2014. október 17., péntek

Anyaság félelmekkel

Anyának, szülőnek lenni a világon a legnagyobb felelősség. A saját életemet úgy szúrom el, ahogy tudom, a saját káromon annyit okulok, amennyit akarok, de amikor úgy kell döntéseket hozni, hogy az a melléd rendelt, rád bízott, nálad fiatalabb embernek - a gyerekednek - is jó legyen, az nehéz. Mert azért vagyok én az idősebb, és ebben a felállásban azért ő az én gyerekem, és nem én az övé, hogy én, idősebbként, tapasztaltabban segítsem őt. 

De ki tudja megmondani, mi van akkor, ha olyasmiben kellene okosabbnak lennem, és segítenem neki, amiben nekem sincs semmi tapasztalatom? Hogyan lehet azt megoldani, ha ő olyan különös, magába zárt világban él, amiről legfeljebb csak sejtéseim vannak, de valójában el sem tudom képzelni, hogyan és mit él meg naponta, akkor hogyan tudjak segíteni neki? 

Azt, hogy miért van ez így, arra a válaszokat nem keresem, mert jelentéktelen az ok. Azért van így, mert neki azt kell megélnie, amit ebben a megtestesülésben megél, én meg azt a feladatot kaptam, hogy legyen egy ilyen típusú gyerekem, akihez meg kell találnom az utat. A kérdés inkább az, hogyan segítsek neki? 

Most éppen nem tudom... Kisebb korában valahogy egyszerűbb volt. Most már felnőtt és csupa rejtély. Nem mindig persze, vannak váltakozó időszakok, és olyankor hihetetlen jó és szórakoztató partner, de van, amikor teljesen bezárkózik. Nem úgy, mint egy kamasz. Ez olyan zártság, ahová nem lehet utat törni a másik két gyereknél megszokott eszközökkel. Olyan, mint egy rejtélyekkel teli, mély kút, amikor a szemébe nézek. Nem látok benne semmit, semmi segítséget, semmi jelet, semmi támpontot, hogy mit kellene tennem, hogy jobban megérthessem őt, hogy végre segíteni tudjak neki. Segíteni abban, ami napi szenvedést okoz neki, de maga sem tudja szavakba önteni, hogy pontosan mit is érez, hiszen nem tudja, mi az, amit érez.

Nem válnak most be a korábban jól bevált eszközök a kommunikációra, amikor kimondott szavak helyett megtaláltuk a módját, hogyan adja tudtomra a belső nehézségeit. 

Állok előtte, áll előttem, és köztünk, mint egy láthatatlan erőtér, nem tapintható, de nagyon is valóságosan ott lévő fal van. Elfogynak a szavak, az ötletek, olyan messzire van tőlem, hogy oda képtelen vagyok bejutni és utánamenni. 

Itt nem segít szakkönyv, nem segítenek mások történetei. Mert ő egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, nincs két egyforma lélek, egyforma sors. Az általános történetek másokról most nem visznek közelebb a megoldáshoz, nekem az ő lelkét megnyitó kulcsra lenne szükségem, de azt ugyan hol találom? :( 

Megbízott bennem, amikor még egy másik dimenzióban engem, kifejezetten engem választott az anyjának. Vajon azt kapja, amit várt? Vagy tudott valamit, amit én most még nem? 

Ki fog nekem segíteni? Lesz valaki, aki megmondja, mit kellene tennem? Meg fogom tudni ezt oldani? Vagy teljesen egyedül vagyok, és semmi másra nem hagyatkozhatok, mint az ösztöneimre és az anyai megérzéseimre? 

Nem akarom látni, hogy szenvedjen. Azt szeretném, ha boldog lenne, biztos önmagában, az értékeiben és olyan teljes életet élhetne, mint a testvérei. Le akarom venni a válláról azt a terhet, ami születése óta nyomja, mert nekem is fáj, ha látom, hogy gyötrődik. 

Azzal, hogy felnőtt, megváltoztak a jelzései és még nem ismerem ki magam időben köztük. Kétszer késtem el eddig, kétszer észleltem eddig a segélykérő jeleket túl soká. Nagyon fogok figyelni, hogy harmadjára már résen legyek és megtanuljam ezt az új jelzésrendszert. 

De most éppen tanácstalan vagyok és nagyon elveszett. :(






2 megjegyzés:

  1. Nincsenek jó válaszok, de én, mint "apaság" azt gondolom, ez az a kor, amikor maga keresi a válaszokat. Tudja, hogy ott állsz/álltok mellette, ha kell és ha eljön az ideje jelezni fogja.
    Az sem jelent bajt, ha látja, hogy Te is tanácstalan vagy. Az sem baj, ha a válaszod egy kérdésre egy "nem tudom". Anyaságod/apaságom lényege, hogy ott vagy. Mindig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, jólesik. Próbálok ebbe kapaszkodni, ezzel vigasztalni magam én is... Azért persze jár az agyam, mert "felnőttként" akkor is nekem kell előbb rájönni a válaszokra és a hogyan továbbra, ezt nem úszhatom meg...

      Törlés