kedd, június 23, 2015

Bizonyítványosztás

Amikor egy szál bot elég a boldogsághoz: egyik percben még csodás lézerkard, utána óriás varázspálca, vagy szárnyaló paripa,  és órákon át bele lehet merülni a játékba...


Elcsíptem a következő párbeszédet apa és fia közt a minap:

-Maneszka, gratulálok a bizonyítványodhoz, nagyon ügyes vagy! - simogatja meg a férjem Marcika fejét nagy lelkesedéssel. - Csak egy hármasod lett, a többi négyes-ötös, nagyon büszke vagyok rád.

Marcika szerény mosollyal:
- Köszi, apu!
- És ha minden jegyed hármas lett volna, az se baj! Vagy ha minden jegyed kettes, az sem! Sőt, ha a nyáron pótvizsgára kellene tanulnunk, akkor sem lenne semmi baj, csak tudd!
  Marcikán azért érződik, hogy eddigi élete liberális nevelési elvek alapján zajlott, a legnagyobb lelki nyugalommal mondja:
- Tudom apu, és nem is aggódtam a hármas miatt egy percet sem.
- Jó, mert az a lényeg, hogy itt vagy nekünk, hogy megszülettél, hogy egészséges vagy. Hogy ilyen ügyesen megtanultál biciklizni, hogy boldog vagy. Ezek a fontos dolgok. A hülye jegyeken soha ne stresszelj!
 Változatlan nyugalommal Marci:
- Nem szoktam.

A szigorú nevelési elveket valló szülők most biztosan verik a fejüket a falba: "ilyen hozzáállással mi lesz ebből a gyerekből", de míg ezt végighallgattam, nagyon boldog voltam, hogy sikerült egy ugyanolyan gondolkodású társat találnom, aki pontosan ugyanúgy vélekedik a gyereknevelésről - és főleg az értékekről, fontossági sorrendről -  mint én! :)

Egyszer minden ember meg fogja érteni, hogy nem az iskolai teljesítmény, nem az érdemjegyek, később nem a kitüntetések, a diplomák sokasága garantálja, hogy boldogok vagy sikeresek leszünk-e, hanem hogy belül tökéletes-e bennünk a teljesség. Emberek tudunk -e lenni és maradni? Képesek vagyunk-e tisztelni az életet, másokét, a magunkét, a természetet? Vannak-e olyan céljaink, amelyek boldoggá tesznek minket és másokat is? Képesek vagyunk-e úgy élni, hogy örömmel ébredjünk mindennap? Képesek vagyunk-e úgy alakítani, irányítani az életünket, hogy kellemes tevékenységek, kellemes emberek vegyenek körül? Meg tudjuk-e tanulni, hogy a jelenben éljünk, ne tekintgessünk vissza fájó sebekre, visszarángatva ezzel a sérelmeket a jelenbe, és ne szaladjunk előre képzelt, talán soha meg sem történő eseményektől rettegni már most. Képesek vagyunk-e felvállalni a valós álmainkat, és meg is élni azokat, akkor is, ha a világ szemében csodabogarakká válunk emiatt?

Ezek a képességek pedig nem a diplomán vagy az alsó tagozatos szép írásképen múlnak.

Tapasztalatból beszélek. :)


Nekem nem önmagában a tanulással van bajom: szerintem aki örömét leli benne, tanuljon, diplomázzon, tegyen meg mindent a kitűzött célja eléréséért, végül is ki szeretné, ha egy diploma nélküli "orvos" kezelné, vagy egy végzettség nélküli ember vezetné a repülőt, amin utazunk? :) Én csak azt nem szeretem, amikor a gyerekekre a szülők kényszerítenek rá egy utat, amitől a gyerek csak szenved, szorong, ha nem teljesít, büntetik stb. 

Én is büszke vagyok Marcika bizonyítványára, a hármasra különösen. :)  Minden ősszel csak annyit kérek, lehetőleg ne bukjon meg:), azt is csak azért, hogy a nyár pihenéssel telhessen számára. Persze büszke vagyok rá, hogy ő a legjobb olvasó az osztályban (az apja és én is azok voltunk), versenyt is nyert, kapott oklevelet és ajándék könyvet is. Büszke vagyok rá, hogy angolból is ő a legjobb, de akkor is büszke lennék, ha csak kettes lenne. 

Mert nekem az a fontos, hogy ő egy érző szívű kisfiú, hogy szereti az állatokat és gyengéd velük, és megsiratja, ha valamelyiket elveszítjük. Hogy szereti a kertet, hogy jó étvágya van (családi vonás), jó humora, hogy tud szerelmes lenni és ajándékkal kedveskedni a kiválasztottnak:), és hogy azt leszámítva, hogy egy lusta kis disznó a suliban (és még így is négyes-ötös tanuló...), egy nagyon jó gyerek és kívánni sem tudnék senkinek nála ideálisabb kisfiút. 

Kell ennél több?  

Nekem biztos nem. 






9 megjegyzés:

  1. Én nem vagyok ennyire liberális szülő :)
    De azt tudom, hogy én sem fogok aggódni amiatt, ha esetleg nem tiszta ötös lesz minden. Idén sem lett KIVÁLÓAN megfelelt, csak JÓL, de még elsős. :) Viszont nem fogunk görcsölni mi sem azon, ha esetleg rosszabb jegyet szerez. Nem várok el olyat, amit én sem tudtam hozni. Ha megvan hozzá az adottsága és tehetsége, és szívesen tanul, akkor tegye. De pl. a tesóm lánya tanulásmániás, és az sem egészséges. Nem volt igazi gyerekkora pl. Na, ez nálunk nem így lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ebben a kérdésben kivételesen teljesen egyetértünk. :) A gyerek maradjon gyerek. Játsszon, pihenjen, tanuljon meg alapvető fontosságú dolgokat, amik emberré teszik, persze kicsit tanuljon az iskolában is, de csak amennyire szükséges. Nekem lehet mondani, hogy honnan tudom, mire jó a diploma és mire nem, ha nekem nincs, de pont ez a lényeg: én megtapasztaltam, hogy nekem ugyan nincs, mégis tökéletesen tudok érvényesülni az életben, elérem a céljaimat, boldog életem van, a magam ura vagyok: nekem ez volt a célom, és ezt el is értem. Ezért nem tudok egyetérteni azokkal a szülőkkel, akik "bestresszelnek" és idegrohamot kapnak, ha a gyerek egy négyest visz haza... Én vittem sokkal rosszabbakat is, a férjem is, de ma nem cserélnénk senkivel, mert belül mindketten nagyon rendben vagyunk és nem mások ítéletétől (osztályzatától) tettük magunkat függővé sosem...

      Törlés
  2. Mi már túl vagyunk ezeken a dolgokon,mivel a fiam 38.a nagy lányom 33,a kicsi lányom 24 éves. A fiamnak nem volt valami jó a bizonyítványa(3). Ő elvolt magának az órákon,el tudott játszani egész órán a füzet sarkával,úgy,hogy az órából semmit nem hallott. :D Viszont már 2 éves korában a konnektorba próbált drótot dugni és ez lett a jövője is.Most nagy áruházaknak és egyéb nagy cégeknek tervez elektromos áramszekrényeket,világírástechnikai felszereléseket,ami kielégíti minden igényét.Van egy fiú unokám,aki most kapta meg az első középiskolai bizonyítványát és neki is egy hármasa lett,testnevelésből,a többi tantárgyból 4-5-ös lett. <3
    A nagyobbik lányom,mindig magától ült le tanulni,soha nem kellett segíteni és az iskolában is mindig jól felelt (4-5).Postaforgalmi szakközépiskolát végzett,de neki ez nem volt elég,így Egerben szerzett 2 diplomát, francia nyelv és irodalom tanár és művelődésszervező szakon. Járt Indiában /kiküldetés/Írországban,Belgiumban,Franciaországban.Szeret világot látni és nem ment férjhez és nem tervez családot sem,remélem,csak egyenlőre.A kicsi lányom,Ő betegen született és sérültek iskolájában tanult.. Elvégezte a kisegítő iskola 8 osztályát,de mivel semmi más lehetőség nem volt,így itthon van,bár pontosan szembe velünk épült egy rekreációs központ,de nem szeret átjárni,így itthon van velem és azt csinál,amihez kedve van. Mindig is arra törekedtünk,hogy a gyermekeinknek a lehető legjobb példát mutassuk,szeretet,tisztelet,őszinteség,becsületesség,A legfontosabb dolgok a világon,legalább is a számomra,de nem féltem,mert a gyerekek a szülőt másolják,akár mit is gondolunk.Lehet irányt mutatni terelgetni,tanácsot adni,ha kér,de a legjobb,ha nem szólunk kéretlenül a dolgukba,ha már nagyobbak. Tudják Ők,hogy mit akarnak.Én szerencsés és büszke vagyok mindhárom gyermekemre,mert mind a hárman külön egyéniségek,tudják,hogy mit akarnak és általában azt,mint ahogy a szülei is,el is érik.Egyébként Ők is nagy tanítómestereink nekünk szülőknek. Sok mindent tanultam én is tőlük és hálás is vagyok érte,hogy vannak Nekem!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katica, hogy megosztottad velünk! Szoktunk eszmét cserélni (akár itt a blogon is) "nem liberális" gondolkodású szülőkkel :), és végül arra jutunk általában, hogy nézzük majd meg a gyerekeinket harminc év múlva, és akkor dől el igazán, jól csináltuk-e vagy sem :) Van egy olyan érzésem, hogy az a gyerek is lehet majd tökéletesen boldog, akit szigorú elvek szerint neveltek, meg lehet az enyém is, ahogy a Tieid is azok lettek, akiket szabadabban neveltünk. A különbség talán a gyerekkorban lesz: nem hiszem, hogy ugyanolyan szabadságban élhet egy szigorúan fogott és terelt gyerek, mint amilyen felszabadultak és szorongás-mentesek a mieink. De jó olvasni nálad, hogy te már látod az eredményt is, amik visszaigazolást adnak, hogy jól csináltad. Gratulálok a szép családodhoz (újra) :) Puszi mindenkinek!

      Törlés
    2. Köszönöm Judit a kedves válaszod! Nagyon jól látod a dolgokat Te is és biztos,hogy a visszajelzés is pozitív lesz évek múltán. Sokan szeretnének ilyen családban nőni fel,mint a Tietek.Gratulálok a hozzáállásotokért és további sok sikert kívánok minden téren! Puszi Nektek is!

      Törlés
  3. Nagyon jó szülők vagytok.Úgy is mint gyakorló szülő, és úgy is mint többdiplomás pedagógus, csak támogatni és helyeselni tudom ezt a hozzáállást. Én tanulásmániás voltam (hogy Andrea kifejezésével éljek), és nem volt jó! (Lelki okai voltak amúgy.) Most olyan iskolába járatom a kislányomat, ahol nincsen osztályozás, mert kifejezetten károsnak és abszurdnak tartom, hogy öt darab szám mögé akarjanak begyömöszölni egy egész, ráadásul fejlődő személyiséget. (Ja, hogy nem a személyiségére kíváncsiak, csak a lexikális tudására? Akkor meg pláne káros és abszurd!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a bajom nekem is az osztályozással, csak nem tudtam ilyen pontosan megfogalmazni. Nehogy már öt számjegy határozza meg a gyerekeket! És ettől érezzék magukat kevesebbnek, butábbnak, tehetségtelenebbnek. Én kapásból SOHA nem adnék osztályzatot a készségtárgyakra! Ez hatalmas hiba. ÖNMAGÁHOZ képest minden gyerek a maximumot nyújtja tornából, rajzból, énekből! Hogyan lehet egy született tornászhoz mérni egy sete-suta kisgyereket, vagy egy rajztehetség gyerekhez a kis botkezűeket, akiknek minden vonás kínszenvedés (nekem mindkét fiam gyűlöli a rajzos házikat: soha nem hagytam kínlódni őket: előrajzoltam nekik halványan, ők szépen átrajzolták és kiszínezték...) Tehát vagy egyáltalán nem osztályoznám ezeket a tárgyakat, vagy csakis ötöst adnék (tehát mindenképpen felesleges lenne az osztályzat), mert igazságtalan a mostani rendszer. Én mindig megdicsérem Marcika rajzait (amikre ő hármast kap...), és őszintén gondolom, hogy a világ legcsodálatosabb alkotásai, és biztosítom, hogy én két csillagos ötöst adtam volna rájuk,mert minden ceruzavonáson látom az igyekezetet, hogy időt szánt rá, hogy mindent megtett, AMI TŐLE TELT! Hogy lehetne az hármas....

      Törlés
  4. Még azt bírtam, amikor mondtam a gyerekeknek kezdetben, hogy nyugodtan rajzolj pálcikaembert, ha mást nem tudsz, de mondták, hogy az nem jó, mert a tanító néni rájuk szól, hogy RENDES embert rajzoljanak! Ez olyan, mintha valaki engem arra kérne, "rendesen" énekeljem el a nem-tudom-mit, hát hogyan, ha botfülem-fa hangom van? :) Tényleg nem értem, miért nem jók azok a szerencsétlen pálcikaemberek,ha legalább azt tisztességesen megrajzolja? Mivel jobb, csak azért, hogy a tanító néni ne piszkálja, ha én megrajzolom a "rendes" embert, ő meg csak áthúzza a kontúrokat? Nem lázadozom már az iskola ellen, mert megértettem, hogy akinek nem tetszik a rendszer, mehet máshova, az iskola az ilyen és kész, de ezek szerintem nem a rendszeren, hanem emberségen és rugalmasságon múlnak. Múlnának...

    VálaszTörlés