kedd, július 16, 2024

Ha nem könyv...

 ... akkor például kert. :) 

Tavasztól őszig az igazi számomra, mivel akkor él igazán. Szeretem a veteményest, de a virágokat, gyümölcsfákat, a tavat, a csicsergő madarakat is, mindent!🙂 Ahogy millió másik embernek a sajátja, a  kertem nekem is mindig a béke szigete.

A gémünk :)

Gyönyörű cirmos csodatölcsér

Rózsacsendélet 

Kerti tó és júniusi burjánzó növényzet 

Vörös mulcsos sziklakert 






csütörtök, október 06, 2022

Valami megint készül...

 Pár évet kihagytam a veteményezésből. Az utolsó nagy kísérlet a magaságyással, meleg ágyással, mini fóliasátorral, őszi - és tél alá vetéssel kapcsolatos volt, és mindegyik sikerélmény lett. 🙏


De a magaságyásaim csak két szezont bírtak ki, mert kellő alapanyag hiányában úgy tudtam megépíteni, és a következő években sem tudtam folytatni. Ezért csak egészen pici veteményes volt, a legszükségesebb zöldségekkel (paradicsom, paprika, retek, vöröshagyma, cukkini), amely bár nem magaságyás volt, mégis jól teljesített, mert a megszűnt baromfiudvarba költöztek az ágyások. 

Utána viszont két teljes év is kimaradt, amire ittlétünk óta (13 év), nem volt példa, mert egyszerűen elakadtam, és időre volt szükségem, hogy rájöjjek, mi lehet számunkra a legideálisabb megoldás? Mégpedig arra a problémára, hogy van egy majd ' félhektáros telked, ami terméketlen, puszta homok, ezért önmagában az égvilágon semmit nem tudsz kezdeni vele... Jó értelemben vett irigységgel szoktam gondolni Tesómék ráckevei kertjére, ahol a feketeföldben olyan zöldségeket termesztettek bármiféle beavatkozás nélkül (pl. trágya, műtrágya stb), amilyet életemben nem láttam.... Beszéltük is annak idején, hogy pont fordítva vagyunk, míg ők kétnaponta egyszer locsolnak, mi (egy) naponta kétszer... Mert ugye a homok csak nyeli, nyeli... 


A lényeg, hogy ezért keresek mindig alternatív lehetőségeket a termesztésre, mert sajnos variálás nélkül itt semmi nem terem, viszont vegyszerezni, műtrágyázni egyáltalán nem akarok. 


Iden tavasszal született meg bennünk a szilárd elhatározás a Férjemmel ♥️, hogy jövőre újra az önellátás felé fordulunk, de most már minőségi anyagokból, profin állunk neki. Inkább műveljünk meg kisebb területet, de ott legyen "tökéletes" a termés. Azért is adtam fel átmenetileg, mert nincs annál kiábrándítóbb, amikor egy egész nyarat végig dolgozol, egy csomó energiát, időt és pénzt beleteszel a kertbe, és nyár végén a jutalmad a nagy semmi... 

Ismét a magaságyások mellett döntöttünk, de ezúttal rendesen, derékmagassagig töltve, alulra farönkökkel, arra ágakkal, gallyakkal és így tovább, hogy több éven át a tömörödès miatti visszatöltést leszámítva, semmi dolgunk ne legyen vele. Lett is három magaságyás, mégsem ez az idei készülődés fő szenzációja.

Hanem, hogy Borbás Marcsi kert témájú videóinak hála, tudomást szereztem Dr. Gyulai Iván munkásságáról, és a permakultúrás kert, és a mélymulcs fogalmáról. Bár fantasztikusnak tartom a magaságyásokat is, a mélymulcs megismerése kapcsán éreztem azt rögtön, hogy ez az én utam!🙏 


Idén ősszel (tehát most 😅), ahogy a nagy könyvben van írva, össze is állítottam, egy jelképes kerítés csak a kutyák miatt került köré, de nem is bánom, mert szerintem sokkal rendezettebb látványt nyújt így. 


Alulra kartonpapír került, arra egy - két dolog, ami akadt a kertben és úgy gondoltam, nem árthat (humuszos lótrágya, zöld növényi részek - vadszőlő, levágott fű, konyhai zöldhulladék...), majd erre 20 cm szalma, húsz centi vegyes marhatragya (tehát friss és érett is volt benne, ilyet sikerült szereznem...), tetejére megint szalma. Jól belocsoltam, már a retegzés közben is, és a bomlás gyorsítására "megküldtem" egy kis tarlóbontó készítménnyel is. 

