Erdély, lagzi, ballagás

Nagyon mozgalmas hétvége áll mögöttünk. Máig azt próbáljuk kiheverni:), de kezdjük az elején az elmúlt napok összefoglalóját.

Évek óta készültünk 2015. június 13-ára és 15-ére. Előbbi a tesóm, Virág egyik lányának, Bibinek a lakodalmi napja, utóbbi napon a mi lányunk, Binki ballagott.

A programokat még izgalmasabbá tette, hogy az esküvő színhelye Erdély, azon belül Gyergyóremete volt, ahonnan úgy kellett hazaérni vasárnap este-éjjel, hogy másnap reggel legalább valamennyire kipihenten indulhassunk a ballagásra.

Szeretek sütni, ha vendégek jönnek hozzánk, és mivel két cukorbeteg meghívottunk is volt, de az egészségeseknek sem árt, ha nemcsak cukros dolgokkal tömik magukat, mindenképp szerettem volna diabetikus sütit vagy egyebet is a kínálatba tenni. Azonban csütörtök volt az utolsó nap utazásunk előtt, amit itthon töltöttünk, ugyan milyen sütemény bírná ki vonzó állapotban (még hűtőben is) ötödnapra? Semmilyen. Ezért csütörtök este 1 kg Kilófaló kelt tészta lisztből sütöttem krumplis-sajtos pogácsát (a Kilófaló lakomák könyv tejfölös pogácsa receptjét vehetjük alapul, csak tegyünk bele főtt, pépesre tört krumplit is). Ez utóbbit mégpedig azért, mert a krumplis sütemények, pogácsák sokkal tovább őrzik meg a frissességüket. (És tényleg!)

Egész héten takarítottam, hiszen tudtam, úgy kell itthon hagyni a házat, hogy Erdély után szinte csak aludni térünk haza, másnap a vendégek velünk együtt jönnek majd a ballagásról az otthonunkba, szóval tökéletes rendnek kell lennie induláskor.

Ezt családi összefogással sikerült is megvalósítani, nagyon jó, hogy ilyen nagyok a gyerekeim (két gimnazista, és egy 9 éves), mert percekre rövidül az, amit egyébként egyedül órák alatt tudnék elvégezni.

Pénteken reggel kezdetét vette az erdélyi utazás. Előző nap rántott szeletet és rántott csirkecombot sütöttem, zsömle és sajtos kifli volt hozzá. Kereskedelmi mennyiséget sütöttem, utóbb kiderült, nagyon jól tettem, de ne szaladjunk ennyire előre.

Sosem jártunk még Erdélyben, férjem is csak átutazóban, én meg egyáltalán, ahogy a gyerekek sem. Ártándnál keltünk át a határon, ahol első dolgunk volt megvenni az útdíjat, és egyben ez volt az első, pár perces pihenőnk is, amikor átmozgattuk kicsit a tagjainkat.

Nem is tudom, mire számítottam a romániai út elképzelésekor, maradjunk finoman szólva annyiban, hogy nem sok jóra. :) Ami a román autósokat illeti, ebben nem is tévedtem. Elképesztő, milyen sebességgel, milyen felelőtlenül, saját magukat és a többi autóst is gondolkodás nélkül életveszélybe sodorva vezetnek.

Ami viszont nemhogy kellemes csalódás volt - hiszen ezzel kapcsolatban nem voltak elképzeléseim-, hanem felejthetetlen élmény, az a táj szépsége. Én a magyar Alföldhöz szokva, most nem győztem gyönyörködni a körülöttünk és fölénk magasodó hegyekben, fenyvesekben. Itthon is mindig megdobban a szívem, ha birkanyájat vagy tehéncsordát látok, nos, most dobogott a szívem rendesen :)

Egyik falu ért a másikba, egy-egy hosszú utca, a házak mögött mindkét irányban hegyek, gondozott kertek, akárcsak itthon. Hat óra elteltével rádöbbentem, mennyire hiányzik az én kis kertem, ahol ugyanilyen szépen fejlődnek a növények, hat és fél óra után meg olyan honvágyam lett :), hogy majd megszakadt a szívem, a férjem meg csak nevetett - erre is csak én vagyok képes. :)

Aztán túljutottam ezen is, inkább az út szépségeire, és persze a ránk váró nagy eseményre, az esküvőre, és a többi rokonommal való találkozásra gondoltam.

Nem együtt indultunk az öcsémékkel, de egy bő óra különbséggel haladtunk át Erdélyen egymás mögött, néha telefonon értekeztünk az útvonallal kapcsolatban. Ők előttünk jártak, így mindig biztattak, ha olyan helyre értünk, ahol ők már voltak. Egy ilyen emlékezetes pont volt, amikor épp beszéltünk, és mi közben beértünk Bánffyhunyadra... Utólag már tudjuk, miket láttunk, de akkor egyszerűen elakadt a szavam-szavunk, és döbbenten-elszörnyedve, csodálkozva-hitetlenkedve néztük a fénylő bádog tetejű színes csodapalotákat. A fotók egyáltalán nem adják vissza azt a letaglózó látványt, amit a romakastélyok ott helyben nyújtanak, ezt egyszer érdemes személyesen megnézni. :) (Hazafelé egyébként már közel sem volt ránk ilyen hatással, mindent meg lehet szokni.) :)

Mi a 15-ös úton haladtunk, végig a Maros mentén, sógorom, Sanyi, aki öcsém mellett a másik telefonos segítségünk volt a még sosem járt úton, mindig mondta, csak arra figyeljünk, hogy végig jobb kéz felől legyen a Maros, addig jó irányba haladunk. :)

Közben még egyszer megálltunk rövid időre, szegény férjem kávézott, bár nagyon jól bírta az utat, odafelé nem is viselte meg igazán, pedig 13 óra hossza lett, mire megérkeztünk Gyergyóremetére, a Szabó vendégházba. (Ezért jött jól a rengeteg rántott hús, szinte mind elfogyott a 13 órás út alatt.)

A családunk nagy része már ott volt, testvérek, unokatestvérek, nagynénik, távolabbi rokonok, családi barátok. Férjem az egyik unokaöcsémmel éjjel kettőig pálinkázott (egy féldecit ivott, utána már csak beszélgettek), de öcsém is, én is, a gyerekek is, és szerintem mindenki más is éjfél körül beesett az ágyba. :)

Másnap a vendégház tulajdonosa, Melinda puliszkát is készített számunkra reggelire, ami tényleg nagyon finom volt, mi sósan ettük, de mint elmondta, van, aki édesen szereti.

A rokonság egy része elment borvizet kóstolni és begyűjteni, nekem viszont a lányomat kellett eljuttatni a szomszéd falu kozmetikusához, mert oda szervezték meg a sminkelést azok számára, akik ezt igényelték. Mivel a férjem még aludt, öcsém volt olyan aranyos, hogy átvitt minket.

Délután háromnegyed ötre aztán valamennyien ünnepi díszbe vágtuk magunkat, és kezdetét vette a várva-várt lakodalom.

Elsőként a menyasszonyt kellett átadni a vőlegénynek, ezért a lányos család (azaz mi és a népes rokonság) elmentünk egy nagy családi házhoz (mivel a menyasszony budapesti, nehéz lett volna Pestről kikérni, így lehetett megoldani) :) . Hamarosan megérkezett a vőlegény a családja, és a vőfély kíséretében, ahogy kell, kikérték az örömszülőktől a menyasszonyt, és hogy izgalmasabb legyen, a helyi szokásoknak megfelelően először egy álmenyasszont próbáltak szegény vőlegényre, Zsoltra rásózni. Az élet úgy hozta, hogy pont az én férjem lett az a "szerencsés", aki eljátszhatta a menyasszonyt, de egy jó buli kedvéért persze mindent. :)

Nem is értem, a vőlegény miért nem az álmenyasszonyt választotta? :) 

Pedig minden csáberejét bevetette :) (Háttérben az örömanya, tesóm.) 

Utána megható körülmények között azért a valódi menyasszony is elbúcsúzott a szüleitől, és jelképesen átadták a vőlegénynek, hogy most már együtt folytassák az életüket, leválva a szülőkről.

Vőlegény, vőfély, menyasszony. Középen az örömszülők, tesóm VIrág és sógorom, Sanyi. Háttérben a menyasszony három tesója, takarásban Dani, rózsaszín fölsőben Bogi, mellett Hajni. A kislány egy unokahúguk. 

Még egy utolsó közös fotó a családdal: menyasszony, vőlegény, tesóm és férje, és még három gyerekük

Minden család kapott egy ajándék kürtős kalácsot és egy üveg italt, előbbinek a gyereksereg örült nagyon, utóbbinak a férjeink. :)

Átsétáltunk a templomba, ahol megint csak nem bírtam ki könnyek nélkül a szertartást, és Isten színe előtt is egybekelt az ifjú pár. A saját lányom esküvőjét végig fogom bőgni, most már biztos. :)

Ezt követően jött a hosszan tartó fotózás, ez itt a miénk: középen az ifjú pár, a menyasszony melett öcsém és családja (felesége, két fia), a vőlegény mellett a férjem és mi.

Majd kezdetét vette a mulatság. Egy étteremben voltunk, szóval nem sátoros lagzi volt, de azt hiszem, senki nem bánta, sőt.

Elsőként hideg előételt kaptunk, rajta a tormás-majonézes sonkától kezdve a  fasírtgolyón át a sajttal - sonkával töltött húsig minden volt.

Közben már szólt a lakodalmas aláfestő zene, és nagyon tetszett, az egész esküvő-lakodalom folyamán, hogy a vőfély csak annyit beszélt, amennyit feltétlenül kellett, nem cifrázta agyon a mondandóját, hogy mire a végére ért, már elfelejtettük, mivel kezdte, és tetszett az is, hogy nem volt az est telezsúfolva játékokkal, programokkal, épp csak annyi volt, amennyi feltétlen szükséges.

Második fogásként érkezett a leves: egy sós (úgy értem, nem édes), enyhén paradicsomos, zöldségekkel teli, húsgombóccal gazdagított leves, nagyon ízlett mindenkinek.

Másfél-két óra elteltével (addig lehetett táncolni, beszélgetni), érkezett az egyik főfogás, két szelet hús (egyik talán rántott csirke, a másik valami sült), vegyes körettel és nagyon finom káposztasalátával.

Eleve kicsit később kezdődött a vacsora a tervezettnél, ezért ennél a fogásnál már valahol éjfél körül jártunk. Ekkor már javában ment a tánc, volt egy vagy két játék is az ifjú pár részére, továbbra is nagyon tetszett, hogy nem volt túlzsúfolva a program, hiszen ezen a ponton már úgyis mindenki mulatni szeretne, enni, pihenni, beszélgetni, és nem feltétlen vezetett szórakoztatásra vágyik.

Hajnal  három órakor került sor az ünnepélyes lakodalmi torta felvágására, amit egyébként a menyasszony húga, egyben az én keresztlányom, Bogi készített, aki cukrász.

Sajnos nekünk utána el kellett köszönnünk, mert muszáj volt néhány órát aludni a visszaút előtt, elsősorban szegény férjemnek, öcsémnek.

Négy óra alvás jött össze, egy gyors reggeli, majd a már szintén ébren lévőktől való elköszönés után ismét kezdetét vette a nagy utazás. Egy darabig öcsémékkel  haladtunk együtt, majd egy benzinkútnál szétváltunk, mert nekünk tankolni kellett, de aztán még többször összetalálkoztunk az út során.

A megmaradt lejt nem akartuk hazahozni és visszaváltani, ezért eldöntöttük, hogy elköltjük. Én már odafelé kinéztem magamnak az egyik falun átívelő árusok sorát: fonott kosarak,  hímzett terítők, népi kerámiák, cserépedények.

