Ezt még valamikor tavaly (2014-ben) írtam. Szomorú voltam, akkor még "nagyon fájt"......
Szoó Judit:
Téli éj
Leszáll az éjszaka
csendje,
sóhajkabátom
felveszem,
vágyakból
csomózott sálam
fáradt nyakamra
felteszem.
Hagyom, hogy
vigyen a lábam,
elhagyom éji
otthonom,
legyen ma társam a
holdfény,
köd fátyol simítsa
homlokom.
Ezüstvíz ömlik a
fákon,
egyiknél
lidércfény imbolyog.
jönne - de nem
kell! - a féltés: hát
szűkölve-csaholva
rám morog.
Hideg van. Hűvös
az éjjel.
A városban néma csend
honol.
Templomkert
tölgyének ágán,
magányos hóbagoly
szónokol.
Nem kell társ,
magányra vágyom.
A kósza szél mégis
átkarol.
Didergek, mind jobban
fázom,
a tél-hideg
csontomon áthatol.
Már látom a temető
fáit,
megszaporázom
léptemet.
A tengernél
szirének sírnak,
csend lesz, majd
egyikük felnevet.
A kápolna ajtaja
nyitva,
itt nincs őr, itt senki
sem kopog,
a zár nyelve
hangosan csattan,
s fájdalmam
hangtalan zokog.
Hamarosan jön egy verseskötet is! Már várom!!!
VálaszTörlés:) Hát nem lehet mondani, hogy egysíkú az életem és az érdeklődési köröm, az biztos :) Kíváncsian várom én is, ugyan mi bukkan még fel életem során :)
TörlésNagyon tetszik ez a vers is, a kedvenc sorom a "magányos hóbagoly szónokol".
VálaszTörlésKöszönöm. :) Nekem az első versszak a kedvencem, és az "ezüstvíz ömlik a fákon" sor. Ez utóbbi biztosan azért, mert Halak jegyű vagyok és mániákusan vonzódom mindenhez, ami vízzel kapcsolatos. :)
Törlés