Tavaszig szépen "dolgozik benne az energia", akkor pedig egy kis komposzt hozzáadásával indul az első évad 😅, a második tavasztól elvileg már az sem kell. 


Teljesen hiszek a módszerben, maximálisan működnie kell, és jelenleg ezt találom a mi homokos területünkön a leginkább járható útnak, aminek külön előnye a magaságyással szemben, hogy külön keretkészítést sem igényel, és szinte végtelen nagyságú területet lehet ilyen módon "feljavítani". 


Nagy reményeket fűzök hozzá, tavasszal -nyáron beszámolok a további tapasztalatokról.








vasárnap, május 16, 2021

Étrend szerint bőségesen

 Két okból mutatom meg a mai összevont uzsonnámat-vacsorámat. (A palacsinta az uzsonna, a rántotta zöldségekkel a vacsora.) Az egyik ok, hogy látható legyen: személyre szabott étrenddel is lehet rengeteget enni! Nem szoktam szétszabdalni a délutáni és esti étkezést, mindkettőt egyszerre eszem vacsorára, nekem így vált be. Az adag persze függ a céljainktól is (plusz életkor, testsúly, napi munkavégzés, edzés, amit mindig kihangsúlyozok), nekem ez most egy "tömegelő" étrend, mert izmot szeretnék építeni, de amikor tavaly zsírvesztésen voltam, akkor sem panaszkodtam az adagokra. Ha bárkit érdekel, e-mailben szívesen megírom, kivel készíttetem a jól bevált étrendjeimet (hazisutik kukac gmail.com)

A másik ok pedig csak egy érdekessség: a rántottát lehet kenyér nélkül is enni, de ha már van az étrendünkbe írva szénhidrát is, akkor a kenyér simán helyettesíthető: ez esetben krumplival. A tegnapi edéből maradt, és gondoltam, felhasználom a mai vacsorámhoz! Nagyon finom volt így is! 

Egyébként is mindent ehetek az étrendem szerint, amit szeretek. Kértem bele rántott húst, tésztaféléket (mákos és grízes tésztát, gombócot is!), főzeléket, pálcikás jégkrémet, süteményeket, palacsintát, gyümölcsöt, hüvelyeseket, tésztát, rizst, csokit.... Zsófi pedig, aki az étrendemet készítette, minden kérésemnek eleget tett. 

Egy ilyen étrend kb. fél évig, vagy az eredeti testsúly 10%-ának elvesztéséig jó. Én három hónapnál tartok, de csak akkor fogok váltani, ha ilyen mennyiségektől már éhes maradok, amíg nem, addig jó lesz. A súly nálam most nem mérvadó, mert legjobb esetben is stagnál - hiszen az izom ha lassan is, de folyamatosan jön fel rám-, de akár nőhet is... 

Most egy ideig maradok is az izomépítésnél, nagyon sok szempontból fontos, hogy minél több izmot viseljünk magunkon, pláne, ahogy telnek az évek, aztán valamikor beiktatok egy újabb zsírvesztő étrendet is, amikor leszedem a megteremtett izmaimról a "feltömegelt" zsírt, de az még odébb lesz. Egyelőre élvezem az izomgyarapodást és az egyre jobb erőnlétet, még ha kicsit zavaró is, hogy egyelőre egyre csak nagyobb vagyok, de ez egy ilyen folyamat. :) 








vasárnap, május 09, 2021

KENŐS PIZZA

 Hónapok óta eszem vagy reggelire, vagy vacsorára, mert egyrészt csak 5 dkg liszt kell hozzá, mégis olyan sok lesz belőle, másrészt annyira gyorsan elkészül! Nem kell dagasztani, keleszteni, várni, csak kikevered, felkened, és már sütheted is! 😀