Illusztráció. Forrás: Net

Eldöntöttem, hogy nem akarok emlék nélkül hazatérni: szeretnék valamit, mégpedig a kertbe, hogy valahányszor ránézek arra a tárgyra, mindig ez a nagyon szép három nap, és Bibi esküvőjének emléke jusson róla eszembe. A férjem volt olyan aranyos, hogy miután megalkudtunk az árus nénivel, három cserépkannát is vett nekem, azóta már mindhárom a kertet díszíti. Nagyon örülök nekik! :)

Egy a tó mellé került a virágtartó padra. Nem tudom, mennyire látszik (semennyire), de nagyon nagy, a szája kb. 20 cm átmérőjű, nagyon tetszik. :) 

Régi tervem volt már egy köcsögfa. Még félkész, mert le is akarom még egy rétegben lakkozni, plusz ha eljutok a dabasi vásárba, akár új, akár használt kincseket (vagyis köcsögöket) akarok venni, hogy szépen feldíszíthessem. Mindenesetre már akkor ide szántam a két másik cserépkannát, amikor megvettem. :) 

A hazafelé út, mint mindig, már sokkal gyorsabban telt, a neheze mégis a határátkelés után kezdődött: addig ébren voltunk és éberek voltunk mindketten, figyelni kellett a kanyargós utat, túlélni az előzgető őrülteket, nézni az útszámozást, mikor merre kell letérni, aztán hazánkban jött a nagy boldogság, lehetett száguldani az autópályán, de egyben nem is történt semmi, csak nyomni kellett órákon át a gázt, és bizony én el-elaludtam, a nagyobb baj az, hogy majdnem a férjem is, és mint később mesélte, az öcsém is.

Meg is álltunk, férjemnek kávé, nekünk kis átmozgató edzés, aztán este nyolc órára végre hazaértünk!

Engem nagyon bántott, hogy egyéb lehetőség híján csupa készen vett, cukros sütemény lesz a lányom ballagásán, ezért kis töprengés után este tízkor nekiálltam kókuszkockához piskótát sütni... Éjfélre lettem kész, közben egy adagot mostam is, mert teljesen kiment a fejemből, hogy az ünneplőruháinkat elhasználtuk az esküvőre, de a ballagásra is kell tiszta ing, a fiam pedig ugyanazt akarta felvenni, de jó szervezéssel minden belefért. :)

Másnap ötkor akartam kelni, hogy még előtte meglocsoljam a kertet, szűrjem a medencét, megetessem az állatokat, ehelyett "természetesen" 6.20-kor riadtam fel és rohantam a lányomat ébreszteni, mert 6.30-ra volt időpontja a fodrászhoz. :) Ezt is meg oldottuk, bár a kocsiba ülve egy percig tanakodtam magammal, mit keresek ott, és mit is kéne elsőként csinálnom ahhoz, hogy a kocsi elinduljon: nagyon fáradt voltam.

11-kor a Lehel téri templomban volt a ballagás, majd onnan jöttünk le valamennyi vendégünkkel az otthonunkba. A kertben terítettem, körülbelül a nap folyamán háromszor csináltuk meg, hogy a vendégek felkapva a tányérokat mindent behoztak a házba, majd öt perc elteltével újra ki: nem kedvezett az időjárás, többször eleredt, bár inkább csak szemerkélt, de legalább csapatépítésre kitűnő volt a tányérokkal rohangálás. :)

Nagyon hálás vagyok a tesóimnak, hogy eljöttek a ballagásra, mindenki a mi kedvünkért jött haza ámokfutásban az esküvő után, de ahogy tesóm lányának az esküvője volt egy óriási élmény, úgy az én lányomnak meg élete első ballagása, és jólesett, hogy ezt mindenki megértette.

Remélhetőleg, egyszer még úgy is eljutunk Erdélybe, hogy nem torlódnak a programok és ott lehet még maradni néhány napot: egyrészt akkor lehet immár lelazulva megbeszélni az élményeket a családdal, másrészt sok szép látnivaló van, amit máskor jó lenne nem kihagyni. :)

Képek a ballagásról:

Férjem, két fiunk, férjem tesója a templom előtt

Nyitott busszal érkeztek a sulitól a ballagók

Köszöntik a barátnők is

Marcika is beállt a barátnők közé 

Egy hét telt el, de még mindig alvajáró üzemmódban létezünk, azt hittem, egy nagy alvás, aztán túl vagyunk, hát nem. Állandóan fáradt vagyok, álmos, nincs erőm semmihez, bár a mai nap volt talán az első, hogy kezdem felvenni a régi fordulatszámot. :)

De ez a legkevesebb, nagyon szép élmény volt az út, az esküvő, majd persze a ballagás is, és örülök, hogy ott lehettünk. :) Aludni meg mostantól lehet bármikor :)