Hát, hogy mit gondolt, nyilvánvalóan csak ő tudhatta, még ha persze nyilván a fő téma mindenki számára érhető is.
Én most megkímélek mindenkit a találgatástól, elmondom magam, hogy mire gondoltam írás közben. Vannak bennem érzések, gondolatok, benyomások, és egy-egy versben leginkább egy-egy ilyen számomra fontos pillanatot szeretnék megörökíteni.
Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen érzünk, de amikor szavakba kell önteni (akár prózában), hogy miért is tesz minket olyan boldoggá, sokszor alig találjuk a szavakat, megfelelő jelzőket, hogy érthetően érzékeltetni tudjuk, mi is játszódik le bennünk.
Hát versben ezt nyilván még nehezebb megfogalmazni, de ez az igazi kihívás.:)
Biztosan nem én vagyok így ezzel egyedül, hogy amikor véget ér egy munkanap, és egyértelmű, hogy másnapig nem kell az adott feladattal foglalkozni (lehet hazamenni a munkahelyről, irodából, iskolából) és miénk a nap hátralévő része: akkor ez olyan felszabadult boldogságot jelent.
Én attól, hogy itthonról dolgozom, ugyanúgy megélem ezeket a pillanatokat. Nekem is van munkatársam, akit meg kell várnom esténként, és hiába tudok napközben minden egyebet elvégezni munka mellett (pl. a háztartásban), mégis, amíg nincs lezárva arra a napra a munka rész, addig nekem is készenlétben kell lennem.
Aztán amikor végre vége, nos akkor, mintha kitárulna előttem a világ és mázsás súlyok hullanának alá a szívemről: újra szabad vagyok, és természetes, hogy első utam ki a legelőre vezet - akkor is, ha most épp csak libák vannak ott...
Ezt a pillanatot szerettem volna megörökíteni ebben a versben. :)
Szoó Judit:
Szabadon Toscanaban
Kisétálok. Vége a
napnak,
körbefonnak a
napsugarak:
sok pici inda, kis
sugaracska,
száz kicsi kézzel
megsimogat.
Visz ki a lábam.
Szólít az égbolt.
Koncertet adnak a
kismadarak,
tűnik a zöld és tűnik
a földút:
végtelen nyílik a
lábam alatt.
Állok a fényben,
fürdöm a nyárban,
nincs aki kérdez,
nincs aki szól,
távoli minden,
nincs aki nézne,
kiskutya szemmel a
bokrok alól.
Szemeim hunyva, és
mégis látok:
- erre az akác,
arra az ég -,
itt lenn egy pitypang
felém fordítja,
felborzolt szirmú
kicsi fejét.
Egyedül vagyok, állok
a fényben.
Nem megyek innen,
itt maradok
(hiába szólna,
vagy hívna bárki),
mert ezt itt most, én így akarom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése