2014. október 13., hétfő

Amikor vega voltam...

2012 őszén egyik  napról a másikra (ahogy én a döntéseimet hozni szoktam...) elhagytam az étkezésemből a húst. Hosszan írok erről a Kilófaló lélekkönyv - A végső megoldás? című könyvemben, ezért most csak röviden annyit, hogy egész egyszerűen képtelen voltam húst enni, mert mi is állatokat tartottunk, akiket nagyon megszerettem, és embertelen barbárságnak éreztem, hogy lemészároljuk és elvesszük az életüket csak azért, hogy megegyük őket, holott van lehetőségünk mást is enni.

Fizikai undort éreztem a hústól, és minden fájdalom vagy hiányérzet nélkül, lubickolva ugrottam fejest a vega életmódba. Tejet, tojást, sajtot ettem-ittam, de húst többé nem. A határt a vízben élő állatoknál húztam meg, nem lettem tehát a klasszikus értelemben vegetáriánus, mert halat, tengeri herkentyűket ettem, mégis, hatalmas változást jelentett az életemben, hogy mindenféle húst tartalmazó ételtől elhatárolódtam.

Kezdődött megint a kétfelé főzés: magamnak a szejtános, szójás ételek, gabonakolbász (na azzal nem sikerült megbarátkozni többszöri próbálkozásra sem), húsízű növényi "májkrémek", pástétomok,  mindenféle húsétel hamisított változata: sok-sok ilyen jellegű recept került a Végső megoldás című könyvembe a hamis, de teljesen igazinak tűnő pacalpörkölttől kezdve a hamis vadasig, szalontüdőig, sőt vega szalonnáig. :) Családomnak pedig főztem a húsételeket, bár hozzá kell tennem, hogy vegaságom másfél évében ők is alig ettek, mert én ugye nem erőltettem, hogy húst vegyünk, ők meg nem tették szóvá, úgyhogy egy időre kicsit valamennyien félvegákká váltunk.

Egy év elteltével úgy gondoltam, még egyet szorítok a nadrágszíjon, és eldöntöttem, vegán leszek. A vegánság a legszigorúbb húsmentes életforma, nemhogy halat, de semmilyen állati eredetű élelmiszert nem lehet enni, beleértve a tojást, tejet, tejtermékeket, de még akár a mézet is. Vegánnak lenni több, mint megszigorítani az étkezést, ez valóban egy életforma, egy szemléletváltás: egy "hithű" vegán ember elhatárolódik minden olyan termék (tisztítószerek, illatszerek, szőrme ruhadarabok stb.) használatától, melyek állatkísérletek árán jöttek létre vagy egy állat elpusztítása kell hozzá. Nekem ez rendkívül szimpatikus volt, és úgy éreztem, végre révbeértem. Kezdődött a keresgélés a növényi eredetű tejek között, hát nem volt egyik sem az igazi, tudomásul is vettem, hogy elbúcsúzom a meleg kakaótól is, mert brutálisan rossz volt szója- vagy rizstejből elkészítve.

Sütikhez viszont a rizstej nagyon jól bevált, megtanultam vega túrót készíteni, tojás nélkül panírozni, sőt, még tojás nélküli rántottát is sütöttem. :) Amikor meghoztam a döntést, hogy semmilyen állati eredetű ételt nem eszem többé, szinte repkedni tudtam volna a boldogságtól, olyan volt, mintha mázsás teher esett volna le a szívemről, tényleg valami csodálatos felszabadító  érzés volt, hogy a szervezetembe már csak növényi élelmiszer kerül.

Gombát ettem, mindenféle gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, de mivel pont ősz-tél volt, nagyon hamar teljesen beszűkült a választék. Ehettem volna persze mindenféle rántott zöldséget, tojás nélkül készített tésztafélét, tojás és tejmentes sütiket, de egyszerűen sokszor nem volt kedvem az elkészítéssel járó pepecseléshez, hiszen már nem tudtam megenni egy tíz perc alatt elkészíthető sajtos-tejfölös tésztát: nem ehettem sem tojással készült tésztát, sem tejfölt, sem sajtot. :) Mindent helyettesíteni kellett volna, és sokszor túl éhes voltam a "tököléshez", ettem, ami könnyen hozzáférhető volt. Le kellett mondanom a saját Kilófaló termékeimről is, hiszen szinte mindegyik tartalmaz vagy tojást, vagy tejet.... Hamar eljutottam oda, hogy szinte csak krumplit ettem, nyers vagy párolt zöldségeket. Nem tudom, más vegák és vegánok szednek-e bármilyen táplálékkiegészítőt vagy vitamint, én nem szedtem. Valószínűleg kellett volna.

Utólag úgy gondolom, túlzásba estem, változatosabban kellett volna enni, több hüvelyest, több növényi eredetű fehérjét, több szénhidrátot, több gyümölcsöt, de én gyakorlatilag már csak 4-5 féle ételt ettem....

2013. december 31-én nálunk tartottuk a szilveszteri bulit a szokásos felállásban tesómék, sógor, sógornők, egy csomó gyerek. Volt minden, amit ilyenkor hagyományosan szoktunk, fűszeres sertésoldalas, sült csülök, csirkecombok...

Már a buli alatt is éreztem, amikor a szójavirslimet eszegettem éjfélkor, hogy de finomat esznek a többiek, de jól néznek ki azok a virslik és kolbászok. És az az oldalas! Hogy szerettem gyerekkoromban, disznóvágáskor a délben felszolgált, friss, omlós sült pecsenyehúst...

Január 1-én nem bírtam tovább, iszonyatos bűntudattal és lelkiismeret-furdalással, rossz érzésekkel, de ettem húst. Utána be is jelentettem a családnak a történteket, ők nem fogták fel tragikusan, azt mondták, jól tettem, és mentek a dolgukra.

Nekem ennél azért nagyobb lelki válságot okozott, mert megint jött, hogy akkor most hogyan tovább, mi értelme volt az elmúlt másfél évnek, miért történik ez velem, hogy egyszer stabilan érzek valahogy, és minden nehézség nélkül aszerint élek, utána pedig elmúlik és az új helyzettel kell megbirkóznom? Nem volt jó érzés.

A dolgok nagyon lassan kerültek helyre bennem, nem véletlen, hogy ez az írás is mostanra érett meg bennem. Amikor vega voltam, akkor a húsra képtelen voltam ételként tekinteni: meggyilkolt állatok feldarabolt tetemét láttam bennük. Amikor viszont újra kívántam a húst, akkor csupán ételként érzékeltem őket ismét. Igazából ezt ma sem értem, mi volt az a másfél év, honnan jött a semmiből, és ha jött, miért múlt el?

Mostanra kompromisszumot kötöttem magammal. Most is úgy gondolom, egyetlen állatnak sem lenne szabad meghalnia. Ettől függetlenül végigcsináltam a testem teljes kizsigerelését, és ez sem jó. Most úgy vagyok, hogy próbálom megtalálni a középutat: amikor húst kívánok, megeszem, de az eldöntött tény, hogy a nálunk nevelkedő állatoknak örök életük van. Én többé állatot nem fogok megölni. Ez a kompromisszum. Eszem húst, de akik személyesen rám vannak bízva, azok védettséget élveznek.

Saint Germain grófról, akinek léte, kiléte körül számos legenda kering, azt tartják, hogy beavatott mivolta ellenére is csirkehúst azért evett. Buddháról konkrétan tudjuk, hogy évekig sanyargatta, éheztette magát, míg egyszer megvilágosodott, hogy ez sehová nem vezet, és nem ez fogja őt elvezetni a teljes megvilágosodás felé, ezért fel is hagyott vele, amikor erre rájött. (Tanítványai, követői ezt nem is tudták feldolgozni, és elfordultak tőle, amikor újra enni kezdett. Nyilván nem húst, de befejezte teste gyötrését.)

Úgy gondolom ebből, hogy a végletesség sosem visz előre. Mondom ezt úgy, ha újra képes lennék azt a visszataszító érzést érezni, amit másfél évig, soha többé nem akarnék húst lenni. Csak sajnos most nem azt érzem. És ezen sajnos akarattal sem tudok változtatni. Ahogy akkor sem akarattal undorodtam a hústól, amikor nem bírtam megenni.

Vannak ételek, amelyek azóta sem tértek vissza, már nem szeretem a bolognait, milánóit, és a rakott krumpli is kolbász nélkül, teljesen hús nélkül az igazi. Szeretem nagyon a párolt zöldségeket, a nyers salátákat, a gyümölcsöt, az olívabogyót, a gombát.... Szeretem a növényi  pástétomokat, de szeretem a rántott szeletet vagy a virslit is. Ha megkívánom, már megeszem.

De az állataimat biztos, hogy soha többé nem fogom leölni, nem bántok, bántalmazok semmilyen élőlényt, még a pókot is kézben viszem ki az udvarra...

Amikor húst eszem, megköszönöm magamban, hogy az életüket adták azért, hogy én ezt most megehessem.

Hát ez történt vegaságom véget érése után, és még most is rejtély számomra, mások hogyan tudnak évtizedeken vagy egy életen át hiányérzet nélkül húsmentes életet élni, náluk miért nem jelentkezik a hús utáni olthatatlan vágy egy idő után?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése