Kb. 10 éves voltam, amikor egymás után mindent elkaptam, amit csak lehetett, előbb skarlátosak lettünk az öcsémmel, aztán bárányhimlősek, és valószínűleg volt még más is, mert abban az évben annyit hiányoztam, hogy majdnem osztályt kellett ismételnem.
A viszketést leszámítva én persze örültem a váratlan szabadságnak, és még egy jó dolog volt benne: hogy ne unjuk egy hónapig rommá magunkat, anyu csinált nekem egy babaházat. Egyszerű kartondobozból, de ragasztottunk rá kis függönyt, volt benne pici szőnyeg, később készítettem festményt a falra. Minden játékom elveszett az évek során, ez az egy volt, amit végig megőriztem, jött velem a házasságomba (a ház az évek alatt "elporladt", de a kis bútorok egy nejlonszatyorban utaztak velem mindenhová, bárhová költöztünk.)
Aztán egy évvel ezelőtt egy lomtalanítás során ismét előkerültek, és úgy éreztem, eljött az idő (értsd: Marcika elég nagy már ahhoz, hogy ne kelljen dugdosni előle, nehogy tönkre tegye őket), hogy újra babaházba kerüljenek a bababútorok.
Anyu példáját követve én is egy kartondobozt választottam, a "tapétákat" a netről leszedve nyomtattam vagy ajándékcsomagoló papírból készültek. A gyerekszoba padlószőnyege egy régi törölköző lett, és ez lett az otthona a Sylvanian Families-es macicsaládnak is.
Olyan hihetetlen elképzelni, hogy ezek a kis bútorok már harminc évesek. :) Hát nem egy Sylvanian babaház, de én szeretem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése