Apu

Apura mindig a szívemben emlékeztem, nem a temetőben. Hogy idén halottak napja tájékán ki tudtam menni a temetőbe (11 év óta először), ez a legbiztosabb jele annak, hogy feldolgoztam Apu elvesztését és elengedtem Őt.

Ma anyuval kimentünk, és beültettük szép őszi virágokkal a sírt, amelyek pár év alatt remélem, élő virágoskertként fognak ragyogni és pompázni minden ősszel. Tavasszal ültetünk majd egynyáriakat is, hogy mindig legyen valami szép virág a síron, és mivel úgy gondolom, Apunak is tetszene, teszünk a virágok közé néhány mészkövet, sziklakerti növényt, hogy Apu sírja legyen a legszebb a világon. :)

Most már képes vagyok rá, hogy én is rendszeresen kijárjak és gondozzam, amit eddig szegény tesóm és anyu csináltak csak.

A sírkőn (sírkövön?) Apu saját verse olvasható, én pedig most ezzel emlékezem rá. Sajnos nem tudom, ki fordította, olvastam több fordítást is, számomra ez a leggyönyörűbb.

Mary Elizabeth Frye:

Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig, 

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom 

Gyémánt vagyok fénylő havon, 

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén, 

Ott vagyok a reggeli csendben, 

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár, 

Csillagfény sötét éjszakán, 

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

Anyu

Anyu háta mögött kettővel (anyu kicsit kitakar belőle, de azért látszik a szép magas sírkő) fekszenek a szülei, Papa és Mama. Nekik is ültettünk virágot, és bár anyunak rögeszméje, hogy nem gyújtunk mécsest, én azért vittem mindhármuknak, mert nekem nem rögeszmém. :) Itthon is szeretek csak úgy, esténként mécsest, gyertyát gyújtani, és szeretek a halottainkra is ezzel a gesztussal emlékezni. Akkor nekem már mindegy lesz:), de most még úgy érzem, nekem is jólesne, ha valaki néha gyújtana az emlékemre egy gyertyát, ha már nem leszek.

Nyugodjatok békében!