csütörtök, december 18, 2014

Kedvencem, Tóth Andi

A gyerekekkel szoktuk nézni szombatonként az X-faktort.

(Nem szoktam olyasmin morfondírozni, hogy elbír-e ez az ország ilyen sok tehetséget, kell-e ennyi, van-e egyáltalán ennyi? Ez egy szórakoztató műsor, azért nézzük, akik pedig jelentkeznek, úgy gondolom, ennyi széria után már tudhatják, hogy az aktuális évadban a csatorna minden erővel sztárolja, támogatja őket, de bizony, ha kezdődik az új évad, akkor csak a legtehetségesebbek és talpraesettebbek maradnak meg a köztudatban, mert az újakra irányul minden figyelem, s a régieknek úgy kell boldogulniuk azontúl, ahogy tudnak... )

Az idei szériából hármunknak három kedvence lett, de persze amíg lehetett, drukkoltunk a többiek kedvencének is. Nagyfiam mindig a számomra elvont zenekarokat kedveli, tavaly a Fat Phoenix, idén a Tha Shudras volt a "kiválasztott". A lányom Benjinek szurkol, az én abszolút kedvencem attól a perctől kezdve, hogy először megláttam-hallottam, a 15 éves Tóth Andi:)

Ahogy előadta azt a Hooligans dalt, azonnal mondtam, "ez az én lányom":) Vagyis hogy a kiscsaj stílusa, mozgása, gesztusai mind-mind olyanok, mintha a saját lányomat láttam volna, akit ugye nagyon bírok. :) Vagány, halad a korral, van egy egészséges önbizalma, hatalmas humorérzéke, és egyébként még énekelni is tud. (Jó, nem Tóth Andi szinten, de jó hallása és szép hangja van.)

Amikor a lányomnak mondtam, hogy van egy kiscsaj, aki tiszta ő, nagyon tiltakozott, de ahogy telnek a hetek, és a számok előtt leadják a heti kis összefoglaló filmet, a lányom már csak nevet (ami felér egy beismerő vallomással), amikor Andi megnyilatkozásainál mondom, hogy "ja, tééényleg nem hasonlít rád" vagy "áááá, te nem így szoktál beszélni". Dehogynem. :)

Szerintem a jelenleg versenyben lévők között neki van a legjobb hangja, Benjié is gyönyörű, és van ugyanolyan jó, de ő még valahogy nem tud úgy kibontakozni, míg Andi könnyedén, görcsök nélkül és szeretni valóan el tudja adni magát. Én nagyon - nagyon drukkolok neki, hogy ő nyerjen, volt már sok fiú nyertes, lett tavaly végre egy fiatal nő, itt az ideje, hogy legyen egy 15 éves is. :) És nagyon-nagyon kívánom neki, hogy ne vesszen, ne kallódjon el, hozzáértő emberek karolják fel, megérdemelne egy olyan ismertséget és befutott karriert, mint névrokonai, a Megasztáros Tóth lányok (Gabi és Vera). (Akik közül Gabi hasonlóan fiatalon került a szakmába és ismertebb lett mint a testvére,vagy ő is csak jobban menedzseli valószínűleg önmagát, de ez már más téma.)

Ez volt az az ominózus bemutatkozás a válogatón:) Az én lányom pont ilyen itthon :) Olyan, amilyen én sosem voltam és nem is leszek, ezért szeretem annyira. hogy ő ilyen:)

Szóval, íme  kedvencem: Tóth Andi :)




2 megjegyzés:

  1. Egy ideig én is néztem minden X-faktort, de idén valahogy nem jutott rá idő, energia és kedv...
    Az az igazság, hogy Férjjel mi legjobban a válogatást szeretjük, amikor önértéket nem ismerő és magukban felfedező emberek úgy gondolják, hogy tudnak énekelni, és erről teljesen meg vannak győződve, szóval elmennek és még az én botfüleim is keresztbe állnak attól, amit ott lenyomnak... Szóval jó hallani jó hangokat, és általában jó hangok szoktak maradni.
    Az idei felhozatalt nem ismerem igazán, nem néztem meg, de azt tudom és láttam a válogatókon, hogy Ő tényleg valamiféle energiabomba, ami jó. (De üzenem a nagy fiadnak, hogy tavaly nekem is a Fat Phoenix volt a kedvencem.) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :):) Átadom neki, és nagyon boldog lesz, mert az alternatív ízlésével eléggé kisebbségben van a családban. A válogatókat mi is sokszor döbbenettel nézzük, de én már rájöttem valamire, azt hiszem: vannak emberek, te is, én is, és sokan mások:), akik hallják azt is, ha más énekel hamisan, és hallják azt is, ha saját maguk. De vannak emberek (más magyarázat nem lehet), akik olyan totál botfülűek (és erről nem tehetnek), hogy miközben irdatlan hamisan énekelnek, ők belül a tiszta hangot hallják:), meggyőződésük, hogy a kívülállók is olyan minőséget kapnak, mint amit az az énekes produkál, akit éppen utánoznak. Ezért vannak annyira felháborodva, kiakadva a totál tehetségtelen emberek, amikor lehúzza őket a zsűri, mert ők nem hallják magukat. Mert olyan is van (még az élőd adásban szereplők között is), akik beismerik, hogy igen, ez most kicsit félre csúszot. Én is mindig hallom, ha hamis vagyok. És ez elég rossz lehet nekik, legalább mi tudjuk, hogy nem tudunk énekelni és kész. :)

      Törlés