2014. október 16., csütörtök

Azok az áldott reggelek....

Reggelente mindig egyedül vagyok. Úgy értem, ha nyár van, akkor még alszik az egész család, amikor kimegyek a kertbe, ha tanév, akkor meg mindenki suliban van, vagy a férjem Pesten.

Most olyan a napirend, hogy a férjem hordja a két nagyot Pestre a suliba, ő pedig intézi napközben a különböző ügyeket, én pedig viszem Marcikát a helyi iskolába.

Már azt is szeretem, amikor kora reggel tekerem a bicajt, olyan szabadságérzés van bennem:), olyan jó, mint egy ébresztő reggeli torna. Az sem érdekel, ha elázom, hiszen csak olyan, mint egy természetadta reggeli zuhany, és hát nem cukorból vagyok, majd megszáradok vagy átöltözöm.

Miután Marcikát leadtam és hazatekertem, átöltözés után irány a kert. Egyik kezemben viszem a komposztos vödröt, amibe a konyhai, lebomló hulladékot gyűjtjük, a másikban a kukoricát a libáknak, tyúkoknak, és egy kisebb vödröt - a takarmányosba rakva - még Vakarcs kajáját is.

Kiszórom az első adag kukoricát felérve az ólhoz, és olyan jó nézni, hogy a kis toszkán birodalom lakói mind odasereglenek és békében csipegetnek. Ekkor gyorsan visszalépek a pihenőkertbe, hogy amíg a szárnyasok elverik az első éhségüket, kiengedjem Mazsit és Scoobyt is.

Ekkor szoktam hátrasétálni Vakarcshoz, megetetem, friss vizet adok neki és jön egy kis reggeli üdvözlő simogatás. :) Úgy szeretem ezeket a reggeleket, még minden tiszta, friss, én is tele vagyok energiával. Általában nincs kedvem visszamenni a házba, van, hogy lesétálok az erdőig, körben madarak csicseregnek, vijjognak, csipognak, hallom, ahogy egy mókus ropogtat valamit. Hátraszűrődik az ólaknál kukoricázó libák gágogása, csendesen susog az akácos, most ősszel halk nesszel lehull egy-egy elszáradt levél.

Ekkor érzem másodjára teljesen szabadnak magam, felettem a kék égbolt, lábam alatt a puha föld, körben csupa zöld minden.

Aztán muszáj elkezdeni a napot, összeszedem a tojásokat, megitatom a tyúkokat-libákat is, és megkapják a maradék kukoricát. Lesétálva megdögönyözöm a lenti kutyákat, Mazsiékat, aztán a házban kezdődik a napi rutin: elpakolás a gyerekek után, főzés, mosás, takarítás, majd elrepül a délelőtt és már indulhatok is Marcikáért. Közben írok is, rengeteget, vagy blogot, vagy könyvet, vagy új híreket, számlákat, intézem a KF "birodalom" :) ügyeit is.

De a reggelek... Mint egy kollektív meditáció a természettel és az állatokkal összefonódva, aktív elcsendesedés... Egész napra feltölt az a kis idő reggelente kinn a szabad ég alatt, és jelenleg elképzelni sem tudom, hogy másképp élhetnék. :)


Bár már ősz van, íme néhány pillanat a toszkán reggelekből (itt Marcika még oviba sem járt, szerettünk kint bóklászni a legelőn, most már egyedül szoktam menni) :)





Mindent elborított a kamilla, olyan volt benne Marcika, mint egy futkosó kis kobold:) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése