsőként ugorjuk csak meg azt a szintet, hogy egyáltalán keljenek ki a magok, utána a tűzdelés résznél megint lesz valahogy. (Tartottam attól, hogy hol fogok annyi különálló edényként tárolni, féltem, hogy a fényhiány miatt úgy járok, mint mindig, hogy felnyurgulnak, de azt is gondoltam, ezen ráérek majd akkor aggódni, ha aktuális lesz. Egyelőre az aktuális részfolyamatot csináljuk minél precízebben.)

A tojástartókat beletettem egy-egy óriási ételtároló dobozba, pont belefért 3 db 10 rekeszes tartó, erre van kitalálva. A földet tocsogósra locsoltam langyos vízzel, a tároló doboz oldalára profi módon lakkfilccel ráírtam, hogy dobozon belül az adott tojástartókban milyen mag van, még dátumot is írtam, nagyon öregszem...

Mégis csúszott egy kis porszem a gépezetbe, bármennyire is kiműveltem magam palántevelésből, az nem jött át, hogy a paprika a paradicsomhoz képest kétszáz évvel később kel ki, emiatt, amikor a paradicsom már alacsonyabb hőmérsékletet kíván, a paprikát még javában melegen kéne tartani. Hát igen, nyilván kitaláltad, hogy én természetesen azonos tárolódobozba tettem a paprikás és paradicsommagos tojástartókat, és mivel a gondos beöntözéstől gyakorlatilag a legkisebb érintésre is ronggyá mállott a tojástartó, esélyem sem volt őket külön szedni, úgyhogy hagytam. De az okulás megvolt a jövőre nézve, sőt, még idén sem késtem el a szépítéssel.

Arról szintén nem is beszélve, hogy a karfiol meg a brokkoli meg aztán kb. két nap alatt kikeltek, összekuszálva ezzel végleg mindent.

Gondolom, ez nem túl szakszerű, meg óvatosabban kellene a frissen kikelt palántákkal bánni,de én ezt is úgy gondolom, mint a főzést, hogy sokszor érzés szerint kell eljárni. ezért aztán amikor kibújtak a brokkoli, karfiol, paradicsom hajtások, én vastag nejlon (takarmányos) zsákot húztam a tárolóimra, és szépen kivittem a napra, késő délelőttől, míg el nem tűnt a nap délután, addig kinn tartottam őket őket a szabadban. Lehet, hogy ez végzetes felelőtlenség volt, de most még nincs bajuk, később lehet, hogy lesz, de szerintem nem.

Mivel gyorsan nőnek (a paprika az egyetlen, ami az égvilágon nem csinál semmit), fel is merült a továbblépés, a tűzdelés. Valahogy azt nagyon nem akartam, hogy kétszázötven tejfölöspoharat vagy műanyag cserpet kerülgessünk házon belül, már csak azért sem, mert nem is tudnék ennyit hova tenni. Aztán támadt egy zseniális ötletem, de hogy arra rátérjek, új bejegyzést kell kezdenem, Palántatűzdelés, pikírozás címmel, azzal folytasd az olvasást.

A bent nevelt palántáimmal kapcsolatban annyit, hogy eddig ígéretesek, borús-hideg időben egész nap bent vannak a déli fekvésű ablak széles párkányán, alulról a konvektor ad langyosságot nekik, ha meg szép, napos idő van, akkor jön a nejlon zsák és abban viszem ki őket kicsit napozni, néha átszellőztetem őket.

A paprikát teljesen külön és tudományos alapokra helyezve (lásd egy új bejegyzésben) újra fogom vetni, de a paradicsom, brokkoli, karfiol palántáim jelenlegi állapotával elégedett vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése