2014. október 8., szerda

Nem is olyan rossz ez a tanév :)



Valamikor a nyár végén fakadtam ki egy hírlevélben, hogy mennyire borzalmasnak tartom, hogy elszaladt a nyár, és kezdődik az iskola minden vele járó nyűggel együtt. Utána családi-baráti társaságban is felmerült a téma, és valaki megkérdezte, hogy mi is a bajom tulajdonképpel a sulival, mi zavar ennyire? Akkoriban - azt hittem -, az egész zavart, úgy, ahogy van, a reggeli korai kelés, a véget nem érő tízórai csomagolás, a lekötöttség, a beszabályozottság (nem lehet sehova normálisan elmenni, mert ott "az a hülye iskola".) Hogy alig látom a gyerekeket, az órák, házi feladatok miatti stressz (ha a gyerek stresszes, attól én is az vagyok), az elkerülhetetlen tanár- diák konfliktusok és azok rendezése: halálosan fárasztanak. Egyszer végigcsináltam a saját 12 év iskolába járásomat, aztán most már a harmadik gyerekkel csináljuk, és "tanulunk" mindent (verseket, szorzótáblát) újra, én ezt unom már baromira.

Aztán elkezdődött az új tanév, és hamar kiderült, mégsem olyan rossz. :) Beiktattunk egy iskolaváltást, mert egyik gyerekünk nem túl szerencsés összetételű osztályba került még elsőben, és a régimódi, kissé őrmester típusú hatvanas tanító néni sem lett a szívünk csücske (mi sem az övé, kis generációs probléma), így aztán két év türelmi idő után a gyerekünket átírattuk egy másik suliba.

Én viszem őt reggel, megyek érte délre- fél 1-re (attól függ 4, vagy 5 órájuk van-e), olyan szoros lett a kapcsolatunk, mint utoljára az ovis időszakban, és végre nyugalom van körülötte. A két nagy továbbra is Pestre jár, szegénykéim küzdenek a napi 8-9 tanítási órával, időnként ezért beiktatunk egy-egy kollektív, családi lógást. :) (Végtére is a szülő is csak ember.) :):)

Én a legkisebb miatt napi 4 kilométert teszek meg, és nagyon élvezem: felét gyalog, felét bicajjal, ad egy rendszert a napoknak. Hazaérve ebédel, aztán egészen ötig övé a nap, játszik, pihen, mert semmi más dolga nincs. A házi feladattal kapcsolatban egy szavam nincs, alig kapnak leckét, szerintem egyáltalán nem kéne otthon tanulniuk, ám ez olyan kevés, hogy abszolút belefér, 20 percnél tovább nemigen tart nálunk a délutáni tanulás: utána lehet folytatni a játszást. :)

Az iskola szükséges rossz, elkerülhetetlen, de annál komolyabban nem kell venni, mint amennyit ér. Ki kell járni, jelen kell lenni, teljesíteni egy alapkövetelményt, de túlzottan idegeskedni nem érdemes miatta. Szerencsére, a gyerekeink erre már rájöttek, én még emlékszem, hogy "gyomorideggel" csináltam végig azt a 12 évet, álmomban ne jöjjön elő!

Ők már okosabbak, a napi követelményen nem aggódnak túlzottan, így is adódhatnak fárasztó helyzetek.

Ezzel persze még mindig nem ért egyet mindenki, mindig is kilógtunk felfogásban a szülőtársak közül. :) A minap a nyolcadikos lányomék osztályának a fele kapott egy -egy osztályfőnökit, órai magatartás miatt (nevetgéltek, radírt dobáltak...). Másnap megbeszélték, ki milyen büntetést kapott otthon, sorolták: elvették a laptopomat, a tabletemet, a telefont, nem nézhetek tévét, kinél mit alkalmaztak a szülők. Aztán a lányomra került a sor: - Nálam röhögtek egyet, és azt mondták, helyes, erre valók az iskolás évek, legalább lesz mire emlékezni az osztálytalálkozókon harminc év múlva is...

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell fegyelmezni őket, ha indokolt, csak ilyen miatt tök hülyeség büntetni őket... Gyerekek, fiatalok, nevetnek minden hülyeségen, épp elég nehéz a sok belső változást túlélniük, néha kell egy kis eszetlenkedés. :) Mi is ilyenek voltunk... Jó, én nem:), de voltak azért osztályon belül emlékezetes események nálunk is.

Szóval, nem is olyan rossz ez a tanév, és most már tudom, az elmúlt évek monoton egyhangúságából lett elegem: tiszta felüdülés, hogy új suli, új napi beosztás, új útvonal van, így most pár évre megint feltöltekeztem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése