"Imádom!" - ezt mondogatom minden este. Kint vagyok a kertben, a veteményben, vagy épp lenn a pihenőkertben. Délután van, vagy esteledik, de még nincs sötét. Mindig van mit csinálni, és én csinálom órákon át, át-átváltva egyik tevékenységről a másikra, mert amíg épp mást csinálok, azzal pihenek.
Vagyis kapálok, guggolva-hajolva gazalok ("gazolok", ahogy hivatalosan mondják, de felénk gazalunk), elsétálok egy-egy vödör gazzal a libákhoz. Aztán elgereblyézem, amit felkapáltam, vagy locsolok, végignézem a gyümölcsfákat, egyelem a kukoricát. Egyenként megöntözöm a tujákat, a gyepet, a cserjéket, a virágokat, szóval fel-le ingázom az alsó (pihenő) és felső (gazdasági) terület között.
És mindeközben folyamatosan azt érzem: IMÁDOM! Ezt az egészet, a nyarat, a kertet, a kerti munkát, a veteményest, a gyönyörködést a növényekben, magát az életet, a létezést, és nagyon régen nem voltam ennyi időre, ilyen összefüggően, hiba nélkül boldog.
(Mondom mindezt úgy, hogy tegnap megint bejöttek a birtokra éjjel, és hét libát elvittek, egy picit vélhetően a kergetés közben eltapostak. És mondom ezt úgy is, hogy pont egy évvel ezelőtt a kecskéinket lopták el... Decemberben mindezek megkoronázásaként a róka elhordta a tyúkokat, végezetül elpusztult a tesóméktól kölcsönkapott gyönyörű és szelíd németjuhász-keverék :(
És mégis, életemben először nem azt érzem, hogy menni, menekülni innen, mert ide rossz élmények kötnek, hanem fel tudom fogni úgy, hogy bizonyára ezek a dolgok nem ok nélkül történnek, és ami a fő: senki nem menekülhet a sorsa elől! Nem azért történnek ezek, mert helyileg itt lakunk, hanem mert nekem, nekünk, személy szerint ezeket az élményeket kell valami okból megélnünk, megérteni az üzenetét. A sors elől pedig nem bújhatunk el, az a Kanári - szigeteken vagy a Bahamákon is utolér, emiatt aztán tényleg felesleges lenne elvándorolni egyik helyről a másikra... Pár éve még másképp gondoltam, amikor máshol laktunk és hasonló élményeink voltak, most éppen így érzek.)
Arany életem van, mert a tavalyi év egyik legnagyobb fejlődése a veteményesbe felszerelt csepegtető-rendszer volt, és az most is. Ezzel rengeteg időm felszabadult, amit eddig veteménylocsolással töltöttem, azt most a kert tisztán tartására fordíthatom. Lent (a pihenőrészben, ahol a tó, a medence, a gyep és a tuják meg a virágok vannak), ott továbbra is slaggal locsolok, de nagyon-nagyon szeretem, és nem kényszerű kötelesség, hanem élvezet.
Amikor elfáradok, lesétálok a tóhoz, nézegetem kicsit a cseperedő halacskákat, ebihalakat, a tavirózsák bimbóit számlálgatom, keresgélem a vízicsigákat, sőt már van egy kis vízisiklónk is (ezt az élményt mondjuk tudtam volna mellőzni) :)
Alig látok már (a sötétségtől, bár néha a fáradtságtól is) :), mire bejövök, és nagyon-nagyon boldognak és szerencsésnek érzem magam, hogy itt és így élek, itt élhetek. :)
Nem menekülök többé sehová, mert most kezdem megérteni, megtapasztalni, mit is jelent az eddig csak elméletként ismert gondolat, miszerint a boldogságot önmagunkban hordozzuk. Igen, most már ott hordozom, és bármi történt, bármit vittek el, bármitől fosztottak meg, továbbra is minden este a boldogságtól szétfeszítve belül ujjongok:
akkor is imádok létezni és élni! :)
 |
| Luxus. Csepegtetőcső könnyíti meg az életem, nagyon is. |
 | ||
A folytatásban szinte csak kukorica van, nagyon szépek, remélem, így is marad.
|
 |
| A pár éves kis oszlopos almafának mind az 5 termése látható a képen (tavaly csak három volt!) :) |
 |
| Ahogyan a szilvafa kb. öt terméséből is sikerült lencsevégre kapnom vagy kettőt :) Egyszer csak megnőnek :) Ez itt egy érdekes helyzet, legalábbis nem annyira megszokott :) Tavaly decemberben a róka (vagy bármi) elvitte az összes tyúkunkat. Kicsit akartam utána új állományt, de már nem annyira, mert végül nem lett. A libák máshol laknak, az ól maradt üresen. Az építményt magát tavasztól tárolónak használom, szerszámok, vödrök, polcok, úgyis régóta szerettem volna már, most ez is megvalósult. Aztán szintén tavasszal jött valahogy a nagy ötlet, mi lenne, ha ezt az évek óta baromfitrágyával áztatott területet (vagyis a tyúkudvart) veteményesnek használnám? :) Elsőre talán vadnak tűnik a gondolat, de tőlem nem állnak távol a megszokottal ellentétes dolgok, így meg is csináltam. Először csak két udvart, aztán mivel úgy láttam, jó lesz ez, a harmadikat is. Így festenek: |
 |
 |
| Itt is vöröshagyma van, ez nem olyan szép, mint a másik ólban, de még mindig szebb, mint a homokban szokott lenni :) Középen a libák egykori pancsolóját ott felejtettem :) :) |
 |
| Középen vannak a kelkáposzta palánták, még egy rakáson. Meg fogom őket ritkítani, és minél többet át is ültetni máshova. Lányommal nagy kedvencünk a kelkáposzta főzelék :) |
 |
| A harmadik ólról nem tudtam sehogysem jó képet csinálni úgy, hogy minden egyszerre látszódjon, ezt is csak kintről a kerítésen keresztül. Alul láthatók a paradicsomok, a többi helyen pedig cukkini és patisszon van.. |
 |
Ez talán egy kicsit jobb kép, sosem volt ilyen hatalmas levele a cukkininek, legalább négy tenyérnyi. Remélem, nem merül ki a lombosodásban a dolog, és azért teremni is fog. :) Ez már a pihenőkert: kezd nyílni a sárga kúpvirág. Jövőre szeretnék belőle pirosat és rózsaszínt is.  Az árnyékból a naposabb részre ültettem át egy óriásvirágú hibiszkuszt. Hogy ne törjék le a kutyák, és mi se gyalogoljunk keresztül szegényen, köré raktam egy még ősszel készített kovácsoltvas-hamisítvány kerti díszt.  És elkészült a régóta tervezett ruhaszárítóm is. A családom három férfitagjának érzékenységére és személyiségi jogaira való tekintettel kihomályosítottam a kiteregetett alsógatyákat és egyebeket. :) Tizes gerendát ástam le, kettőt, mint látható, fehérre festettem, egy kis napraforgóval kidekoráltam, drótot feszítettem ki, és kész is van. Ha úgy véled, a jobb oszlop kicsit bedől, az nem optikai csalódás. Tesóm utólag mondta, hogy vagy le kellett volna betonozni, vagy legalább egy méterre leásni, viszont vigasztalásul hozzátette, hogy ennél jobban valószínűleg már nem fog dőlni :) Én mindenesetre nagyon szeretem, olyan otthonos, megnyugtató látvány, ahogy lengenek a frissen mosott ruhák rajta... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése