kedd, december 02, 2014

Bohózatba illő beszélgetés a férjemmel

Reggelizett a konyhapultnál állva, amikor az orra elé toltam egy prospektust:
- Nézd, most akciósan lehet kapni azt a faházat, amiről beszéltünk, hogy meg kéne venni ahhoz, hogy végre a lányunknak is lehessen saját szobája.
Nézi, nézi.
- Nem lesz ez túl kicsi?
Mutatom a kezemmel is és kilépem az étkezőben egy helyen, hogy kb. mekkorának képzelje el.
- Nem kicsi ez, két négyzetméter, a célnak pont megfelel.
Férjem még mindig nem túl lelkes.
- Olyan mint egy kutyaól...
- Nem tökmindegy, milyen? Majd beállítjuk a ház mögé, nem is fogjuk látni.
- A ház mögé?! Nem fog ott félni szegény egyedül?
Itt volt részemről egy szívverésnyi szünet, míg értelmeztem a férjem  utolsó mondatát... :) Amikor megértettem, vészjósló lassúsággal ráemeltem a tekintetem, és ugyanilyen lassan kérdeztem:
- Te most miről beszélsz? - férjem ismer már pár éve, erre a kérdésre és tekintetre, azonnal elindult a szája sarkából egy csendes nevetés, mert azt még nem tudta pontosan, hogy mit, de hogy valamit nagyon félrenézett, az biztos. :) Érzékelve a kihagyhatatlan helyzetet,  most már tudatosan folytattam:
- Te komolyan azt hitted rólam, hogy a gyereket kitenném a ház mögé egy faházba?! Otthagynám, mint Mauglit a dzsungelben, hogy a farkasok neveljék fel, akik az erdőnkből fognak feljönni hozzá?! Majd tegyünk be neki egy kis szalmát is, hogy ne fázzon annyira telente... - férjem elfordult, hátha úgy jobban ki tudja vonni magát a hatásom alól:), és azon volt, hogy az egyre jobban elhatalmasodó nevetése mellett életben maradjon, és le tudja nyelni a szájában rekedt falatot....
Én zavartalanul folytattam:
- Azt beszéltük, hogy veszünk egy faházat, abba átpakoljuk a szerszámokat, kerti gépeket, és a felszabaduló helyiségből lesz a gyerek tágasabb szobája, nem?
De itt már úgy nevettünk mind a ketten, hogy véget is ért a párbeszéd, főleg, ahogy újra meg újra visszaforgattuk az időt és gondolatban felidéztük az elhangzottakat, most már teljesen más megvilágításból... :) :) :)


10 megjegyzés:

  1. A humor magasan a legjobb dolog egy házasságban. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) És pont ez az egyik, amit a legjobban szeretek a házasságunkban. Szeretek nevetni, hülyülni a tesóimmal, a gyerekeimmel, és nagyon jó, hogy férjemmel is bármikor lehet, ez már sok mindenen átsegített minket.

      Törlés
  2. Hát őszintén! Az elejét olvasva én is elgondolkodtam, hogy azért az elég fura, hogy faházba akar költözni a csajszi, még ha a kamaszok néha fura igényekkel lépnek fel, ez akkor is bizarr......De vicces volt elképzelni, ahogy háborogsz, a Peti meg mulat rajtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Utólag már nekem is vicces volt. Közben egyszerűen csak nem értettem, miért keres egyre-másra kifogásokat, amikor olyan jó ötlet egy szerszámos házikó, ráadásul nem is neki kell összeszerelni, tényleg nem értettem. :)

      Törlés
  3. Én is imádtam a férjem humorát, állítom ma is, hogy a humor sok nehézségen átsegít az életben. Vallom, amit Karinthy: "humorban nem ismerek tréfát". Szerencsém, hogy a fiam örökölte mindkettőnktől ezt az adottságot.
    Boldog karácsonyt kívánok az egész családnak. Ági.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, mi is Neked, amennyire lehet... :) :(

      Lehet, hogy már mi sem lennénk együtt, ha nem tudnánk ennyit nevetni magunkon, egymáson :) És szerencsére nálunk is ilyenek a gyerekek is, ez is sokat segít. :)

      Törlés
  4. A humor életmentő. Párja az önirónia - néha magamon is tudok röhécselni. Manapság különösen nagy szükség van humorérzékre: ez a kincsünk!

    VálaszTörlés