     
A recept nagyon egyszerű:
5 dkg "liszt" (zabpehelyliszt, KF alap, KF kelt, csicseri, kölesliszt....)
1 egész tojás
só a tésztába
kevés víz, de ez annak a függvénye is, teszünk-e bele "no carb rost sütőmixet" is? Ha igen (én szoktam, ha épp van itthon, mert még több lesz a mennyiség....), akkor kicsivel több víz kell bele, mint nélküle
1 kis kanál sütőpor
Fél deka (5 g) friss, vagy egy kis kanálnyi instant élesztő
kicsi fruktóz (az élesztő miatt...)
1 evőkanál olvasztott zsiradék
Azért van benne sütőpor is, élesztő is, mert egyszerűen így a legfinomabb. Nem kötelező így csinálni, de valahogy csak sütőporral "nem olyan". Ahogy csak élesztővel sem. És zsiradék nélkül sem az igazi. Ki kell próbálni persze, hisz nem mindenki ízlése egyforma. 🙂
Minden hozzávalót összekeverek, és a vizet csak óvatosan adom hozzá: kenhető tésztát kell kapni. Kenhető, de még nem folyós, lágy galuskatésztához hasonlíthatnám. A fotón szerintem egész jól látszik, hogy ez egy könnyen, jól terülő tészta, és helyenként olyan vékonyra kentem, hogy szinte átlátszik a papír, de az nem baj, mert a térfogatnövelő anyagoknak hála szépen meg fog nőni.
Rákenem a sütőpapírra tetszőleges alakzatban és vastagságban. Ha vastagabb, a tészta is kelt tésztásabb lesz. Ha vékonyabb, nagyobb méretű pizzát kapok cserében. 😃 Az első sütés után fogjátok látni, legközelebb milyen vékonyra-vastagra érdemes kenni.
Az én kedvencem a szardíniás-pepperónis változat ☺️😁 (nem vagyok terhes pedig....) 😃, de valamiért ez annyira ízlik. Foltokban szoktam kevés joghurtot vagy híg tejfölt pöttyözni a tésztára, arra halmokba rakom a halkonzervet, rászabdalom a pepperónit, végül egy kis reszelt sajt. Most amolyan nemzetek eledele lett, mert dobtam rá egy kis friss, füstölt házi kolbászt is. 😅 De bármit lehet amúgy, amit pizzán szívesen látunk.
Én kb. 20 percig sütöm 200 fokon, azt szeretem, ha a szélei ropogósak, belül tésztás, puha. Bármennyire is furcsa, ha csak 5 dkg lisztből készül (no carb nélkül), még akkor is annyira kiadós, hogy én jól tudok lakni vele, az pedig már jelent valamit. 😂
Próbáljátok ki, nagyon gyors, nagyon könnyű, nagyon finom! 🙂

kedd, január 10, 2017

Kilófaló lélekkönyv 3. rész: LEBEGÉS

Három év elteltével új Lélekkönyvem jelenik meg hamarosan. 

Sok év, sok változás, sok fejlődés, kint is, bent is...

A borító a lelkem tükörképe, végre béke, harmónia, pasztell, csend, finomság, megnyugvás... 

Arról szól, amiről a többi is: mi a boldogság titka, hogyan érhető el, hogyan tartható meg? Mi az élet, életünk célja (van-e?), mi minden visz előre, tovább, hogyan építenek, mit üzennek a buktatók, a látszólag értelmetlen nehézségek? 

Belső utazásom töretlenül folytatódik, ahogyan a Tiéd is, ha velem tartasz az úton. 

Lebegés....

Várható megjelenés: 2017. február-március 

- ajándék, dedikált könyvjelzővel
- szállítási költség kedvezménnyel
- bevezető áron

Megrendelés, bővebb információ>>>>>>


















péntek, augusztus 05, 2016

Töltsd le még ma, és vágj bele!

Az alábbi üzenetet tegnap kaptam, gondoltam, megosztom Veletek: 




"Kedves Judit!

Ma rendeltem meg a 60 oldalas Pdf anyagot, amit mar mindjart le is "darálok". :) Teljesen magával ragadt az írásod es őszinteséged!

A kezdetek óta követlek, amiota rátaláltam a weblapodra.

En 46 éves vagyok. 20 éve szültem es azota makacsul itt van velem 10 kg felesleg. Nem voltam soha annyira motivalt, hogy szigorú lépéseket tegyek meg, de ennek most remélem vége es beallhatok kozétek a sorba.

Kérlek vegyél be a titkos facebook csoportba, hogy engem is elkapjon es magaval ragadjon a flow. :D

Tovabbi sok sikert es kitartast kívanok Neked❣❣❣

Szeretettel es üdvözlettel:

J.-Sz. Ildikó, Balatonföldvár"



Nos, Ildikó azonnal bekerült a titkos csoportba, a legfontosabbat megtette: lépett, és elkezdett tenni a változásért, nem azt várja a továbbiakban, hogy a dolgok majd csak megoldódnak valahogy.

A csoportban Ildikót is támogató közösség fogadja, hasonló cipőben járó nőkkel és férfiakkal. Vannak, akik már előrébb járnak, ők is rendszeresen megtámogatják a kezdők önbizalmát, sőt, vannak olyanok is, akik már befejezték az útjukat, ők már ismerik a célba érés mámorító érzését, ezért szintén sok hasznos tanáccsal tudják ellátni a mögöttük haladókat.

Csak az út és a tempó más, a cél egy.

Mindenki maga dönti el, marad-e a langyos vízben, vagy nagy levegőt vesz és alámerül..., hogy megtisztulva, fejlődve, megújulva, teljesen kicserélődve ússzon a felszínre és egészségesen, vonzón, sportosan, kiegyensúlyozottan folytassa az életét....

A csoportban semmi sem kötelező. Aki meg sem akar mukkanni, meg sem mukkan :) Csak csendesen, észrevétlen szemlélődik, töltekezik, fejlődik és FOGY. Hiszen ezért jött. Aki pedig nyitottabb, azonnal barátkozhat, beszállhat a párbeszédekbe, hírt adhat a jelenlétéről: itt semmi sem kötelező, hisz mint a Kilófalóban minden, itt is minden az egyéni igényekről szól, szabadon, kötelezettségek nélkül. :)

A Végleges fogyás titka című tanulmány még aug. 15-ig vár Téged is nagy-nagy kedvezménnyel. Töltsd le még ma! >>>>>


Remélem, mielőbb a csoportban üdvözölhetlek Téged is, és csatlakozol a "sikercsapathoz". :)


További szép napot kívánok,

Judit

csütörtök, március 31, 2016

Áprilistól törzsvásárlóinknak ingyen szállítunk!

Sokan ismerik már törzsvásárlói kedvezményünket, mert az elmúlt hónapokban teszteltük kedves megrendelőink körében. 

Mostanra végleges formát öltött a rendszer, ezért "közhírré" tudjuk tenni. :) 
Vagyis örömmel jelentem be, hogy április 1-jétől, a második rendelésének leadását követően automatikusan törzsvásárlónkká válik mindenki! Igen: mindössze egy rendelést kell leadni ahhoz, hogy a másodikat már INGYEN szállítsuk ki. 

Részletek, feltételek 

- Törzsvásárlónak minősül az a megrendelő, aki havonta legalább egy alkalommal (felső határ nincs!) házhozszállítás megjelölésével megrendelést ad le webáruházunkban, minimum 7999 forint értékben, és megrendelését át is veszi. A csomagjával együtt kap ugyanis egy 30 napig érvényes kuponkódot (ez a kód minden hónapban más), mely a következő vásárlástól lép érvénybe. Azaz a második rendelésnél tudod majd érvényesíteni, attól kezdve válsz ténylegesen is törzsvásárlónkká. 

Mit kell tenni, ha szeretnéd megkapni a törzsvásárlóknak járó kiváltságot?

1. Adj le egy rendelést a Kilófaló webáruházban (tetszőleges összegben!). Ha 15 ezer forint felett rendelsz, már ezt a csomagot is ingyen szállítással kapod, vagy ha van Kilófaló káprázat könyved, használd fel hozzá az abba nyomtatott, ingyenes szállításra jogosító kupont! (Ha nincs meg a könyv, itt beszerezheted!) 

2. Vedd át a rendelésedet a futártól, és jól őrizd meg a csomagban lévő, április hónapra érvényes kuponkódodat, és ne felejtsd el felhasználni április 30-ig!

3. A havi törzsvásárlói kupon korlátlan alkalommal felhasználható az adott hónapban (annyiszor szállítjuk ki ingyen a csomagodat, ahányszor rendelsz min. 7999 forint értékben), de mindig érvényesíteni kell a vásárlás során! Ehhez megrendeléskor a webáruház Kosár felületén a Kupon beváltása mezőbe írd be a kódot, és kattints rá a Beváltás feliratra! Ha jól csináltad, lenullázódik a szállítási költség, feljebb pedig a következő felirat jelenik meg: "Az ajándékutalvány kód elfogadva!"

Ha valaki nagyon nem boldogul a technikával, próbálkozzon másik böngészővel vagy hívja segítségül az ifjúságot:), végszükség esetén az is jó, ha a Megjegyzéshez beírja a kuponkódot. (Ekkor viszont csak mi tudjuk majd utólag levonni a szállítási költséget, senki ne lepődjön meg, ha a rendelésben változatlan marad!) 

A kuponokat már a mai naptól kezdve megkapja csomagjában mindenki, akinek a rendelését mától feldolgozzuk. :) 

Ezzel szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az évek óta hűséges Megrendelőink felé, bízva abban, hogy ezzel a gesztussal sok időt, utánajárást, cipekedést tudunk megspórolni az elkötelezett Kilófaló követőknek! Ezáltal tartósan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a vásárlás gazdaságosabb legyen, a megspórolt szállítási díjat és az - eddig - személyes vásárlásra szánt időt pedig szeretteitekre, vagy éppen Kilófaló ételek készítésére fordíthassátok! :) :) 


További szép hetet kívánok! :)

Judit 

A törzsvásárlói akció visszavonásig érvényes! 

péntek, március 25, 2016

Állatkerti séta

Pár héttel ezelőtt az állatkertben jártunk, ahol évek óta nem voltunk. Nekem a legnagyobb élmény a kecskesimogató volt, a másik pedig, hogy kengurut is tudtam simogatni. Úgy vártam azt a napot,  mint más az afrikai szafarit :), és persze mindig kettős érzés is. Egyrészt nagyon jó testközelből látni olyan állatokat, melyek valódi élőhelyére soha nem fogok eljutni (elefánt, strucc, majom, pingvin), másrészt mindig sajnálom is őket, mert jobb sorsot érdemelnének, de felesleges ezen tépelődni, hiszen tudjuk, hogy mindenkinek nagy vonalakban megírt sorsa van.

Lényeg, hogy egy nagyon jó családi nap volt :)

Nagyon igyekeztünk, hogy rávegyük, ugorjon a vállunkra, de nem jött össze


Marcika, szelídebb pillanatában (á, nem, mindig ilyen cuki) 



Ők az egész család kedvencei. Nagyon tetszene, ha nálunk is honosak lennének,
és itt totyogna néhány az udvarban. 




Ők azok, akiket szívből sajnálok, bár nem ismerem a fókák lelki világát,
de ha játékosak is, a saját élőhelyükön, szabadon talán jobban éreznék magukat.
Bár a fene tudja, mert ha meg megeszi őket a jegesmedve,
mégis jobban járnak fogságban élve... Nehéz ügy ez. :) 





Na, ezeket a cuki kengurukat tudtuk simogatni, nagyon aprók és aranyosak és békések voltak. :) 




Mi is bevállaltunk egy állatkerti emlékfotót: fából faragott királyfi helyett egy koalával. :) 

Női logika :)

Nagyfiam: - Mam', nincs tiszta gatyám!
Én: - Hogyhogy? Most mostam ki a farmered!
Ő: (nagy sóhaj, kissé reményvesztett arckifejezés, türelmes hanghordozás):
- Mam'... Alsógatyám nincs!
Én: - Jaaa, akkor miért nem azt mondod, hogy nincs "bugyid", azt értem!

:D

A gatya ugyanis nekem a nadrág, a bugyi meg az alsó. Tök egyértelmű! Nekem... :)

péntek, március 18, 2016

Az első pillantás...

Minden anya érteni fogja, mi az az érzés, amit most körbeírok. Amikor 9 hónapon át fejlődik bennünk a családunk legújabb tagja, rengetegszer elképzeljük, vajon milyen lesz? Milyen lesz a kis arcocskája, milyen lesz a hangja, amikor először felsír? Ha van már nagytesója, vajon rá fog hasonlítani? Óriásbébiként születik, vagy kis pirinyó, apró babaként? Lesz haja, vagy kis kopasz golyó lesz a fejecskéje?

És akkor eljön a hónapokon át megálmodott pillanat. Először látod meg, magzatmázasan, maszatosan, hunyorgó szemekkel, gyűrött, püffedt pofival. Kilenc hónapig a tested része volt, érezted előbb apró, később néha lórúgással felérő, bordák közé hatoló rúgásait :), mégis, akkor látod meg őt teljes valóságában, amikor végre megszületik.

És minél többedik gyerek, annál jobban bőg az ember abban a katartikus, szent, első pillanatban. :) :)

Én háromszor élhettem át ezt a csodálatos érzést, majd utána még pont 11-szer.

Mert amikor kijön a nyomdából egy új könyvem, és először feltépem a fóliát vagy csomagolópapírt, amibe kötegelve van, akkor derül ki a hónapokon át csak elképzelt és találgatott valóság, milyen is a legújabb gyermekem? :)

Olyan a borító árnyalata, ahogy képzeltem? Olyan jól mutatnak a betűtípusok, ahogy a monitoron? Jók lettek a képek kinyomtatva is? Nem csúszott el a tördelés?

Ezer kérdésre, ezer válasz, szívdobogás, melegség, itt van, megérkezett, akármilyen is, de az én "kicsikém", imádom, ahogy van: hosszú hónapok munkájának megérdemelt gyümölcse.

Legújabb szakácskönyv-gyerekem, Kilófaló káprázat névre keresztelve 2016. március 16-án gyönyörű szép narancsruhában, makkegészségesen megérkezett. :)

Ahogy a többi könyvemnek is, hosszú, boldog, sikeres, utánnyomásokban gazdag, sok embert boldoggá tevő életet kívánok neki is! :)






szerda, március 09, 2016

Elárulom a titkot, miért kezdtünk családi és baráti körben hirtelen gyorsabban fogyni! :)

Elöljáróban annyit, hogy ennek a bejegyzésnek a tartalma már kiment hírlevélben a "belső" körnek. :) (Ahová még nem érkezett meg, majd meg fog.) 

A következő reakciók jöttek rá már az első percekben: 

"Szenzációs!" "Jókat vigyorogtam!" "Engem abszolút motivál" "Köszönjük, hogy mindig kitaláltok valami szenzációsat, nekem ez is nagyon bejön!" "Szeretném kiegészíteni a könyvrendelést ezzel is!" 

Kedves Olvasóm, Hajni javasolta még, hogy az én fotóm helyett esetleg valami elrettentő, csúnya képet, boszorkányt, sárkányt kellene felhasználni ehhez a bizonyos dologhoz, ami abszolút jó ötlet, és köszönjük! Mi most ennél  a szériánál nem is az elrettentésre, rossz érzés keltésre fektettük a hangsúlyt, hanem pont, hogy jó érzésekkel, derűsen, mosolyogva maradjunk motiváltak, s közben ugyanilyen jó hangulatban álljunk ellen a kísértésnek! 

Ezért gondoltuk úgy, hogy visszatartó ereje lehet annak, ha maga Szoó Judit "felügyeli" a sikert, akinek a Kilófaló életmódja majdnem egy évtizede bizonyít sok ezer ember életében, és hathat rájuk motiváló hatással.   :) 

Hogy mi a fenéről beszélek? A folytatásból azonnal kiderül! :) 



Köztudott, hogy nekem nagyon fontos a motiváció, sőt, mindenkinek az, hiszen nélküle nem is lehet élni. Motiválatlanul kezdjük el azt érezni, hogy talán nincs is értelme az életnek. Mert tényleg mi értelme a reggeli felkelésnek, a napi robotnak, ha nem látunk magunk előtt lebegni valami célt, ami miatt ösztönzést érzünk, hogy nap nap után tegyük, amit tennünk kell?

De motiváció kell a fogyáshoz is, különben mi sarkallna arra, hogy tényleg elérjük az áhított külsőt? 

Ezen kívül a humor is átitatja az egész életemet, az írói stílusomat, a lényemet: humor nélkül élni olyan, mintha só nélkül kellene főzni. :) 

Na most ezek után jött egy ötlet, hogy e kettőt, a motivációt és a humort valamilyen formában ötvözni kellene, hogy még nagyobb és főleg kitartóbb tettekre ösztönözzön minket. Hogy emlékeztessen a kitűzött célra akkor is, amikor már lanyhul a lelkesedés. Magamból kiindulva tudom, hogy az a legrosszabb, amikor a jó kezdés után a szürke hétköznapokon magunk is kételkedni kezdünk, vajon valaha elérjük-e kitűzött célt?! Ami lehet az álomsúly is, vagy éppen annak a megtartása. Pláne, ha már évek óta élünk új szabályok szerint, idővel elkerülhetetlen egy kis fásultság...  

Amit erre a célra kitaláltunk, azt baráti és családi körben kezdtük tesztelni. Nagyon izgalmas, és egyben megdöbbentő volt tapasztalni, hogy amit vicces kis motivációs ötletnek gondoltunk, milyen komoly visszatartóerővel bír, és mennyire megkönnyíti a kontrollált fogyást! 

És felért egy pszichológiai tanulmánnyal végignézni az arcokat, amikor leesett nekik, mi is az, amit látnak! :) :) 

 Azt előre mondom, hogy nem való mindenkinek! Akik mindig másban keresik a saját kudarcaik okát, akik mindig másra teszik a felelősséget és nem tudják vállalni a saját tetteikért, akik nem értik, hogy a célokért KITARTÓAN tenni kell, akik még nem tudják, hogy ami egy embernek sikerült, azt az eredményt attól kezdve BÁRKI megismételheti, nos rájuk ez a pici dolog sem fog ösztönzően hatni, sőt azt mondják, na egy újabb "ezoterikus" hülyeség. :) 

Azoknak sem való, akik nem értékelik a finom, csendes humort, a kedves gesztust, bár én azt hiszem, ilyen ember a hírleveimre sem iratkozna fel.:D 
Mi azoknak készítettük, akiknek már nem kell magyarázni, mert tudják, hogy nem mindegy, milyen közegben élnek, milyen feliratok, szövegek, szavak, mondatok itatják át napi szinten az életüket? Akik tudják, sosem írunk ki olyat a monitor fölé, hogy "szeretnék lefogyni", csak olyat, hogy "napról-napra, egészségesen és folyamatosan fogyok". 

Azoknak készült, akik számára a Kilófaló, mint életmód, jelenség, mint ételek gyűjteménye, mindaz, amit javaslok, tanácsolok, továbbadok: az elmúlt lassan 9 évben már bizonyított! Akik már tudják, ha mondok valamit, annak oka van. Akik nem csak azt látják, amit a két szemük láttatni enged, hanem már picit túllátnak a kézzelfoghatón, a szemmel láthatón... 

Akik ismerik a Lélekkönyveimet, azoknak meg nem is kell többet mondanom, már rég értik, mire gondolok. 


:)

Használja mindenki egészséggel, szeretettel, akinek segítségére van, abban a biztos tudatban, hogy mostantól "mindent látok!" :) 

(A gyerekeim másfél-másfél kilót fogytak azóta, hogy először meglátták, én hármat, mert még engem is visszatart, ami azért elég vicces helyzet, ha majd meglátod, miről is van szó...) :) 

Motivált és derűs napot kívánok, és őszintén elnézést kérek azoktól, akiknek az ilyen jellegű moitváció "nem megy át", falra másznak a kiragasztott "vezérmondatoktól" és hasonlóktól: ők tekintsék tárgytalannak ezt a mai bejelentkezést és bocsánat, hogy feltartottam őket! ;)

Mindenki más váljon újra gyerekké, eressze szabadjára a jobb agyféltekéjét :), és mosolyogva dobja fel a fogyás/súlytartás szürkülő hétköznapjait egy kis vidám, "szoójuditos" támogatással! :) :) 


Judit

Kilófaló bonbonok minden mennyiségben

Minden bonbon receptje megtalálható a Kilófaló (diabetikus) étel- és édességrecepteket tartalmazó Kilófaló káprázat című szakácskönyvben.

Megrendelhető itt>>> 

Ezeket csak "szíves Milkának" neveztük el, a csoki rajta átmenet az ét és a tej között,
hogy a karamelltöltelék mellett ne legyen olyan borzasztóan édes. 




Nagy küzdelem volt. Hogy hasonlítson ízre is, külsőre is,
és még a ropogós, keményebb burok is meglegyen. Én győztem, ez is megvan! :) 




szerda, március 02, 2016

Kilófaló (diabetikus) Párizsi kocka, marcipános, mogyorókrémes és karamellás bonbonok!

Mikor csak gondolkoztam ezen a bejegyzésen, azon morfondíroztam, hogy is jött a Kilófaló bonbonkészítés, azon belül is például a Párizsi kocka elkészítésének ötlete? Nem jöttem rá, de magamat ismerve, ahogy sorra vettem egyik népszerű édességet a másik után (Oreo keksz és - torta, Ferrero, Raffaello, Dunakavics, Pilóta keksz), valószínűleg már sodort magával a lendület. :) :)

Mindenesetre a következő, családon belüli eredményekről tudok beszámolni bonbon-fronton: 

- A nagyfiam abszolút kedvence a (hamis) marcipános bonbon lett. :) Meg is ígértem neki, hogy ha befejeztem a könyvet, kap tőlem egy teljes adagot és csak az övé lesz az egész.

- A lányom a Párizsi kocka szerelmese lett, alig tudtam normálisan lefotózni őket, mert folyton jött a kérdés, mikor lehet már megenni? :) Ma mondtam, hogy amint lesz időm, megint csinálok bonbonokat (csak úgy, magunknak), természetesen mi volt az első szava: - De Párizsi kockát csinálj! :)

Szóval a marcipános bonbon mellé egy Párizsi kocka már biztos feladatom.

A lányomtól kaptam még egy ajándékot, ugyanis a karamellkrémes bonbonra azt mondta, olyan, mint a karamellás Milka, amit nem tudom, minek szánt, de én egy elég nagy bóknak vettem. ;)

A közös családi kedvencünk pedig a mogyorókrémes lett, bonbon kísérleteim közül az volt az első, és mindegyiknél az volt a szempont, hogy ne kemény legyen a töltelék, hanem a csokiburkon belül finom lágy. Hát az lett, elégedett vagyok! :)

Mindegyik recept benne lesz a heteken belül megjelenő Kilófaló káprázat című szakácskönyvemben. Kedvezményes előrendelési lehetőség még március 15-ig! >>>>>

Persze, a jó recept még csak fél siker, jó eszközök nélkül jó eredményt elérni is nehezebb (tudom,
mert végigmentem a bonbonkészítés rögös útján!). Azért elveimhez hű maradva, elmesélem a könyvben, milyen "maszek", házilag is kivitelezhető filléres módszerekkel is lehet bonbont előállítani, de csak nem hagytak nyugodni (a fejlődés jegyében) a valódi szilikonos bonbonkészítő formák.

Webáruházunk kínálatát ezért szebbnél-szebb, jó minőségű formákkal bővítettem, melyekkel álomszintűre emelkedik a házi bonbonkészítés folyamata.

A könyveladásokból évek óta látjuk, hogy ha egy könyvem megtetszik valakinek, akkor vesz egyet a lányának/vagy az anyukájának/vagy a barátnőjének/vagy az unokájának is: ki épp hol tart a generációs ranglistán. :)

Ez adta az ötletet, hogy a darabonként megvásárolható szilikoncsodák mellett legyenek ún. ANYA-LÁNYA fantázianevű bonbonkészítő szettek, amikor töredék áron lehet egyszerre két bonbonkészítő formához jutni:)

Szilikon bonbon- és csokikészítő formák itt >>>>>

Már csak néhány hét, és megjelenik a Kilófaló káprázat! Végre! 

Ami mindenkinek jár az előrendelés mellé: 

- Kedvezményes ár (3450 helyett 2540 forint)

- Kedvezményes szállítási költség (1590 helyett 990 forint) Az ehhez szükséges kód, melyet a vásárlás során kell érvényesíteni: THFE9UGZ

- Az előrendelők között 3 példányt kisorsolunk ajándékba

- Ez lesz az első szakácskönyvem, melyben ahány recept, annyi színes fotó lesz! :) Juhú! :) 

- A könyv tartalmazza valamennyi eddig megjelent receptem betűrendes keresőjét! Ha keresel valamit, nem kell többé 9 könyvet végiglapozni... 

- Tartalmazza ezen kívül minden szakácskönyvem tartalomjegyzékét is, hogy könyvenként is át tudd tekinteni, melyik milyen tematika köré épül, érdekes lehet-e számodra? 

- Továbbá, talán emlékeztek, a Kilófaló ízkavalkád rendelésekor volt olyan először, hogy a könyvhöz ajándékoztunk egy ingyenes szállításra jogosító kupont, melyet bármiféle összeghatár megszabása nélkül egy hónapon belül be tudtatok váltani. Azt mondom, a jó szokásokat érdemes megtartani, úgyhogy a Káprázattal sem lesz ez másképp: a kupon magában a könyvbe lesz nyomtatva, így biztosan mindenki megkapja, nem fog kiesni,
elveszni, fogadjátok szeretettel! :) 

- Végezetül, a könyveket gyönyörűszép "motivációs" Kilófaló díszcsomagoló-papírokba csomagolva küldjük. 

A Kilófaló káprázatra még március 15-ig előrendelés adható le itt >>>>>>>>











Édes élet :)